A hűvös szellő csendesen keringőzött a városban. Bill a fűzfának dőlve állt sapkában, kardigánban, félpercenként megnézve a telefonján az időt. Olyan szép és nyugodt volt minden. Csak a levelek susogása és a tücskök ciripelése volt az egyetlen zajforrás. Meg egy lány sietős léptei. Bill hátrafordult, és meglátta Belle-t, amint éppen felé szalad. Akár rosszban voltak, akár nem, a fiú szíve nagyot dobbant, arcára mosoly ült.
-Szia, ugye nem késtem? –kérdezte Belle kissé zihálva a futástól.
-Nem, pontosan érkeztél. –mondta Bill.
-Rendben… -Belle.
-Nos… öhm… azt kérdezném, hogy… -kezdte Bill, de nehezen találta a szavakat.
-Azt akarod tudni, miért hívtalak ide, igaz? –kérdezte Belle. Végre elmosolyodott, és kedvesen nézett a fiúra.
-Igen… -válaszolt Bill. A lány tekintetétől elpirult, lesütötte szemét, és szégyenlősen kezdte vizslatni a cipője orrát.
-Én… én gondolkodtam… és rájöttem, hogy tényleg nem tehettél mást… és én… én… -úgy látszik, Belle is belezavarodott a mondandójába. Bill azt hitte, megőrül az izgalomtól. „Szeret, szeret, Istenem, mondja azt, hogy szeret!” –cikázott a gondolat fénysebességgel a fejében, és válaszra éhesen fürkészte a lány arcát.
-Én… nem is tudom, mit mondjak… szóval…
-Igen? –mosolygott Bill. Fejét kissé oldalra döntve, szelíd tekintettel várta a lány vallomását.
-Én azt hiszem, szeretlek. –bökte ki végül Belle, aki annyira zavarban volt, hogy csak úgy remegtek a lábai. Főleg, amikor Bill közelebb lépett hozzá. Egészen közel…
Karját a lány dereka köré kanyarította, majd óvatosan magához húzta. Végigsimított a haján, majd lassan a nyakához hajolt, és a fülébe súgta:
-Valóban?
Meleg leheletétől bizseregni kezdett a lány bőre.
-Valóban… -pihegte Belle. Bill tekintete és közelsége egyszerűen lefegyverezte. Egy percre sem vette le a szemét a lány íriszéről.
-Nekem is lenne még mondanivalóm… -mosolygott Bill.
-Mondjad! –mosolygott Belle.
-Tudod… -kezdte Bill –én is szeretlek téged. És örülök, hogy megbocsátottál.
-Én is… és csak hogy tudd: Nem akkor szerettelek meg, amikor levetted a sapkát és a napszemüveget… -Belle.
-Ennek végképp örülök. Tudod, mióta ismertek lettünk… -kezdte Bill, de a lány a szavába vágott.
-Azóta nem bízol meg a lányokban. –Belle.
-Pontosan. De amikor idejöttünk… tökre olyan volt, mintha senki sem ismerne minket. És ott a saját kis álcámban végre kissé ki tudtam nyílni az emberek előtt. Sok energiát adott nekem ez a kis „nyaralás” és Tommal végre sikerült kipihenni magunkat. Csak egyetlen egy dologra nem számítottam… hogy szerelmes leszek. –mesélte Bill. Tekintetük összetalálkozott, majd megfogták egymás kezét, és a fűzfának dőlve nézték az előttük elterülő tavat, melynek tükrén a Hold hullámzott, miközben növekedő gyűrűket írt le a vízre a szél.
-Én sem számítottam nagyobb dologra, mint az itteni melózást. Te voltál az első pasi, aki a köszönésnél meg a mosolygásnál többre volt hajlandó velem kapcsolatban. Tulajdonképpen ez keltette fel a figyelmemet irántad. –Belle.
-Mit éreztél, amikor megtudtad, ki vagyok? –kérdezte Bill. Nem tudta elhagyni ezt a kérdést. Egyszerűen csak kíváncsi volt a válaszra.
-Azt, hogy becsaptál. Hirtelen nem tudtam, ki az a fiú, akibe beleszerettem. És hogy csak az álcája szeret viszont, vagy az is, aki az álarc mögött van. –Belle.
-Megértelek. Hogy őszinte legyek, számomra jobb, hogy később derült ki a kilétem, mert így bebizonyosodott, hogy tényleg én érdekellek téged, nem pedig az a Bill Kaulitz, akit a tévében látsz. –Bill.
