-Hallo. – a vonal kissé recsegett, amikor Bill beleszólt, ám Diva szíve egyből hevesebb tempóra váltott, amint meghallotta az ismerős hangot.
D: Bill… baj van! –kezdte remegő hanggal a lány.
B: Mi történt?
D: A lányok holnap el fognak szökni Kölnbe, és azt akarják, hogy tartsunk mi is velük… Anja már csomagol is, de én nem akarok menni… félek, hogy akkor elveszítelek.
B: Ne… ne… mennyi az idő?
D: 9 óra lesz 10 perc múlva.
B: Rendben… ma Oslo-ban vagyunk… oké. Figyelj, találkozzunk a Matthias Platz-on este 8-kor.
D: Itt Hamburgban? Bill, ugye nem gondolod komolyan, hogy…
B: De igen, itt Hamburgban, este 8-kor.
D: És mi lesz a többiekkel?
B: Kibírnak nélkülem egy éjszakát.
D: De akkor kitalálunk valamit, ugye?
B: Persze. Megteszek értünk mindent, ne félj.
D: Köszönöm… te vagy az egyetlen vigaszom ebben a helyzetben… belehalnék, ha elveszítenélek. Örökké hálás leszek Istennek, hogy te létezel. Pont akkor jöttél, amikor a legjobban szükségem volt rád. Szeretlek! –mondta Diva, miközben egy könnycsepp gördült végig az arcán. Bizonyára a hála könnycseppje volt.
B: Én is hálás vagyok Istennek, hogy megtaláltalak. Nem kell félned… nincs az a dolog, amely minket elválaszthat. Rendben?
D: Rendben.
B: Most sietnem kell interjúra, de bármi van, keress nyugodtan! Benjamin majd jelzi, ha csörgettél.
D: Oké.
B: Este várlak.
D: Én is téged. Szia!
B: Szia!
Diva letette a telefont. Gyomra öklömnyire zsugorodott a félelemtől. Két lehetőség van: vagy történik valami csoda, és megmenekül a kapcsolatuk, vagy tétlenül nézheti végig, ahogy minden kifolyik a kezei közül. Mielőtt a csomagoló lányokhoz csatlakozna, elsuttogott egy imát a jövőért. Kettejük jövőjéért.

-Nem szeretem, amikor sötétedés után mész az utcára… -dünnyögte Anja, miközben a ruháit hajtogatta a bőröndbe. Diva ugyanezt a tevékenységet folytatta 2 méterrel arrébb. Mivel nem tudta, mire jutnak majd Billel, ezért neki is be kellett pakolnia. 5:40-kor indul a vonatuk Köln-be.
-Nem leszek egyedül.
-Jahm, egy darabig. Aztán?
Diva hallgatott egy ideig, majd kibökte.
-Nem lesz semmi gáz. Hidd már el.
-Hát ha neked jó. De ha bajba kerülsz… -kezdte a nő, ám Diva a szavába vágott:
-Anja, ne aggodalmaskodj már! Megfojtasz ezzel a viselkedéssel!
-Jólvanna… csak féltelek.
-Tudom… de azzal nem segítesz, ha mindenféle rémtörténetekkel traktálsz.
-Tudom… de vigyázz magadra, oké?
-Oké. –Diva behúzta a cipzárt a bőröndjén. Fél 8 volt. Lassan indulnia kell.
-Mész, igaz?
-Igen.
-Hát… kellemes időtöltést. –mondta Anja. Igazából nem tudott sok mindent hozzáfűzni.
-Köszönöm. Szia! –intette Diva, miközben kilépett az ajtón.
-Szia… -suttogta Anja. Tudta, hogy amíg a lány haza nem jön, a torkában fog dobogni a szíve az aggodalomtól.

