Tombolt a nyár. Perzselő forróság áramlata hullámzott az utcákon, még így este környékén is. Egy aprócska széllökés sem volt, hogy az út száraz porát fuvallatok szárnyán röpítse arrébb. Az utca csendjét két kutya vidám vakkantása törte meg. Az egyik ház kertjében egy magas, fekete hajfonatos srác játszott kiskedvenceivel. Vízzel locsolta őket egy palackból, melynek cseppjei a szivárvány színeiben verték vissza a napfényt.

-Na, ki akar többet az utolsó adagból? –vigyorgott a fiú, majd meglóbálta kutyái előtt a palackot. A két eb játékos birkózásba kezdett egymással. A fiú meglegyintette az üveget, és mosolyogva nézte, ahogy kutyái boldogan ugrálnak a víztömeg alá.

-Tom, hallod? –szólt az öccse a srác háta mögül.

-Igen? –fordult a hang irányába Tom.

-Elmegyek a kávézóba, majd jövök. –magyarázta a fiú, miközben fölvette méretes napszemüvegét.

-Csak nem a pultoslány mesébe illő feneke miatt? –tette fel a kérdést Tom, egy pimasz vigyorral fűszerezve.

-Dugulj el, Tom! –vetette oda némi sértődöttséggel a testvére, miközben mosolyogva guggolt le az egyik kutyához, hogy megsimogathassa.

-Jaj Bill, előttem ne próbáld titkolni- kezdte a gitáros, miközben elment a kerti csaphoz vízért –A múltkor veled mentem, emlékszel? Hát öregem, jobban szuggeráltad azt a csajt, mint én a frissen mázolt Gibsont a kirakatban!

Bill eleinte hallgatott. Majd felsóhajtott, és bevallotta:

-Oké… tetszik.

-Na látod. És mégis mikor mondod el neki?

-Hát… nem tudom.

-Nem csinálhatod azt, hogy szinte naponta mész hozzá, amikor itthon vagyunk, és elfojtod magadban, hogy szereted.

-Tudom… -mondta Bill halkan. Tudta, az ikertestvérének igaza van.

-Valld be neki! –szólt Tom, majd bátorítóan rámosolygott az énekesre. Bill zavarban volt, tekintetével a földet pásztázta.

-Én nem tudom… és ha rosszul reagál?

-Akkor megkímélnéd magad a további ábrándozásaidtól.

Billnek idegen volt ez a helyzet. Az még hagyján, hogy vallja be egy lánynak az érzéseit, de mi jön ezután? Mi lesz a kapcsolatukkal? És ha visszautasítják? Akkor az eddig baráti kapcsolatnak nevezett valami is csődbe megy. Egyáltalán… hogyan tálalja neki, hogy beleszeretett? Ez túl nehéz dolog volt az énekesnek. De lehet, hogy hallgatnia kellene Tomra.

-Rendben… beszélek vele. –nyögte ki végül, ám a bizonytalanság még mindig ott volt a hangjában.

-Ugyan tesó! Menni fog! –vigyorgott a gitáros, majd megveregette Bill vállát.

-Ha te mondod… de akkor megyek is, mielőtt bezárnának.

-Rendben, drukkolok! –mondta Tom mosolyogva. Bill köszönésképp bólintott, majd elindult a kapu felé. Örvényként kavarogtak benne a gondolatok. Vajon mi fog kisülni ebből?

-Stefani, rendelés a négyesnél! –kiáltotta el magát Elisa a konyhánál. Stefani a kávéfőzőnél ügyködött, kolleganője hangjára összerezzent.

-Persze, mindjárt megyek, csak ezt még befejezem a hármasnak! –szólt a lány. Gyorsan megigazította szemébe kandikáló tincseit, majd kivitte a frappét a hármas asztalhoz.

-Egészségükre! –mosolygott, majd kiszolgálta az asztalnál ülő 2 vendéget.

-Köszönjük Stefani, tündér vagy! Írd hozzá a számlához, jó? –magyarázta a férfi.

-Rendben. –mondta Stefani, majd a pénztárhoz sietett, hogy lejegyezze a vásárlást.

-Tudod tartani a frontot, nyúlfül? –kérdezte Elisa, miközben megigazította a fülbevalóját.

