Bill kíváncsian meredt Robra, majd a papírlapra.
-Te Rob… mi ez?
-Majd meglátod, ha széthajtom a papírt, és ha elmondom, hol találtam! –vigyorgott Rob, mintha csak a lottón nyert volna.
-Oké… -motyogta Bill. Rob széthajtotta a lapot, Bill pedig meglátta a saját portréját. A rajzot, amely olyan pontos és gyönyörű volt, mintha csak egy fekete-fehér fotó lenne. Bill a szája elé kapta a kezét.
-Na, hogy tetszik, Kaulitz?
-Whoaaaaaa… ez… ez gyönyörű! Azta… nagyon sok rajzot láttam már magamról… de ez… mintha meg lenne bűvölve… mintha nem is egy rajz lenne… Úristen! –Bill kivette a lapot Rob kezéből, hogy jobban megvizsgálhassa. Egyszerűen lenyűgözték őt a profi vonalak. Az első sokk után Bill gondolata ez volt: Ki az, aki ilyen csodálatosan, és már szinte félelmetesen élethűen képes őt lerajzolni? Nem kellett sokat várnia Rob történetére.
-Egy bordélyházban találtam, képzeld el.
Bill úgy érezte magát, mint akit fejbe vertek. Hogy micsoda? Döbbenten nézett az újságíróra.
-Rob, most tényleg. Honnan van?
-Bordélyházból. Komolyan. Tegnap voltam egyben, itt Hamburgban. És amikor kint voltam a fürdőszobában, a kukából halásztam ezt ki. Valaki ott a kurvák között, nagyon szerethet téged… -mosolygott Rob.
Billnek túl sok volt ez az információ. A gondolatok örvényként kavarogtak a fejében. Egy rajongója… egy bordélyházban? Ez egyre rejtélyesebb.
-Ezt nem hiszem el… -suttogta, miközben nézte a rajzot. Volt ebben az egész rajzban valami… valami megfoghatatlan. Sokkal értékesebb ember rajzolhatta, mint 1 prostituált.
-Tetszik, igaz?
-Igen, szép. Megtarthatom?
Rob felnevetett.
-Persze, kölyök. De… nem érdekel, hogy ki készítette?
-Öhm… nem. –hadarta Bill, majd félrerakta magának a papírlapot. Rob nem kicsit lepődött meg. Bár a férfi nem tudhatta, hogy Bill hazudott neki. Ugyanis az énekes egyre kíváncsibb volt a rajz készítőjének személyére, de inkább megpróbálta ezt az érzést elfojtani magában.
-Hogyhogy?
-Öhm… úgy sem lenne időm foglalkozni ilyennel.
-Áh… értem. De ha mégis szeretnél megtudni többet, vagy ilyesmi, akkor itt a névjegykártyám. –nyújtotta át az említett dolgot Rob.
-Köszi. –kommentálta Bill, majd alaposabban is megnézte a névjegykártyát. Egy telefonszám, egy mailcím, és az újság szerkesztőségi címe volt rajta. Bill odarakta a kártyát a rajzra.
-Azt javaslom, gondolkozz el ezen a sztoryn. Szerintem kár lenne elszalasztani. –kacsintott Rob.
-Oké, majd gondolkozok rajta. De most vissza kéne mennem dolgozni. –biccentett fejével a lámpát igazgató fotós felé az énekes.
-Természetesen! További jó munkát! És tudod, hol érsz el! –mosolygott Rob, majd felkapta a táskáját, és egy hangos „sziasztok” után elhagyta a helyiséget.