Diva gyors léptekkel haladt a poros macskaköveken. Az utat csak a házakból kiáramló fény, az autók, na meg a közterület tompa fényű lámpái világították meg. Hiába volt a Matthias Platz Hamburg egyik legszebb sétálóutcája, azért lehetett volna 1-2 dolgon javítani a modernizálás érdekében. De a közterület jelenlegi helyzete cseppet sem zavarta Divát. A lány magabiztosan haladt a tér közepén található szökőkút felé. A kivilágított építmény egészen a fák lombjáig árasztotta a vizet, csodaszép szobrokkal a közepén. A szökőkutat padok vették körül. A lány már messziről kiszúrt az egyiken egy ismerős alakot. A férfi szürke sapkát, fekete inget, farmert, és nagy napszemüveget viselt. Amint meglátta Divát, mosolyra húzódott a szája, és rögtön felállt, majd elindult a lány felé.
-Bill! –kiáltott fel Diva, majd odaszaladt a fiúhoz, és átölelte. Bill viszonozta az ölelést, majd fülig érő szájjal közölte:
-Annyira jó érzés újra látni téged!
-Téged is! El sem hiszem, hogy képes voltál ideutazni… mégis mennyit fogsz te aludni?
-Bírok éjszakázni, ne aggódj! –nevetett az énekes.
-Hát az biztos… amúgy… jó illatod van. Valami új parfüm? –kérdezte a lány, miközben hozzábújt a fiúhoz.
-Ehm… Tom adta kölcsön az övét, mert én már megint nem találtam az enyémet. –vallotta be Bill kissé zavarban, a tarkóját vakarászva.
-Ha a fejed nem lenne a nyakadhoz nőve! –kezdte nevetve Diva- de én pont így szeretlek!
-Hmm, talán ha kapok valamit, akkor összeszedettebb leszek. –súgta oda a lánynak, majd ujjait annak álla köré fonta, és felemelte a fejét, hogy mélyen a szemébe nézhessen.
-Gyere közelebb, és megkapod… -suttogta Diva, majd tekintete Bill szájára vándorolt. Az énekes mosolyogva harapott az ajkaiba, majd gyengéden magához húzta a lányt, és lágy csókot adott neki. Nyelveik szenvedélyes táncot jártak egymással, miközben testük szorosan simult össze, mellkasukban pedig úgy vert a szívük, mintha ki akarna törni, hogy elérje a másikat. Ajkaik elváltak egymástól, Bill pedig a lány homlokára támasztotta az övét. Lehunyt szemmel, mélyen magába szívta a tiszta, éjszakai levegőt, miközben egy percre sem engedte karjaiból Divát. Soha többé nem akarja elengedni.
-Szeretnél leülni? –kérdezte, édes mosollyal az arcán.
-Most hogy kérdezed… nem lenne ellenemre. –nevetett Diva. Ujjaik összefonódtak, majd kéz a kézben sétáltak a közeli padhoz. Lépteik zaját elnyomta a víz csobogása, mely hiába ment még éjszaka is, egyáltalán nem zavart senkit. A pár leült egy padra. Diva Bill vállára hajtotta fejét, majd egymásba karoltak. Nem szóltak egymáshoz. Ide már nem kellenek szavak. A közelségük és az érzéseik beszéltek helyettük. Egy olyan nyelven, melyet csak az angyalok értenek meg. Némán nézték a szökőkút gyémántfényű vízcseppeit, melyek szabadon hullottak alább. Divában viszont elkezdett motoszkálni egy cseppet sem nyugtató gondolat… vajon hogyan döntött Bill a jövőjükről?
A fiú mintha az elméjébe látott volna.
-Diva, gondolkodtam a reggeli telefontémánkról… -kezdte komoly hangnemben, majd szemeit lesütötte. Diva kezdett félni… miért nem néz rá?
-Hogyan döntöttél? –kérdezte a fiút remegő hangon. Bill még mindig a földet nézte. Vett egy nagy levegőt, majd kibökte:
-Menj a lányokkal együtt Kölnbe.
Divában megállt az a bizonyos ütő. Az volt a szerencse, hogy ült, ugyanis most biztosan a földre rogyott volna. Ez mit akar jelenteni? Ugye, csak rosszul hallott?

Szeretnék véleményeket kérni