-Persze. Úgyis 15 perc múlva zárás.

-Rendben, és majd legközelebb te mész el előbb.

-Oké. Jó szórakozást! –kacsintott a lány.

-Meglesz! Amúgy… csak nem a titkos szerelmed vonul idefelé? –vigyorgott Elisa, majd fejével a bejárati ajtó felé biccentett. Stefani ekkor megpillantotta Billt, amint pont felé tart a pulthoz. A lány elmosolyodott, majd integetett neki. Az énekes mindezt viszonozta.

-Hűha… -mondta halkan a lány, hogy csak Elisa hallja.

-Mielőtt rákérdeznél: jól nézel ki. De ha megbocsátasz, most rohanok, különben Ralf megint kiveri a hisztit a késésem miatt.

-Rendben, menj csak! Szia!

-Szia! – szólt Elisa, majd kisietett a pult mögül. Amint kilépett a kávézóból, Bill odament Stefanihoz.

-Szia Stefani! Hogy vagy? –kérdezte, majd a szokásos 3 puszival köszöntötték egymást. Hiszen egyikük sem volt idegen a másiknak. Rengeteg átbeszélgetett pillanat van a hátuk mögött, szinte már mindent tudtak egymásról.

-Jól köszi, csak kicsit nagy lett a hajtás. Ha nem haragszol, robogok is a négyeshez, addig találd ki, mit szeretnél! –mosolygott a fiúra, majd elment, hogy fölvegye a rendelést. Bill szíve eközben hevesen vert. Próbálta összeszedni a gondolatait, hogy mit is mondjon majd a lánynak. Nem volt könnyű helyzetben. Stefani hamar vissza is tért.

-Ejha, te aztán gyors vagy! –mosolygott Bill.

-Muszáj. Mit szeretnél?

-Egy jegeskávé jó lesz, köszönöm.

-Egy pillanat. És hogy vagytok? –kérdezte Stefani, miközben a gépnél szorgoskodott.

-Jól, köszönjük. És te?

-Én is, köszönöm. Ma én fogok zárni.

-Oh. Kérdezhetek valamit?

-Nyugodtan. –mosolygott Stefani.

-Nagy gond lenne, ha itt maradnék egy kicsit zárás után? Tudod… beszélgetni. –bökte ki Bill, majd szemeit szégyenlősen lesütötte.

-Dehogy lenne baj. Szeretem a társaságod.

-Tényleg? –kérdezte az énekes csillogó szemekkel.

-Persze. Oh, még egy rendelés, ne haragudj! –mondta Stefani, majd miután odaadta Billnek a jegeskávét, ismét elviharzott. Bill álmodozva nézett a lány után. A mondat, melyet most hallott, teljesen elvarázsolta. Csak nem azt jelenti hogy… van esélye?

-Vissza is jöttem. Már csak 10 perc, és zárunk. Azután nyugodtan tudunk beszélgetni. –magyarázta Stefani.

-Rendben. Ma amúgy nagyon szépen nézel ki. –mosolygott Bill.

-Köszönöm szépen. –rebegte Stefani, arcát kislányos pír öntötte el a bók hallatára. Bill ezt észrevette, és hihetetlen aranyosnak találta, ahogy a lány a mondatai hatására elpirul. Fantasztikus dolognak érezte, hogy ilyen reakciót képes kiváltani belőle. A lánynak újra el kellett mennie. Bill alig várta, hogy leteljen a 10 perc, és nyugodtan tudjanak beszélni. Talán bátrabb lett, vagy csak az akarat vezérli. Úgy érezte, pillangók százai röpködnek a gyomrában. Alig bírt megülni rendesen a helyén… csak pár perc…

A fiú jegeskávéja fölé hajolt, és türelmesen várt. De még a hideg ital sem volt elég ahhoz, hogy az izgatottságtól fűtött szívét lehűtse.

Eltelt a 10 perc. Az óramutató olyan lassan járt, mint a tenger ringatózása, amikor a nyári szél a hullámokkal játszik. De végre eljött a zárás ideje. A vendégek sorban elköszöntek, és távoztak. Stefani kirakta a Zárva táblát az ajtóra, majd a benti rolót lehúzta.

