Bill belépett a szobába, és óvatosan becsukta maga mögött az ajtót. Diva háttal állt tőle az ablaknál, és a polcot törölgette. Nyílván azt hitte, valamelyik lány jött be hozzá. Bill végignézett a lány világosbarna loknijain, majd karcsú termetén, ahogy lábujjhegyen állva próbálja elérni a fentebb levő dolgokat.
-Hello. –kezdte Bill. A lány összerezzent. Egy pillanat elég volt, hogy felismerje szerelme hangját. Először meg sem mert fordulni. Aztán lassan Bill felé fordította a fejét. A fiú ekkor levette fejéről a sapkát, majd a napszemüveg is lekerült róla. Ott állt, teljes valójában az a férfi, akit Diva még életében nem látott élőben. Billnek sem kellett sokat kételkednie… egyszerűen érezte, hogy a rajzoló áll előtte, aki… gyönyörű volt.
-Oh Istenem… Bill… tényleg te vagy az? –kérdezte Diva, miközben apró könnycseppek csillantak meg mélykék szemeiben. Kezét a szája elé kapta, hogy elfedje meglepődöttségét, miközben megtett 2 lépést a fiú felé. Bill elmosolyodott.
-Igen, én vagyok az. Te pedig az a lány, aki ezt a rajzot készítette rólam, igaz? –kérdezte az énekes, miközben előhúzta a rajzlapot a táskájából, és megmutatta a lánynak.
-Igen, úgy van. Csak véletlenül kiborult a kávé, és gondoltam, csinálok egy… egy másikat. –mesélte Diva, de hangja úgy remegett, akárcsak a térdei, ahogy megérezte Bill tekintetét a bőrén.
-Nagyon tehetséges vagy… mi a neved?
-Diva.
-Szép neved van. De… miért élsz pont itt? Hol vannak a szüleid? –Bill közelebb lépett a lányhoz, ám Diva hátrált, és beleütközött az asztalba. Bill megtorpant.
-Nem vagyok kurva. Anyukám meghalt, apukám elől pedig megszöktünk a nővéremmel, mert agresszív, és sokszor kezet emelt ránk. –magyarázta Diva keserűen. Sosem szeretett beszélni a múltjáról. Úgy érezte, ilyenkor mindig ezer és ezer mély seb terül el a szívén, és minden egyes fájó emlék egy vércseppet fakaszt ki belőlük. Olyanokat, melyek kínzóan fájnak sokáig, egészen sokáig.
-Oh Diva, sajnálom. –mondta Bill, majd odalépett a lányhoz, és átölelte. Diva a fiú vállára hajtotta a fejét, és mélyen magába szívta a kardigánjából áradó illatot, melyet még sohasem érzett, mégis úgy érezte, egy életre megmarad benne ez az illat.
-Semmi gond.
-De… hol van a nővéred? Ő mit dolgozik? –kíváncsiskodott Bill tovább. Divának összeszorult a szíve.
-Nem akarok beszélni róla, Bill, kérlek, ezt ne! Alig láttalak meg 2 perce, és… -mondta a lány, de az énekes a szavába vágott.
-Igen, igen, értem, elnézést. Tényleg eléggé bunkó volt ilyen kérdésekkel kezdenem… csak… én csak… -Bill kereste a szavakat, de nem találta. Meg akarta ismerni a lányt, de úgy érezte, ajtóstul rontott be a házba, elrontva ezzel mindent.
-Nem baj… nekem is furcsa ez az egész… hogy itt vagy. De örülök neki. –mondta Diva, majd mosolygott.
-Én is. Szeretnél velem elbeszélgetni… hm… dolgokról? Tudod, amikor egy fiú meg egy lány ismerkedni akar. –mosolygott Bill, miközben pirulva a füle mögé igazította tincseit. Gondolatban már hallotta is Tom kritizáló szavait: „Bazd meg Bill, a faszom levágom, bénább dumával nem tudtál volna nyitni?”
-Persze, hogy szeretnék! Gyere, ülj le ide az ágy szélére! –mondta vidáman Diva, majd leültek egymással szembe. Mintha már ezer éve ismernék egymást. A kezdeti izgalom és szégyenlőség átcsapott valami kellemes érzésbe.