-Akkor rendben vagyunk. –mosolygott Belle.
-Úgy van. =) De egy dolog nem hagy még nyugodni… -kezdte Bill.
-Mi az? –Belle
-Miért pont ide hívtál? –bökte ki az énekes.
-Mert ez romantikusabb, mint az információs pult. –nevetett Belle.
-Jaj te! –nevetett Bill. Karjaiba vette a lányt, pördült vele egyet, majd óvatosan a fának döntötte, és egy forró csókot lehelt az ajkaira.
Másnap reggel
„Hey álomszuszék, 9-re legyél az étkezőben, csináltam neked valamit! ;)
Szeretlek
Belle”
Bill elmosolyodott, amint elolvasta az üzenetet. Kikászálódott az ágyából, magára kapta a ruháit, összefogta a haját, majd napszemüveggel az arcán kisietett az udvarra. Tom ott bagzott egy padon ülve a ház mellett, ölében az aznapi újsággal.
-Oh, látom fölkeltél. –vigyorgott, amint meglátta öccsét.
-Jaj Tom, úgy csinálsz, mintha most látnál először ébredés után… ennyire rémisztő vagyok? –nevetett Bill.
-Áh, neeem… csak tudod… részletezhetnéd a tegnap estéteket… -mondta Tom egy pervülő vigyor kíséretében.
-Beszélgettünk. –jelentette ki Bill, miközben leült a gitáros mellé.
-Aztán? –Tom
-Csókolóztunk. –folytatta Bill elpirulva. Tom megint elvigyorodott, közelebb hajolt ikertestvéréhez, majd halkan megkérdezte:
-Aztán?
-Bazmeg Tom, hagyjál már! –förmedt fel Bill, Tom pedig hangos kacarászásba kezdett.
-Csak nem titkolsz valamit előttem? –kérdezte Tom.
-Nem feküdtem le vele. –Bill.
-Oh, pedig már azt hittem. –Tom
-Mindenki magából indul ki… -vigyorgott Bill.
-Kabbe. –Tom sértődötten.
-Majd te! –vágott vissza Bill.
-Nem, majd Belle a tiédet! –rikkantotta Tom.
-Ez övön aluli volt… -Bill fanyalogva.
-Tehát én nyertem! –mondta Tom büszkén.
-Te egy tapló bugyicézár vagy, aki még az öccse dolgait sem tiszteli… -dünnyögte Bill.
-Rám legalább lehet ezt mondani! –vigyorgott Tom, mintha csak Olimpiát nyert volna.
-Muszáj állandóan csesztetned a nőügyeim miatt? –kérdezte Bill egy szemforgatás kíséretében.
-Bocsi, de nem tudom kihagyni… meg ma alapból ilyen a hangulatom. –vallotta be Tom.
-Hát nagyon örülök neki… -mondta rosszallóan Bill.
-Most megmelengettem a pici galamblelkedet, igaz? –vigyorgott Tom.
-Tom… ásd már el magad! –kiáltott rá Bill nevetve, majd fölállt.
-Hééé, most hova mész? –Tom.
-Belle-hez! –mosolygott Bill.
-Aha, persze! Itt hagyod a bátyád, hogy mindenféle női derekak körül szédelegjél, én meg üljek itt, mint Potschalk a Legyen ön is milliomosban? Na tudod mit! –kiabálta utána Tom nevetve. Bill mosolyogva megfordult, reakcióként bemutatta a középső ujját, majd az iramot gyorsabbra véve szaladt oda az étkezőhöz.
-Szia! –rohant hozzá Belle, majd a nyakába ugrott.
-Hello! –mondta Bill, majd szorosan magához ölelte a lányt. Mélyen magába szívta a lány nyakából áradó parfümillatot, melynek hatását a nyakában pulzáló vér tette még intenzívebbé, ahányszor a kisebbik Kaulitz-t meglátta.
-Hiányoztál… -mondta Belle halkan, hogy csak a másik felük hallja a beszélgetésüket.
-Te is nekem… milyen éjszakád volt? –mondta Bill kedvesen.
-Rád gondoltam… szóval jó. –Belle. Bill elmosolyodott, majd egy apró puszit adott a lány ajkaira, és az állára.
-Én is rád gondoltam… és persze hallgattam Tom agymenéseit. –nevetett Bill.
-Oh, csak nem meg akart tanítani pár okosságra? –kacsintott Belle.