Kettesben maradtak.

Bill a lámpa fakó fényénél még szebbnek látta a lányt. Egy pillanatra sem tudta levenni róla a tekintetét.

-Itt jó lesz? –mutatott a mellettük levő asztalra Stefani.

-Természetesen. –mondta Bill, majd mindketten helyet foglaltak.

-Mesélj nekem! –szólt Stefani, majd fejét a kezére támasztotta, és tekintete összefonódott Billével. A fiú hirtelen úgy érezte, mintha egy légüres térben lenne. Tüdeje szomjasan tágult ki egy újabb adag levegőért, mellkasa pedig egyre szaporábban emelkedett fel, majd süllyedt alább.

-Tudod… szeretnék mondani valamit. –kezdte a fiú, majd az ajkába harapott.

-Hallgatlak. –mondta Stefani, majd kedves mosolyra húzta a száját.

-Én… én… hát… tudod… szóval… nagyon szép lány vagy. –kezdte Bill, de valahogy egyáltalán nem találta meg a megfelelő szavakat. „Ez borzalmas…-” gondolta magában. Stefani kuncogott.

-Olyan aranyos vagy ilyenkor! Mellesleg én is nagyon helyes srácnak tartalak. Akkor is ez volt a véleményem, mielőtt leleplezted magad. –mesélte a lány. Ugyanis először nem tudta, hogy a Tokio Hotel énekesével cseverészik annyiszor a pultnál. Csak hetekkel később ismerte fel a sztárt, ám a hozzáállása nem változott. Talán ez az, amiért Bill ennyire megnyílt neki.

-Stefani, én azt hiszem… azt hiszem… szeretlek. –hagyta el ajkait a varázsszó. Szíve különös lázban kezdett el égni, izzott, mint a parázs, ahányszor a lány tekintetét érezte végigsuhanni a bőrén. Stefani elkerekedett szemekkel nézett rá, de aztán kiült az arcára valami furcsa, melyet Bill nem tudott behatárolni. Csak miután a lány megszólalt.

-Tudod, hányszor álmodoztam egy ilyen mondatról? Nekem is fontos vagy… és én is szeretlek! –mosolygott. Hangját átjárta a melegség, amelytől Bill teljesen készen volt. A fiú óvatosan megfogta a lány kezét.

-Tudod, hogy ennek most mennyire örülök? –nevetett Bill. A fiú fölállt, és mivel fogta Stefani kezét, így a másik fele is követte példáját. Bill tekintete mélyen egyesült a lányéval, ujjaival végigsimított annak hamvas arcán. Érezte a bizsergést az ajkaiban, mely legjellemzőbb jele volt annak, mennyire szeretné azokat a lány szájára tapasztani. Stefani összefonta karjait a fiú tarkója mögött, míg Bill a derekánál fogva szorította magához szerelmét. Szemeiket lehunyták, majd ajkuk szenvedélyesen simult egymáshoz. Vágytól forró testük mintha egybe akart volna olvadni, ereikben vadul pulzált a vér, mintha csak egy misztikus zene ritmusát szolgálná. Talán a szerelemé volt. Egy őrült erejű szerelemé. Nyelveik buján fonódtak egymásba, miközben Bill végigsimított Stefani gerincvonalán. Nem tudni, mi a csók fűszere. Talán csak az angyalok ismerik. De annyi biztos, hogy még percekkel később is bizsegett az ajkuk a másik szája után. Bill homlokát a lányéhoz támasztotta, kissé zilálva véve a levegőt.

-Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól tudsz csókolózni. –mondta halkan, majd megnyalta ajkait.

-Én valahogy sejtettem rólad. Látni a szemeidben a tüzet, amikor szerelmes vagy. Soha senkinél nem tapasztaltam hasonlót. –áradozott Stefani. Bill elmosolyodott, átölelte a lányt, majd búgó hangon a fülébe súgta:

-Tudod, mit látok a te szemeidben?

-Na mit?

-Azt a csillogást és boldogságot, amely az enyéimben volt, amikor életem első zenei díját a kezemben tartottam. Az volt a zenei munkásságom legkülönlegesebb ajándéka. És most itt van még egy, csak ezt az ajándékot nem a zene adta, hanem az élet.