-Nos, kiket hallgatsz még meg zenei fronton rajtunk kívül? –kezdte Bill egy széles mosollyal az arcán. Fejét félrebiccentve, csillogó szemmel nézett a lányra. És beszélgettek, legalább fél órán keresztül. A feszültségek egyre jobban feloldódtak kettejük között. Diva még mindig nem hitte el ezt az egészet… hogyan történhetett mindez?
Bill-lel éppen az utazásról szóló témánál tartottak, amikor az énekes telefonja megcsörrent.
-Szia! … máris? De hát miért? … jó, oké, megyek már. –Bill morcosan csúsztatta vissza a telefont a zsebébe.
-El kell menned, igaz? –kérdezte szomorú hangon Diva.
-Igen… de ez még nem jelenti azt, hogy most látjuk egymást utoljára. Én el tudom képzelni, hogy beugrok még ide hozzád párszor. Nagyon jó volt veled beszélgetni. És… ha esetleg szeretnél meglátogatni, itt a stúdiónk címe, de akkor 10 és 16 óra között gyere! –mondta Bill, majd átnyújtotta a lánynak a cetlit, melyre a stúdió címét írta.
-Nem is tudom, hogyan köszönhetném meg.
-Igazán semmivel. Én köszönöm. –mosolygott Bill, miközben felállt, és felvette a napszemüveg-sapka párosítást.
-Remélem, hamar viszontlátjuk egymást. –mondta Diva, miközben fölállt a fiú mellé.
-Azt én is… szeretnél még mondani valamit? –kérdezte Bill, mert látta a lányon, hogy akar még valamit. Diva folyton szóra nyitotta ajkait, de sohasem tudta elkezdeni a mondatot.
-Csak azt szeretném kérdezni, hogy… hogy…
-Hogy?
-Megölelhetlek, mielőtt elmész? –hadarta, majd pirulva igazította füle mögé a haját. Bill felnevetett.
-Hát persze! –mondta, majd szorosan karjaiba zárta a lányt. Lassan ringatózott vele, miközben gyengéd mozdulatokkal simogatta a hátát. Diva lehunyta a szemét, és azt kívánta: bárcsak örökre itt maradhatna vele. Az ölelés után Bill fölvette a táskáját.
-Vigyázz magadra!
-Te is! Most már tényleg mennem kell…–válaszolt Bill.
-Rendben. Szia! És köszönök mindent!
-Én tartozom köszönettel. És remélem, minél hamarabb látjuk egymást! Szia, Diva! –mondta Bill egy édes mosollyal az arcán, majd kilépett a szobából. Diva rögtön az ablakhoz sietett. Elhúzta a függönyt, és várta, mikor pillantja meg vendégét. Alig 2 perc után meglátta Billt, és a férfit, akivel jött. Az énekes mielőtt beszállt az autójába, felnézett a lány ablakára, és boldogan mosolyogva integetett vissza neki. Diva viszonozta. Az autó lámpái kigyúltak, majd a jármű elindult messze az éjszakába.
-Ég veled, fekete hercegem! –suttogta Diva, elmorzsolva egy könnycseppet, mely a boldogság és a szomorúság keveréke volt.
Ismét kopogást hallott.
-Gyere! –kiáltotta, közben ismét lejátszódott a fejében a friss emlék, ahogy Bill lépett be ugyanígy a szobájába. Ám most a nővérével állt szemben.
-Pont most ment el az a pasi. De gondolom, láttad… -mondta, rezzenéstelen arccal.
-Igen, és képzeld, kétszer is megölelt! Istenem, annyira jó illata volt! És olyan jót beszélgettünk! Csomó országban járt már, és megígérte, hogy majd elvisz pár helyre! És képzeld, megadta a stúdiójuk címét is, hogy meglátogathassam! Úristen Anja, itt volt Bill Kaulitz nálam, és wááá! Nem bírok magammal, mondd, hogy ez nem álom! –magyarázta Diva örömmámorban.
-Diva, mondanom kell valamit. –folytatta komoly hangnemben a nővére, de Diva mintha meg sem hallotta volna.
-És nagyon tehetségesnek tart, és azt mondta, szép a szobám, meg a hajam. És elmesélte, hogy Tom sokkal többet alszik, mint ő. És megmutatta a szerencseláncát is. És…
-DIVA! Azt hiszem, az én mondanivalóm érinti a tiedet is.
A lány végre elhallgatott, és arcára ijedtség ült a nővére hideg és komoly tekintete miatt.
AJÁNLOM AZ OLDALT