-Dehogynem… de nekem is van ám egy-két okosságom… -mosolygott Bill. A fiú egy apró csókot nyomott a lány nyakára, ám Belle a következő pillanatban ellökte magától. Bill tompa puffanás formájában találkozott össze a fallal, Belle pedig 3 lépést tett hátra, miközben riadt tekintettel pásztázta az irodaajtót.
-Mintha apámat láttam volna fél szemmel… -mondta félve.
-De ugye nem vett minket észre? –Bill
-Szerintem nem… de ez így olyan rossz… -mondta Belle elkeseredetten. Bill odalépett hozzá, majd megölelte.
-Tudom, nekem is rossz. Ha mindez napvilágra kerül, vagy az újságok szednek minket szét, vagy az apád… -Bill.
-Szerinted elég erősek lennénk ahhoz, hogy kibírjuk mindezt? –kérdezte Belle.
-Szerintem képesek vagyunk rá… ha te is akarod. –mosolygott Bill.
-Ha fogod a kezem, akkor lesz elég bátorságom, hogy harcoljak. –Belle.
-Akkor ideje erőre kapnod, Belle! –mondta Bill, majd megcsókolta.
-Hallod… gyere fel a szobámba, szeretnék neked mutatni valamit! –mosolygott Belle.
-Tényleg? Ruhával, vagy anélkül? –vigyorgott Bill.
-Úgy látszik, Tom néhány bölcselete megmaradt benned… -morgott Belle.
-Oké, ne haragudj, csak vicceltem. –mondta Bill.
-Semmi gond, gyere! –kiáltotta Belle, majd megfogta Bill kezét, és fölszaladtak a lépcsőn a lány szobájába…
Fent a szobában
-Bakker… ez gyönyörű! –ámuldozott Bill, miközben a kezébe vette az aranyláncot. Egy apró B betűt formázó medál volt rajta, melyen csak úgy táncolt a napfény.
-Köszönöm szépen, aranyos tőled! –mosolygott Bill, majd az ölébe húzta a lányt, és elkezdte a nyakát csókolgatni.
-Naaa… csikis vagyok ott! –kacagott Belle.
-Hm… máshol is csikis vagy? –súgta a fülébe Bill, majd egyik keze elindult a lány pólója alatt, és gyengéden végigkarmolta a hátát. Belle az ajkába harapott, szinte beleborzongott az érintésébe, feje elgyengülve dőlt a fiú vállára.
-Ha akarod, majd egyszer megtudhatod… -súgta a fülébe.
-Akkor majd jól fogunk szórakozni, igaz? –nevetett Bill.
-Az biztos… -kacsintott Belle. Bill ujjával végigsimított a lány forró ajkán, majd közeledni kezdett hozzá, hogy ismét érezze a csókja ízét, ám hirtelen kopogás hangja törte meg a csendet.
-Ez az apukád lesz… -mondta Bill, miután Belle gyorsan fölállt az öléből.
-Az hát… bújj az ágy alá, gyorsan! –sürgette Belle. Billnek nem kellett 2x mondani. Adott egy gyors puszit Belle ajkaira, majd egy pillanat alatt elnyelte az ágy takarása.
-Kicsim, odabent vagy? –hallatszott az apa hangja az ajtó mögül.
-Igen, gyere be! –kiáltotta Belle, majd megigazította a haját. Azt ajtó nyílt, majd az apja lépett be rajta.
-Szia… hm… mi ez a férfiparfüm? –kérdezte a férfi
-Milyen férfiparfüm? –kérdezte Belle értetlenül.
-Lányom, tudod, hogy nem szeretem, ha a kérdésemre kérdéssel felelnek… -dorgálta a férfi.
-Nem volt itt fönt senki sem, rajtam kívül. –jelentette ki Belle, rezzenéstelen arccal.
-Biztos vagy te ebben? –kérdezte az apja.
-Igen.
-Akkor jó, már azt hittem, megint azzal a magas, fekete hajú huligánnal lógsz.
-Honnan veszed, hogy ő huligán? –kérdezte Belle.
-Hát, a szeme sem áll jól. De ezzel mostmár nem lesz gondunk! –mondta boldogan a férfi.
-Ezt hogy érted? –kérdezte Belle. Kezdett félni…
-Hát úgy, hogy holnap elutazol! –mondta az apja. Belle elsápadt, Bill pedig úgy érezte, a szíve egy pillanatra megszűnt dobogni…
AJÁNLOM AZ OLDALT