Stefani párás tekintettel nézett fel Billre. Soha senki nem mondott még neki hasonló szavakat. Ez a pillanat talán az álmok örvénye. Vagy az élet rózsaszín délibábja? Nem számít.

-Egy ideje előfordul, hogy ügyetlen vagyok a konyhában. Mert folyton az ajtót figyelem, mikor jelensz meg. –nevetett Stefani, majd szelíd csókot lehelt Bill arcára.

-Szeretnék kérdezni valamit… nem tolakodásképp, csak… ismerjük egymást egy ideje… régóta… és szóval… szeretném, ha ma velem töltenéd az estét. –bökte ki Bill, majd lesütötte a szemét, arcára szégyenlős pír ült, melyet hosszú szempillái kereteztek fölülről.

-Huh… én… én… -a lány nem talált szavakat.

-Ne úgy értsd ezt, hogy… tudod. Csak… szeretnék veled máshol is együtt lenni.

-Erre tökéletes az én lakásom, amely itt van egy utcányira. Közelebb, mint a tiéd. –mosolygott Steffi.

-Szóval ez… ez igent jelent? –kérdezte Bill félénken, tekintetével válaszra éhesen fürkészte a lány arcát.

-Pontosan. –hangzott a válasz.

-Köszönöm! –kiáltott fel boldogan Bill, majd felkapta a lányt, és megpördült vele. Stefani pedig tenyerével lassan végigsimított a fiú arcán és gyengéd csókot adott ajkaira. Bill megfogta a lány kezét, és miután bezárták a boltot, kézen fogva siettek a negyedik emeleti piciny lakásba…

-…és az volt életem egyik legjobb élménye! Sosem felejtem el azt a napot. –mesélte Stefani, miközben a fotóalbumot nézegették Billel.

-Gyönyörű voltál a ballagásodon. –mosolygott az énekes.

-Te is jól néztél ki, fiatalkorod ellenére. –kacsintotta Stefani.

-Ehm köszönöm.

-Figyelj, ha nem gond, most elmegyek tusolni, mert reggel nem lesz rá időm. –állt fel Stefani.

-Nyugodtan, addig megnézem a többi képet. –válaszolt Bill, majd kezébe vett egy kötegnyi albumot.

-Biztos, hogy nem untat ez az egész? –kérdezte nevetve a lány.

-Jaj dehogy, Tommal sokszor csinálunk ilyet, amikor otthon vagyunk.

-Rendben. Akkor sietek! –szólt Stefani, majd eltűnt a fürdőszobaajtó mögött. Bill tekintete visszatért a fényképekre. A lány életéből szóló papírszeletekre, melyek egy-egy emléket örökítettek meg a múltból. Bill teljesen elmerült a fotókban, lelki szemei előtt már látta, mi folyt abban a pillanatban. A kép csak egy egyszerű, élettelen kis papírlap, mégis tud mesélni.

10 perc múlva Stefani egy szál törülközőbe csavarva sietett be a szobába.

-Bill, nem láttad véletlenül az ollót?

Bill felnézett rá, és mintha villám csapott volna belé. Lenyűgözte a lány szépsége. A törülköző alig takart belőle valamit. A fiú lassan fölállt.

-Nem láttam… de… mire kéne?

-Elkezdett futni az egyik szál itt a varrásnál, és le kéne vágni. –mutatta az említett helyet Stefani a lábánál.

-Na várjál, majd én megoldom. –Bill leguggolt a lány lábához. Remegő kezekkel nyúlt a cérna után, majd gyorsan eltépte.

-Hűha, köszi. Én ilyenkor általában még jobban kihúzom. –nevetett Stefani.

-Semmi gond. –Bill felállt, hogy farkasszemet nézzen a lánnyal- nem tudom, milyen tusfürdőt használsz, de valami veszettül jó illata van.

