-Zsaruk! Zsaruk! –Nadine rémülten húzta el a függönyt, majd az alábbi szót kántálva futott végig a házon. A román, cseh, és orosz bevándorlók ijedten pattantak fel ültükből, és futottak, amerre láttak. Nem volt munkavállalói engedélyük, és ha a hatóság elcsípi őket, akkor kitoloncolás vár rájuk. Utána pedig visszakerülnek abba a nyomorba, ahonnan jöttek.
-Hogy kerülnek ide zsaruk? Sosem szoktak jönni! –fakadt ki Lynn, majd gyorsan eldugta a párnahuzatba a füvet és a drogokat. A lányok szinte egymást fellökve próbálták eldugni a rejtegetnivalóikat.
-Anja, mi történt? –kérdezte Diva a látottaktól megrémülve. Épp az imént lépett ki a fürdőszobából.
-Rendőrök. Menj fel a szobádba!
Divának nem sok kedve volt a szobájába menni, de kénytelen volt követni nővére utasítását. Amint a szobájához ért, 2 orosz és 1 román lány álldogált idegesen a Diva portájánál.
-Diva! Figyelj kislány, engedj be minket! Nem tudunk máshová bújni! –hadarta az egyik.
-Kérlek! Ha elkapnak minket a zsaruk, nekünk örökre végünk! –könyörgött a másik, törve a németet.
-Hallgass rájuk Diva! Csak elbújunk, semmi több! –kontrázta a harmadik.
-Van más választásom? –mondta Diva, majd egy szemforgatás után kinyitotta a szobaajtót. A 3 külföldi úgy vágtázott be a szobába, mint az állatok. Összekuporodva gyűltek össze a szoba sarkában.
-Szerintem ide nem fognak feljönni… -magyarázta Diva, miközben becsukta maga után az ajtót.
-Azért ne vedd ezt biztosra… rohadt kopók. –mondta az egyik. Diva eközben kirakta a törülközőjét száradni a radiátorra.
-Atyaúristen, Diva! Ezt te rajzoltad? –rikkantotta az egyik orosz. Diva ijedten rezzent össze. Jézus… csak nem észrevette az egyikük a Billről készített munkáit?
Dehogynem…
Az egyik orosz lány széthajtotta a papírt az asztalon, és ámulva nézte a rajzot. Olyan hajszál pontosan megrajzolt vonalak terültek szét a hófehér lapon, hogy az valami félelmetes volt. A másik 2 örömlány is odasietett harmadik társuk mellé, és az ő arcukra is meglepődöttség ült, amint meglátták a tökéletes alkotást. Diva viszont azt hitte, ott menten felrobban. Mégis hogy merészelnek belekontárkodni a rajzaiba? Mintha csak a lelkében turkálnának azzal a mocskos kezükkel, melyekkel férfiak százait elégítették már ki. És ilyen emberek nyúlnak az ő dolgaihoz? Diva beleborzongott a gondolatba.
-Elég! Azonnal hagyjátok azt ott! –fakadt ki a lány, majd odaszaladt a többihez. Szinte fellökte az ott állókat, és kapkodva söpörte a földre rajzait, melyek susogva hullottak a padlóra.
-Na de most mégis mi a franc bajod van? Csak megnéztük! –fakadt ki a román.
-Amúgy szépen rajzolsz… készíthetnél képeket a lenti hallba. Sokkal hangulatosabb lehetne ez az egész kóceráj.
-Megemlíthetnénk ezt Tasha-nak. –mondta a román.
-Nem szeretem, ha a privát rajzaimat nézegetik. –Diva.
-Miért, ki ez a majom? –kérdezte nem kis bunkósággal a hangjában a román.
-Ő nem majom. –Diva halkan.
-Hát akkor?
-Nem mindegy?
-Jólvanna … de tényleg… valami virágokat, vagy tájakat, vagy bármit…
-Arról talán lehet szó. De ki az a Tasha? –kérdezte Diva.
-Hát ő itt a főnök!
-Hát persze, mert ő kapja itt a legtöbb faszt. Mindig az a főnök, akinek hosszú távon a legtöbb ügyfele van… -regélte az egyik orosz, megvetéssel teli hangnemben.
-Nem baj csajok, eljön még a mi időnk!
-Szóval… gondoljátok, hogy beszélnem kéne ezzel a Tashával? –kérdezte bátortalanul Diva.
-Jaja, már amikor itt van. Ő tipikusan az a kurva, aki 100 euroért még házhoz is megy.
-Annyiért én is házhoz mennék. –nevetett fel a román.
-Szóval ja, mondd meg neki, hogy jól rajzolsz, aztán kidekoráljuk a lenti részt. És ha jön egy megfelelő vendég, akár még rá is kattanhat a műveidre!
-Azám, csomó ember jár ide, az ügyvédtől az orvosig! Valaki biztosan felfigyel rád! –ecsetelték az oroszok.
-Hát igen, az jó lenne… de akiről szeretném, hogy felfigyeljen rám, az úgysem fog… -mondta szomorúan Diva, majd az ablakhoz lépett, és elhúzta a függönyt. A rendőrök éppen abban a pillanatban szálltak be a kocsiba.
-Ott vannak még a zsaruk? –kérdezte a román.
-Pont most mennek el. De még ne menjünk ki, csak ha szól a nővérem!
-Rendben. –válaszolt a 3 lány egyszerre. Kisvártatva kopogtattak az ajtón.
-Ez Anja lesz! –kiáltott fel az egyik orosz, és kinyitotta az ajtót, mely mögött csakugyan Anja állt.
-Leléptek, nem találtak semmi bűnbe ütközőt.
