Stella amint leért a szobájába, felkapcsolta a kislámpát, leült az asztalhoz, majd írni kezdett.

Hallo Bill!

Engem biztosan nem ismersz, de a barátnőmet, Divát igen. Régóta el szeretett volna menni hozzád, de az itteni nagyfőnök, Tasha eltiltotta tőled, miszerint tönkretennéd a bordélyházat. Inkább nem részletezném, hogyan tette mindezt. Elég durva volt. Na mindegy. Meg akartunk szökni, hogy láthasson, de most lebetegedett, és félkómásan, lázasan fekszik az ágyban, és már az öröm, ha a saját nevét meg tudja mondani. Figyelj, én nem tudom, ki vagy, miben utazol, és hogy milyen a kapcsolatod Divával, de ha tényleg felkeltette a figyelmed, akkor ne mondj le róla! Ő az egyetlen lány, akivel sikerült ezen a „nyomortelepen” közelebbi kapcsolatot kialakítanom, és mindenféle túlzás nélkül állíthatom, hogy egy igazi kincs. Szüksége van rád, sokkal jobban, mint hinnéd. Ezért jöttem ma el a stúdiótokhoz, hogy ezt a levelet átadjam. És ezért is ültem le hajnalok hajnalán mindezt papírra vetni. Mert nem tudom ugyan, milyen kapcsolat van köztetek, de szeretném Divát a sok szenvedés után végre boldognak látni. És én úgy vettem észre, hogy melletted az volt. Csak egy pár pillanat volt az életetekből, de neki biztosan egy életre szóló emlék. És… nem tudom, mit írhatnék még. Lógtam párszor a suliból, szóval nincs valami nagy szám fogalmazási kézségem =D Én csak azt akarom mondani… hogyha esetleg te is szereted, legalább negyed annyira mint ő téged, akkor… akkor ne hagyd el. Hidd el, nem foglalkoznék ennyit a dologgal, ha nem lenne igaz, és ha nem lenne számomra fontos Diva élete. Nem tudom, hogyan értelmezed majd ezt a levelet, de gondolkozz el az érzéseiden.

Szóval… ennyi lenne. Remélem, hamar viszontláthatjátok egymást Divával, és hogy minél előbb meggyógyul. És NE gyere a bordélyháznak csak a közelébe se! Mert akkor Diva jár rosszabbul… azt pedig szerintem nem akarod. Amint tudunk, eljövünk.

Üdv.

Stella

A lány kettéhajtotta a lapot, majd egy borítékba tette. A levelet az egyik újságba rejtette, hogy ne vegye észre senki. Majd visszament aludni, felkészülve arra, hogy holnap fontos dolga lesz…

Másnap

Diva még mindig betegen, és lázzal feküdt az ágyában. Stella úgy tervezte, 10-kor elindul a levéllel. Addigra már biztosan a stúdióban lesznek a srácok. Amint az óra mutatója háromnegyed 10-et ütött, a lány felkapta a táskáját, és útnak indult. A többieknek azt mondta, bevásárolni megy. Szerencsére hamar sikerült megtalálnia a stúdió címét. Vett egy nagy levegőt, majd becsöngetett. Diva jövője múlik rajta… a vállára így hatalmas nyomás nehezedett. Kisvártatva ki is lépett egy ismeretlen férfi az ajtón.

-Ki maga? –kérdezte, hangjában nem sok kedvességgel.

-Bill Kaulitz-t keresem. Nem rajongó vagyok, mielőtt azzal jönne, de fontos dologról kell beszélnünk.

-Nem fogadunk látogatókat, sorry, kislány.

-Nem látogatni jöttem, hanem fontos dolog miatt! –kiabált Stella. Kezdte idegesíteni a férfi viselkedése.

-Nem érdekel kislány, menj haza! –mondta a férfi, majd elfordult a lánytól, és már ment is volna be, ám Stella rákiáltott.

-Kérem, várjon!!! Mondja meg most Billnek, hogy fontos dologban keresik, és hogy Diváról van szó! Kérem, legalább ennyit tegyen meg, az Isten szerelmére!

A férfi megállt, majd fél percnyi gondolkodás után így válaszolt:

-Jó… de aztán hordja el magát innen. –mondta a férfi, majd bement. Stella viszont nem mozdult egy tapodtat sem. Várt. Újabb, és újabb kínzó lassúsággal telt percek követték egymást. 5 perc telt el, mióta a férfi bement. Stella viszont kitartott. Tudta, hogyha a pali valóban szólt Billnek, akkor a fiú kijön érte. De vajon mit csináljon majd, ha Bill esetleg tényleg kijönne? A lány a gondolataiba merült, amikor a stúdió bejárati ajtaja hangosan kicsapódott.

-Hol van? Hol van? –kiáltozta Bill zihálva, és odarohant a lányhoz.

-Hát magának is szép jó reggelt… -mondta Stella, majd végigmérte Billt.

-Oh… elnézést… szóval… hello. –mondta Bill, már amennyire kijött neki a maradék szuszból. A kapuhoz támaszkodott, és próbált végre levegőhöz jutni. Még a vak is tisztán látta volna rajta, hogy nem kis sebességgel futott idáig.

-Fújd csak ki magad öcskös. Hoztam levelet, Diváról van benne szó. –mondta Stella, majd átnyújtotta Billnek a borítékot. A fiú szemében megcsillant valami, érdeklődő tekintettel nézte a borítékot, majd odalépett Stellához, és elvette.

-Ugye nem történt vele baj? –kérdezte az énekes aggodalmasan.

-Olvasd el. Nekem most mennem kell, így is elég sokat voltam távol, még a végén én is bajba kerülök. Most leginkább rajtad állnak a dolgok. Vagy lépsz valamit, vagy sem. De most tényleg jobb lesz, ha lelépek. Minden jót! –mondta Stella, majd sietős léptekkel elindult hazafelé.

-Neked is! És köszönöm! –kiáltott utána Bill. A fiú gyorsan kibontotta a borítékot. Széthajtotta a papírt, majd olvasni kezdett. Szemei sebesen cikáztak a sorok között, és minél tovább haladt a levélben, annál jobban rajzolódott ki az aggodalom az arcán. Szegény Diva! És ő még bunkó tajparaszt módon azt hitte, a lány csak játszott vele, miközben akár mindenét kockára téve elszökött volna hozzá. Billben érzelmek tucatjai keveregtek szüntelenül. Nem tudta, mit érez a lány iránt, nem tudta, mi ez, csak annyi volt számára világos, hogy ez valami sziklaszilárd vonzalom, egy eltéphetetlen kötelék, amely még bármivé átalakulhat.

Tennie kell valamit.

A fiú bement a stúdióba, a levelet a farzsebébe mélyesztette. Útja minden kitérő nélkül Tomhoz vezetett.

-Tom!

A gitáros a hangkonzolt bütykölte, amikor öccse odaért hozzá.

-Igen?

-A ma estét nem otthon fogom tölteni…