-Köszönöm. –mondta mosolyogva Stefani, majd megölelte a fiút. Bill ekkor elindult ajkaival a lány nyaka felé. Talán valami kötél szakadhatott el mindkettejükben, olyan hevesen estek egymásnak. Vadul tépték a másik ajkait, majd Bill gyors mozdulatokkal szabadult meg ingjétől. Egymásba kapaszkodva szédültek az ágy párnái közé. Ruháik sorban hagyták el testüket, és nedves csókokkal ajándékozták meg egymást. Buja érintések és kéjes sóhajok fonódtak eggyé azon a forró éjszakán. A holdfény táncot járt izzadt testükön. Bill vágytól lüktető legérzékenyebb testrésze duzzadtan siklott a lányéba, hogy aztán pár perc múlva megfeszült testtel, szédületes örvény közepén repüljenek a csillagok gyémántfényű udvara fölé.

Az ébresztőóra hangos pityegésbe kezdett reggel hatkor. A pár egymás karjában ébredt fel. Stefaninak fantasztikus élmény volt, hogy az első dolog, melyet meglát, az a szerelme. Puha csókot nyomott a fiú ajkaira, melyet a másik azonnal viszonzott is.

-Hogy aludtál? –kérdezte derülten Bill.

-Egész jól. Tudod, kicsit kifárasztottál az éjjel –mosolygott Stefani.

-Hát én nem is tudom, mivel… -tette Bill az ártatlant, majd megcirógatta a lány derékvonalát.

-Hé, ott csikis vagyok! –kacagott a lány, majd megpróbált „visszatámadni” Billnek. Játékos birkózásukat a fiú telefonjának csörgése zavarta meg.

-Ne haragudj, de ezt föl kell vennem. –mondta a fiú, miközben kimászott az ágyból a mobiljához.

-Persze, semmi gond. – reagált Stefani, majd elkezdett felöltözni. Bill is felnyalábolta a ruháit, miközben kiment a konyhába telefonálni. A fiú 5 perc múlva vissza is tért, már ruhában. Stefani az ablaknál állt, és az ébredező várost nézte.

-Beszéltem Jost-tal, és egy hétre el kell mennünk Amerikába, mert valamit még meg kell csinálnunk a stúdióban. –magyarázta Bill, miközben hátulról átkarolta a lányt.

-Menj csak, tudom, hogy a zene fontos.

-Igen, fontos. De nálad nem jobban… látod azt a templomot a távolban?

-Igen.

-A mi esküvőnk egy nagyobban lesz. De ha megszületik az első gyermekünk, akkor tök cool lenne, ha ott keresztelnénk meg. Az első templom, melyet az első szerelmes éjszakánk után pillantottunk meg. –mesélte Bill álmodozva. Ekkor egy szempillantás alatt szertefoszlott a rózsaszín köd Stefani körül. Mióta Bill szerelmet vallott neki, elfelejtette minden bánatát, annyira tombolt benne a boldogság. De most… mintha villám csapott volna belé. Bill már a jövőjükre gondol… sejtelme sincs a lány súlyos titkáról.

-Igen… persze… -suttogta Stefani remegő hangon.

-Mi a baj? Mintha szellemet láttál volna. Talán rosszat mondtam? –kérdezte Bill, majd fura grimaszt vágott. Semmit nem értett a lány reakciójából.

-Nem, nem… csak… sietnem kell, el fogok késni a munkából. Menj te is, nehogy David leszidjon! –mondta Stefi, majd lefejtette magáról Bill karjait, és a táskájához sietett.

-Stefani, mi történt? –szólt Bill, majd utánament. Érezte, pontosan érezte, hogy a lánnyal valami nincs rendjén. Stefani nem nézett rá, kezével eltakarta arcát, és megpróbálta a lehető leggyorsabban felitatni könnyeit. Meg akarta mondani Billnek, hogy nem lehetnek együtt, hogy jobb az, ha soha többé nem látják egymást. De képtelen volt erre. Fűtötte a szerelem, melyet a fiú iránt érzett, és ha kést tartottak volna a torkához, akkor sem lett volna szíve elküldeni a fiút, és megmondani neki az igazat. A tragikus igazságot.

-Semmi, csak nagyon kell sietnem. Tudod… most jutott eszembe, hogy a munkahelyen hagytam egy nagyon fontos papírt. –füllentette.

-Oh… ne essél ennyire pánikba egy fránya papír miatt! Azt hittem, velem van a baj… -mondta Bill, majd odalépett a lányhoz, és átölelte. Stefani mélyen magába szívta a fiú parfümjének illatát.