-Hála a jó égnek! Rohadékok… -morgott a román.
-További 1 évig úgyse jönnek…
-Anja, mi lementünk vissza! Bármikor jöhetnek még kuncsaftok… Diva! Köszönjük a búvóhelyet! És gondolkozz el az ajánlaton, amit mondtunk! –kacsintotta az orosz, majd göndör barna fürtjeit hátravetve letipegett 2 társával a lépcsőn. Anja agyában persze egyből a legrosszabbak futottak végig.
-Micsoda? Ugye nem akarják, hogy te is…?
-Dehogyis… de… észrevették 1-2 rajzomat, melyeket Billről csináltam.
-Oh…
-Azt mondták, hogy beszéljek Tashával, és esetleg csinálhatnék dolgokat a lenti hallba.
-Ez nem rossz ötlet… -mondta Anja.
-Azt sem tudom, hogy melyikük ez a csaj…
-Majd én beszélek vele.
-Rendben, köszi. Szerintem elmegyek Stellával sétálni. Este jövünk. –mondta Diva, miközben magára kanyarította a kardigánját.
-Okés, de ne késsetek! És vigyázzatok magatokra! –Anja aggodalmasan.
-Rendben! Szia! –Diva adott 2 puszit nővére arcára, majd lesietett a lépcsőn.
-Szia. –motyogta Anja. Mindig aggódott, amikor a húga kilép a házból. Itt a falak közt biztonságban van, de ott kint… ez a piroslámpás negyed, nem a vidámpark! Itt mindenféle kétes alakok mászkálnak. Ki tudja, mikor kapja el az egyik Divát, és rángatja be egy bokorba… meséltek már erről a környékről történeteket a lányok…
Anja gyorsan elhessegette ezeket a gondolatokat. Megigazította fűzőjét, feltett még egy leheletnyi rúzst az ajkaira, majd lement a hallba, hogy ismét tegye a dolgát…

Stella és Diva jó barátnők voltak. Előbbi 21 éves örömlány volt Brazíliából, és ő volt az első az itteni lányok közül, aki elment Divához beszélgetni, amikor a nővére idehozta. Mindenki befogadta a fiatal lányt, mégis Stella volt az, aki mindent megmutatott neki a házból. A lányok sokszor sétáltak a környéken, amikor Stella nem várt törzsvendéget. Ilyenkor kipletykálták a többi lányt, a férfiakat, az életet. Diva csak Stellának mert beszélni Billről, ő pedig sosem vetette meg emiatt. A lányok úgy döntöttek, bemennek a szupermarketbe, megvenni a vacsorához a hozzávalókat. Felváltva kísérte sugdolózás, majd hangos kacagás az útjukat.

A bordélyház csengője hangosan harsant fel. A lányok egy emberként ugrottak föl, hogy beengedjék a vendéget. A férfinak ezután csupán annyi a dolga, hogy közli, mit szeretne, majd kiválasztja a lányt, akivel csinálni akarja. Az ajtón magas, szőke hajú, 30 év körüli férfi lépett be. Köszönt, levette a kabátját, majd végigmérte a lányokat. Közben beszélgetett velük egy kicsit, azután az egyik kölnire esett a választása. A lány elmosolyodott, vetett egy dicsekvéssel teli pillantást a többi lányra, majd megfogta a férfi kezét, és bevezette 1 szobába.
-Mondd csak, mi is a neved? –kérdezte mézesmázos hangon a lány.
-Rob. És a tied?
-Leila. Szép a neved. –mondta Leila, miközben meggyújtott 1 gyertyát az asztalon.
-Köszönöm, a tied is. Öhm… kérdezhetek valamit, mielőtt még elkezdjük?
-Nyugodtan.
-Kitehetem valahová száradni a kabátomat? Nagyon megkapta az eső…
-Természetesen. Ott kint a fürdőszobánál a radiátorra tedd ki! –mutatott a helyes irányba Leila.
-Köszönöm szépen cica… mire visszaérek… legyen kevesebb ruha rajtad. –mondta kaján vigyorral az arcán Rob.
-Élvezni fogod Rob, ne aggódj! –kacsintott a férfira a lány. Rob elmosolyodott, majd megfogta a kabátját, és kiment a fürdőszoba felé. A ruhadarabot a radiátorra terítette, majd megfordult, és már ment is volna vissza, amikor valami nagyon szembetűnő dologra tévedt a tekintete. A sarokban levő szemetesből egy összetekert papírlap lógott ki. Rob odament, majd kíváncsian kihúzta a lapot. Ugyan, mit rajzolgathatnak egy hülye kis bordélyházban? A férfi szétnyitotta a lapot, és a látványtól a szíve is majd megállt. Egy csodaszép rajzot látott meg maga előtt Bill Kaulitzról, melyet alaposan eltalált 1 csésze kávé. Talán emiatt dobhatták ki. De Úristen… melyik ribanc rajzol ilyen jól? Folyamatosan ez járt Rob fejében. És nem csak azért, mert szerette a művészetet. Rob ugyanis újságíró volt, és személyesen ismerte a Tokio Hotel tagjait. Ezzel a rajzzal még sokra fogja vinni… mennyi talány, mennyi rejtély, mennyi meglepetés! Ugyan, ki szeretheti ennyire a Kaulitz-ot egy kuplerájban? Nem mindennapi kérdés, sőt! Igazi szenzáció!
Rob a lapot a kabátja alá csúsztatta. Valamit még kezdeni fog vele, ez biztos. Ezután kilépett a fürdőszobából, hogy aztán 1 óráig átadja magát a testi kényeztetésnek…