Este a Kaulitz kázban

-Azt a rohadt, ez kurva jó! Úristen, melyik szajha csinálhatta, basszus Bill, nyomozzuk már ki! –hadarta Tom, aki úgy bepörgött a sztory hallatán, és a rajz láttán, mint a vonatkerék. Bill csak állt karba tett kézzel a hűtőnek támaszkodva, és elmosolyodott bátyja reakcióján.
-Tom, úgy csinálsz, mintha nem kapnál elég nőt.
-De mi van, ha engem is szeret, csak az eldugott Tomos rajzok még nem kerültek elő! Wow, mekkora állatság lenne!
-Tom, szerintem nem is kurva volt, aki ezt rajzolta.
-Honnan gondolod?
-Nem tudom… egyszerűen csak… ez nem illik egy örömlányhoz. Főleg az, hogy engem annyira szeressen, hogy le is rajzol. Sőt… mi van, ha valamelyikük megrendelésekre rajzol? Akkor végképp potyára keresgélnénk.
-És mi van, ha nem? Mi van, ha éppen most akadtál bele a csajba, akit keresel?
-Jaj Tom, ne hülyíts már…
-Mit ne hülyítselek, ez nem vicc. Szerintem adhatnál ennek az egész sztorynak egy esélyt. Odamegyünk, megnézzük, ki van ott, megpróbáljuk megkeresni, ki rajzolta ezt, ha szimpatikus, akkor nyert ügy, ha pedig nem, akkor vissza mindent, és az élet megy tovább.
-De Tom, most… -kezdte Bill, de Tom a szavába vágott.
-Bill! Te jössz mindig azzal, hogy keresed az igaz szerelmet. Ha csak állsz, és várod, hogy az öledbe hulljon, abból nem lesz semmi. Anyu meg Gordon sem úgy találkoztak, hogy a szél egymás mellé fújta őket. Ha így folytatod, életed végéig egyedül maradsz, mert még a végén a lányok is csak röhögni fognak a kivénhedt Kaulitz-on, aki 15 éves kora óta csak vár, ahelyett, hogy kezdene magával valamit…
-Basszus Tom, most jobb, ha agyondugok mindenkit?
-Nem azt mondom, hogy keféld a nőket, ahol éred, de most is itt egy lehetőség, hogy megismerkedj valakivel, akiről látszik, hogy van tehetsége, és talán még normális is, erre te nem csinálsz semmit, csak a sebeidet nyalogatod!
-Ez nem igaz! –kiabálta Bill.
-Dehogynem! Csak egyszerűen túl csúf az igaság, hogy le bírd nyelni!
-Ha ennyire meg akarod ismerni azt a valakit, akkor miért nem mész el oda TE?
Az eddigi párbeszédek üvöltözve folytak. Most viszont Tom teljesen letekerte a hangerőt:
-Mert akarok végre látni valakit melletted… mert nézni is rossz, hogy évek óta nincsen senkid. De mindegy… te tudod. Elzúztam aludni. Jó éjt! –mondta Tom, majd bement a szobájába.
Bill egyedül maradt a nappaliban. Csak meredt maga elé némán, és Tom mondatai jártak a fejében. Inkább ő is elment aludni, hátha akkor kitisztulnak a gondolatai. Lefeküdt az ágyára, magára húzta a takarót, befordult a fal felé, és próbált semmire sem gondolni. De ez kb. lehetetlen volt. Folyton a rajz járt a fejében… ugyan ki készíthette? Tényleg prostituált lenne az a lány? És ha igen, miért dolgozik ott? És ha nem, miért van abban a házban? Talán segítségre van szüksége? És mégis hogy nézhet ki? Magas? Alacsony? Szőke? Barna? Idős? Fiatal?
Bill nem bírta tovább. Fölült az ágyán, kivette a rajzot a táskájából, és hosszasan nézegette.
Tudni AKARJA, ki készítette.
Bill fölállt, és átsietett az asztalához. Mezítláb léptei miatt csak nadrágja susogása jelezte, hogy az énekes bizony nem alszik. Bill leült a laptopja mellé, majd bekapcsolta a gépet. Elővette Rob névjegykártyáját, majd megnyitotta a postafiókját.

Hello Rob!
El tudnál vinni ma ahhoz a bordélyházhoz, ahol a rajzot találtad? Szeretném megtudni, ki csinálta.
Előre is köszi, és várom válaszod!
Bill

Az énekes vett 1 nagy levegőt, majd a küldés ikonra kattintott. Talán megbánja ezt a döntését, talán nem… de a kíváncsisága mindig is nagyobb volt, mint a félelme. Talán Tomnak tényleg igaza van… tennie kéne 1 próbát. Végülis… az első lépést már megtette.
Bill ásított, kikapcsolta a laptopot, majd visszaballagott az ágyához.
Ma sem lesz sok idő az alvásra… -gondolta, miközben betakaródzott, majd pár perccel később elnyomta az álom.