-Nincsen. De most tényleg mennem kell.

-Rendben. Viszont csak egy hét múlva találkozunk…

-Oké. Majd gondolok rád. Hiányozni fogsz.

-Te is nekem. Szörnyen. –mondta Bill, majd magához húzta, és megcsókolta a lányt. Stefaninek más volt ez a csók, mint a többi. Legbelül már tudta, mit fog tenni…

A kávézóban, nyitás előtt

Stefani a megszokott intézkedéseket tette nyitás előtt. Letörölte az asztalokat, előkészítette az italok hozzávalóit. És bevette a gyógyszereit pontban hétkor. Illetve csak vette volna. A lány fogta a pirulákkal teli dobozokat, és a kukába dobta az összeset. Könnyeit már nem bírta visszatartani, zokogva rogyott a földre. Erőtlen volt, mind lelkileg, mind testileg. Remegő kézzel nyúlt a mobiltelefonja után. Szipogva várta, míg beleszól a hívott fél.

-Vinzent kórház, miben segíthetek?

-Meyer doktor urat keresem.

-Kapcsolom, türelmét kérem.

-Köszönöm

A telefon ismét kicsöngött, majd Meyer doktor hangja váltotta a gépzajt.

-Jó reggelt, itt Meyer doktor, miben segíthetek?

-Stefani Graz vagyok.

-Oh, Stefani! Hogy érzi magát?

-Doktor úr, én ezt már nem bírom tovább, érti?

-Ne mondjon ilyet kisasszony! Tudom, hogy borzalmas dolog, ami történik, de élvezze ki az utolsó heteit!

-De doktor úr… a fiú, akibe hónapokig szerelmes voltam, bevallotta, hogy ő is szeret. Együtt töltöttük az éjszakát, és ma reggel már a házasságról meg a gyerekről beszélt…-hadarta Stefani, majd ismét könnyek záporoztak szemeiből.

-Jaj Stefani… a férfi nem tudja, hogy maga halálos beteg, igaz?

-Nem… képtelen vagyok neki elmondani.

-Pedig el kéne…

-Eddig azért nem csináltam, mert nem akartam, hogy sajnáljon vagy elforduljon tőlem. Mindig is rá vágytam, és tegnap megkaptam testileg-lelkileg. Boldog voltam vele, érti? Erre ma, amikor a jövőnkről beszélt, akkor eszméltem rá, milyen helyzetbe is kerültem. Meg fogok halni, és ő nem is sejt semmit… mondja doktor úr, miért tiltja meg nekem az élet, hogy boldog legyek? Miért tiltja meg tőlem Billt?

-Stefani… döntenie kell, hogyan folytatja tovább.

-Döntöttem.

-És mihez kezd a helyzettel?

-Elutazok… Hannoverbe a keresztapámhoz. Kidobtam a gyógyszereket.

-Hogyan? Kisasszony, ha nem szedi a gyógyszereket, akkor a szervezete napok alatt összeomlik, és meghal! A gyógyszerek azért vannak, hogy lassítsák ezt az állapotot. Sajnos a diagnózisa meglehetősen rosszindulatú… ez a maximum, amit magáért tehetünk.

-Doktor úr, inkább meghalok most, minthogy később Bill minden idejét azzal verje el, hogy a halálos ágyam mellett sír, én pedig kórházban szenvedek életem utolsó napjaiban. Nem akarok akkor meghalni, amikor a kapcsolatunk még erősebb lesz, mint most.

-Biztos, hogy ezt szeretné?

-Igen. Teljesen biztos vagyok benne.

-Stefani. Maga volt az egyik legkülönlegesebb betegem. Bátor volt, és volt tartása, még akkor is, amikor közöltük magával a rossz hírt. Tisztelem magát. És Isten áldja.

-Magát is doktor úr. Köszönök mindent, amit eddig értem tett.

-Ez a hivatásom. Legyen boldog, Stefani. A következő életében az lesz.

-Bízom benne… viszlát doktor úr!

-Viszlát Stefani!

