-Robert, most jobb lesz, ha elmegy! –mondta Diva a férfinak. Robert értetlenül állt a lány közleménye előtt.
-De hát még meg sem hallgattam a történetedet! –fakadt ki a férfi.
-Majd telefonon megbeszéljük!
-De magát összeverték, kisasszony!
-Tudom, majd begyógyul. Távoznia kell, látja, minden vendéget elküldenek! –biccentett a többi ajtó felé Diva. Robert is láthatta, hogy a férfiakat sorban küldik ki a szobákból. Volt, aki szó nélkül battyogott a kijárat felé, de olyan is akadt, aki hangosan káromkodva fejtette ki véleményét.
-Ne merészelj hőbörögni, különben savat öntök a kibaszott tökeidre, világos? –kiabált az egyik háborgó vendég után Lynn. A pasas motyorászott valamit, felmutatta középsőujját, majd feldúltan csapta be maga mögött a bejárati ajtót.
-Robert, menjen már! –fordult újra a férfi felé Diva, egyre ingerültebben.
-Alig meséltél valamit!
-Nem mondhatok többet, hallgasson Davidre! Viszlát! –mutatott az ajtó felé a lány. A férfi tétovázott, ám végül mégis engedelmeskedett.
-Csak tudhatnám, miken megy keresztül… Isten áldja, kisasszony! Oh, és sok boldogságot a Kaulitz-cal! –mondta halkan a férfi, majd kisétált a házból. Divában különböző érzések százai kavarogtak, amint Robert egyre halkuló léptei zajába merült bele. Szeretett volna segítséget kérni, de amint látta, hogy valami fontos történt, inkább visszabújt a képzeletbeli csigaházába, nehogy nagyobb baj találja meg. Hiszen megfutamodni mindig is könnyebb volt, mint szembenézni a veszéllyel. Szomorú sóhajjal nézett a padlóra, ahol az imént az újságíró állt.
-Bárcsak elmondhatnám, miken megyek keresztül… -suttogta Diva reményvesztetten. Ekkor eszébe jutott, mi történt Tashával, és hogy a figyelme kívül van. A lánynak fogalma sem volt, miért zokog a hall padlóján ülve a nő, de őszintén, nem is érdekelte. Amilyen gyorsan csak tudott, fölszaladt a lépcsőn a szobájukba. Amikor benyitott, Anját fel-alá járkálva találta meg.
-Istenem, Diva! –kiáltott fel a nő, majd odarohant a lányhoz, és karjaiba zárta. Az aggodalom hatalmas kőként esett le a szívéről, amikor látta, hogy egyetlen kishúga épen megúszta a Tashával való harcot.
-Anja, azt hittem, sosem jutok ki onnan! Órákig be voltam oda zárva, és… -Diva hangja elcsuklott, majd könnyes arcával nővére vállának dőlt.
-Mit művelt veled ez a kurva? Atyaég… hozok vizes törülközőt, talán javít valamit a sebeiden! –hadarta Anja, majd indult volna az ajtó felé, ám Diva megragadta a karját.
-Ne hagyj egyedül! Kérlek!
Anja megtorpant. Fél percig hallgatott, majd így szólt:
-Rendben… lessük az ablakból, mikor lép le Tasha.
-Oké. Köszönöm.
-Nincs mit. De mi történt abban a szobában? Ugye nem küldött rád valami perverz barmot?
Diva lesütötte a szemét.
-Nem… de nem akarok erről többet beszélni. –rebegte.
-Rendben, persze. –kommentálta Anja, majd odaült az ablakhoz. Diva követte a példáját, ő vele szembe foglalt helyet. Nem akart a nővérének Robertről beszélni, sőt, semmiről. Nyugalmat akart, néma csöndet, melyek lecsitítják a benne tomboló gondolatokat. Nem tudta, mi történik az ajtón kívül. Soha nem érzett még ekkora bizonytalanságot…
-Meghalt a fia, basszátok meg. –mondta Gina a konyhában összegyűlt lányseregnek. Diva és Anja is lent voltak, mert Tasha 10 perce hagyta el a házat. Így a lányok összegyűltek, hogy megtudják, mi történt. Természetesen látták, mi történt Divával, és mindannyian az ő oldalán álltak, hiszen az utóbbi időben nagyon megemelkedett az utálat Tasha iránt. Ám a frissen kiderült infó a főnöknő fiáról csak még jobban borzolta a kedélyeket.
-Hogy mi? –kiáltotta az egyik.
-Gina, ne szívass minket!
-Még csak négy éves volt szegény kölyök!
-Mi a franc történt, mondjátok már!