A lány kikapcsolta a mobilját, majd a táskájába mélyesztette. Írt egy üzenetet a kolleganőjének, hogy egy hétre el kell mennie. Táskáját a vállára kanyarította, letörölte utolsó könnycseppjeit, majd kilépett az ajtón. Még utoljára visszanézett a helyre, ahol megismerte élete szerelmét. Többet soha nem jöhet ide vissza. Stefani ajkába harapott, majd leszegett fejjel indult a vonatállomás felé…

Egy héttel később Bill 7 szál rózsával a kezében, izgatott mosollyal nyitott be a kávéházba, Tommal az oldalán. A rubinvörös szirmokat fakón világította meg a mennyezeti lámpák sárga fénye. Az énekes sebes léptekkel közeledett a pulthoz, ikertestvérének úgy kellett loholnia utána. A pultnál a poharakat Elisa törölgette. Szokatlan látványt nyújtott. A mindig színes és bohókás ruhákban parádézó lány most tetőtől-talpig feketébe volt öltözve. Bánatos arccal, szinte monoton tevékenykedett. Billnek rögtön szemet szúrt mindez.

-Szia! Stefani-t keresem, itt van valahol? Már alig várom, hogy lássam, majd belebetegedtem abba, hogy nem tudok vele beszélni. Küldött sms-t, hogy leutazik Hannoverbe, és hogy nincs térerő abban az utcában. De mindegy is, azt mondta, visszajön, mire én is hazatérek, és itt vagyok. Hoztam neki rózsát, mert az a kedvence, és mert szeretem, és hetet, mert az a szerencseszáma! Szerinted örülni fog neki? Amúgy hol van? És… miért vagy feketében? –Bill csak úgy darálta a szavakat, annyira izgatott volt, mikor láthatja újra a lányt. Ám az arcára fagyott a mosoly, amikor Elisa könnyes szemekkel nézett fel rá.

-Stefani meghalt tegnapelőtt. –motyogta Elisa, majd újra a poharak felé fordult, és tovább törölgette őket. Arcán a bánaton kívül semmilyen más érzést nem mutatott. Mintha csak egy robot lenne.

Bill viszont elfehéredett. Tom gyorsan elkapta a karját, mert azt hitte, ott helyben ájul el az öccse.

-Tessék? –rebegte Bill. Ajkai pillanatok alatt kiszáradtak, és ólomsúlyt érzett a szívén. Választ követelve meredt a nőre.

-Stefaninak volt egy halálos betegsége, az elmúlt évben jött ki rajta. Gyógyszerekkel hetekig húzni lehetett az állapotát, de ha nem szedte volna őket, napjai lettek volna hátra. De most elutazott, nem szedte őket, és meg is halt. Azért tette mindezt, hogy ne kelljen látnod, ahogy haldoklik. És hogy ne akkor veszítsd el, amikor a szerelmetek még mélyebbé válik. Bill, én sajnálom. Őszinte részvétem! –szólt Elisa, majd kezét Bill vállára helyezte. A fiú csak nézett maga elé üveges szemekkel, majd hirtelen megfordult, és kiviharzott a kávézóból.

-Bocsi. –vetette oda Tom Elisának, majd kiszaladt testvére után az utcára.

-A francba! –kiabálta Bill, majd a földhöz hajította a rózsákat, de olyan erővel, mintha a virágok tehetnének Stefani haláláról. Sírva és tombolva rúgott a földön szerteszét heverő rózsákba, majd lerogyott egy közeli padra, arcát a tenyerébe temette, és úgy zokogott tovább. Tom leült mellé, majd átkarolta.

-Tudom, hogy most bármit is mondanék, az nem segítene. De talán tényleg így volt a jobb.

-Hogyan? Hónapokig sóvárogsz egy lány után, kiderül, hogy ő is szeret, lefeküdsz vele, ismered szinte az egész életét, erre amikor már beleélted magad, hogy boldog párkapcsolatban élsz, a barátnőd meghal! Szerinted ez így helyes, bassza meg? –Bill teljesen ki volt kelve magából. Stefaninak adta a szívét. És úgy érezte, mintha a lánnyal együtt az ő boldogsága is a sírba került volna. Könnyei szinte marták a bőrét. Gúnyosan és igazságtalanul, akárcsak az élet marja a szívünk kapuját. Minél több rossz éri, annál nehezebben nyílik meg. Nem tudta feldolgozni a tényt, hogy soha többet nem láthatja a lányt, akit szeretett.