A kérdések tucatszám záporoztak Gina felé. Ő volt az egyetlen, akinek Tasha beszélt a történtekről.
-Elmentek a kórházba, de csak annyit tudtak mondani, hogy halott a gyerek. Onnan hívták föl Tashát.
-Bazd meg… -mondták döbbenten a többiek. Éles szópárbaj vette kezdetét.
-Én csak szegény kiskölyköt sajnálom…
-Sajnálod? Inkább jobb is a kicsinek, hogy meghalt! Hát nézzetek már rá Divára, hogy egy pasas miatt mit művelt vele! Saját kölkét is leszarta!
-De hát senki sem érdemli meg, hogy meghaljon!
-Nem azt mondtam, hogy megérdemli, de…
-De akkor most mi lesz? –szólt hozzá Diva a párbeszédhez.
-Tudja a franc. Diva, szerintem jobban tennéd, ha elmennél a pasidhoz, és ott is maradnál. Tasha eddig is kezdett megkattanni, de szerintem most elmebetegebb lesz, mint volt. –szólt hozzá Gina.
-Az kizárt, Észak-Európában promóznak.
-Oh, hát az akkor szívás. Mikor jönnek haza?
-4 hét múlva. Illetve most már csak 27 nap.
-Akkor az már szopás is.
-Gina, bakker, nehogy ránkszakadjon a plafon az eget verdeső pozitívumod miatt! –szólt közbe Sabine.
-Jólvanna… de akkor is… tennünk kell valamit!
-Ötlet? –Sabine unottan. Néma csend következett.
-Na ezaz… -Anja
-Szerintem aludjunk erre egyet, mert már nagyon késő van. –javasolta Gina.
-Hát ha, nem rossz ötlet. –Lynn.
-De ha Tasha visszajön… -kezdte elcsukló hangon Diva. Gina leült mellé, kezét a lány vállaira tette, majd így szólt:
-Diva, senki sem mondta, hogy egy bordélyház biztonságos hely. Ez a négy fal közé zárt gettó. Itt mindenféle ember megfordul, akikből ki sem néznél dolgokat. Itt át kell evickélni az akadályokon. Egyértelmű volt, hogy nem lesz itt könnyű.
A többiek bólogattak. Diva szomorúan sütötte le tekintetét. A társaság némán ült a cigifüstös helyiségben, csak 1-2 sörösüveg koppanása törte meg a csendet. Látszólag nyugalom volt, amely itt felettébb szokatlan jelenség. De legbelül mindannyiuk fejében zakatoltak a gondolatok. Gina szavai tökéletesen vázolták a helyzetüket: itt egy ház, amely otthonként szolgált nekik, ám annak biztonságát és melegét korántsem hordozta magában. Itt mindig megvan a holnaptól való félelem, a bizonytalanság örökös méregfoga. Hányatott sorsok találkoztak itt össze, és küzdöttek együtt tovább a veszélyes hétköznapok árnyékában, hogy egy nap majd mindannyiuk normális, és boldog életet élhessen. De tudták: mindenhová hosszú, rögös, és akadályokkal teli út vezet…
Bill fáradtan vetkőzött le az egyik svéd hotel fürdőszobájában. Pólóját a mosógépre dobta, ébenfekete tincsei szabadon omlottak meztelen vállaira. Mobilja szintén ott figyelt a háztartási eszközön.
-Legalább tízszer csörgettem meg, és semmi… mi a franc történhetett abban a kurva házban? Anyámat nem hívom ennyiszer… -gondolta aggodalmasan. Övét kicsatolta, nadrágját, majd boxerét a pólója mellé rakta. Előszedte tusfürdőjét és samponját a táskájából. A lány hívása után reménykedve, tekintete a mobiljára vándorolt. A készülék kijelzője azonban sötét maradt, csak a rajta elterülő óra mutatója járt fáradhatatlanul. Bill egy fájdalmas sóhaj kíséretében belépett a zuhanykabinba, majd megengedte a vizet.
-Bárcsak tehetnék valamit… az őrületbe kerget ez a helyzet. –elmélkedett. –Fogalmam sincs, hogyan beszélhetnék vele. De a legrosszabb, hogy nem is hív… mintha nem is érdekelném már, vagy nem tudom. Talán már nem szeret? Áh… biztos csak fontosabb dolga van. Le kéne szoknom az örökös aggodalmaskodásról. Biztosan idegesít már mást is…
Bill a samponja után nyúlt. Miközben mosta a haját, eldöntötte, hogy lefekvés előtt még egyszer megpróbálja felhívni Divát. Talán végre eléri, és akkor minden kérdésére választ kaphat.