-Nem, nem helyes. De ilyen az élet. Mert az nem létezik halál nélkül. De jobb az, hogy most halt meg, mint akkor, amikor már jobban szenvedett volna. Vagy amikor már a feleséged lett volna, vagy terhes. Figyelj Bill, ne úgy fogd ezt föl, hogy meghalt, és nincs többé. Hanem úgy, hogy csak elköltözött. Egy nagyon messzi helyre, ahol boldog. –mesélte Tom, tőle meglepően megértő viselkedéssel.

-Szerinted fájt neki, amikor meghalt? És gondolt rám előtte? –rebegte Bill összetörten.

-Azt nem tudhatom, de biztos vagyok benne, hogy gondolt rád. –mondta Tom. Billből ismét könnycseppek tucatjai törtek elő, testvére vállába temetkezve zokogott tovább, keserűen.

-Miért pont ő? Annyira szerettem… annyira csodálatos ember volt!

-Bill, talán ez nem ok nélkül történt.

-Ezt hogy érted? –nézett fel elkerekedett szemekkel bátyjára az énekes.

-Emlékszel, amikor kicsi korunkban a nagyink Istenről mesélt nekünk?

-Igen…

-Azt mondta, Isten semmit nem csinál ok nélkül. Talán azért tiltotta meg nektek, hogy szerelmesek legyetek, hogy ne váratlan tragédiaként halljon meg Stefani, amikor már családot alapítottatok. Hogy ne maradjanak félárván a gyermekeitek. Hogy ne kelljen minden kis lurkód arcában az övét látnod.

-Bárcsak visszajöhetne hozzám. Valahogy… bárhogy. –mondta Bill elcsukló hangon. Fejében rögtön felvillant az emlékkép, amikor az utcán sétálnak kézen fogva. A következő pillanatban pedig egy hatalmas holló köröz felettük, jéghideg ködöt szitálva szárnyaival. Majd lecsap, véres karmait a lány vállaiba mélyeszti, és elrepül vele messze a csillagok közé. Bill karjait hiába nyújtja sírva szerelme felé, csak a Hold néz rá vissza, némán. A fiú pedig egyedül marad az éjszaka kínzó sötétségében, vérző szívvel.

-Lehet, hogy a teste halott, de a lelke nem. Az örökké él itt benned. A test csak egy tárgy, amely mindig változik, és végül teljesen porrá lesz. De a lélek az egyetlen dolog, melyen sem az élet, sem a halál, sem az idők és életek váltakozása nem tud nyomot hagyni. Mert akárhová is kerül az ember halál után, a lelke mindig élni fog, és ugyan olyan marad. Akit szeretsz, az nem hagy el. És mindig ott lesz a szívedben, amikor szükséged van rá.

Bill eddig zsibbasztó fájdalmat érzett a szívében. De most mintha valami szikra apró fénye gyúlt volna ott belül. A fiú mintha megnyugodott volna. Tom szavai cikáztak a gondolataiban. Talán tényleg él. Benne. És boldog. Lehet, hogy soha többé nem látja a mosolyát, nem csókolja meg, nem hallja a hangját, és nem nézhet a szemébe. De Stefani már egy olyan helyen van, ahol nincs fájdalom, nincs bűntudat, nincsenek terhek. És tényleg jobb ez így.

A gyász gyötrő mérge még mindig ott folyt az ereiben, ám Bill szíve megnyugodott.

-Remélem, hogy így van. De most menjünk haza. A kutyákat még ki kell vinni. –mondta Bill, mielőtt fölállt.

-Rendben. –testvére átkarolta a vállánál, majd ketten sétáltak hazafelé. Bill gyenge volt, ám a remény tartotta benne a lelket: hogy a szerelme tőle távol, de valahol boldog. Az ikerpár egymásra támaszkodva gyalogolt a járdán. A felhők közül pedig egy angyali üzenetet vitt a kanyargó szellő, egyenest a fiú szívébe, egy olyan lánytól, aki a legtöbbet jelentette neki.

„Szeretlek Bill”

(VÉLEMÉNYT ÍROK)