67. rész

A busz zavartalanul szelte az autópályát. Georg skype-on beszélgetett a barátnőjével, Gustav zenét hallgatott és relaxált, Bill pedig belemerült egy újságcikkben. Tom a mobilján próbált játszani, de mérhetetlenül ideges volt az eldugott anyag miatt. De nem lesz semmi baj, nem is lehet semmi baj! Hiszen honnan tudnák a rendőrök, hogy…

Ekkor a busz félreállt. Bill és Tom egyszerre kapták föl a fejüket a váratlan eseményre. Még korántsem érkeztek meg a koncert helyszínére. Gustav is lerakta a fülhallgatót.

-Miért álltunk meg? –kérdezte Georg, aki otthagyta közben a laptopot, majd előre sietett a dobossal együtt.

-Fogalmam sincs, még nem is vagyunk ott! –kommentálta Bill idegesen. Tom úgy érezte, a torkában dobog a szíve. Holtsápadt volt. Ezt Bill is hamar észrevette.

-Jesszusom Tom, jól vagy? –kérdezte tőle az énekes.

-Öhm… persze. Semmi gond. –válaszolta Tom remegő hangon.

-Dehogynem, mi történt? –kérdezte Bill, miközben odament a testvéréhez. Tom már nyitotta volna a száját, hogy válaszoljon, ám a vendégek gyorsabbak voltak. Amikor a Kaulitz ikrek meglátták, kik léptek be a buszba, földbe gyökerezett a lábuk. 3 marcona külsejű rendőr volt, egy németjuhász kutyával.

-Jó napot kívánunk a kedves zenészuraknak! –szólalt meg az egyik.

-Jó napot! Miben segíthetek önöknek? –kérdezte Bill. Tom lesütötte a szemét.

-Bejelentés érkezett, hogy egy Hamburgba tartó turnébuszon heroint csempésznek. –regélte a rendőr. Georg és Gustav elkerekedett szemekkel néztek egymásra. Bill is értetlenül nézett a három rendőrre. Tom pedig sokkot kapott.

-Bejelentés??? –kérdezte értetlenül.

-Úgy van, uram. Most pedig, ha nem haragudnak, a kutya szeretné kicsit körbeszaglászni a buszt. Ne aggódjanak, 5 percbe sem telik, és ha nem talál a blöki semmit sem, akkor mehetnek tovább a dolgukra. –magyarázta az egyenruhás, miközben levette a nyakörvet a kutyáról, hogy szabadon kóborolhasson a buszban. Az összes tekintet az ebre szegeződött, aki másodpercek alatt megtalálta Tom ágyát. Körbeszaglászta, majd a gitáros párnája mellett leült, és csaholni kezdett. Tom érezte: számára itt a vég.

Az egyik rendőr odament az ágyhoz. Fölemelte a párnát, és rögtön látni is lehetett a jókora zacskó heroint. A rendőr elmosolyodott, jutalomfalatot adott a kutyának, majd szigorú tekintettel a fiúkra nézett.

-Nos, kinek az ágya ez? –kérdezte. Tom úgy érezte, talán könnyebb lesz, ha mindent felvállal.

-Az enyém

-És hogy került ide a drog? –faggatta tovább a rendőr. Bill és a 2G is értetlenül meredtek Tomra. Senki sem értett semmit. Még megszólalni se voltak képesek a döbbenettől.

-Az nem az enyém! –fakadt ki Tom.

-Majd a rendőrőrsön eldöntjük, kié volt! –mondta az egyik rendőr, majd a másik Tom mögé lépett, megmotozta, majd megbilincselte.

-Hé, állj, a testvérem nem csinált semmit! –kiáltotta Bill.

-Uram, minden bizonyíték a testvére ellen szól. Be kell vinnünk a rendőrségre.

-Akkor megyek én is! –mondta Bill harciasan.

-Bill, te akkor menj Tommal, és hozd ki onnét! Ha holnap estére nem kerül ki, akkor majd kitalálunk valamit a koncertre, jó? –hozta fel az ötletet Gustav.

-Rendben.

-Ja, ez így lesz a legjobb. –helyeselt Georg.

-Akkor maga is jön? –kérdezte az egyik rendőr.

-Igen. –válaszolt Bill, majd bátorítóan Tomra nézett, aki viszont kerülte a tekintetét. Bill tudta, bármibe is keveredett már megint Tom, szörnyen szégyelli magát. De ami biztos: Dorian keze van a dologban….

A kihallgatáson

-Nos, Herr Kaulitz, mivel tudná magyarázni a mai esetet? –kérdezte Tomot egy rendőr a kihallgatószobán. Papírokat rakott maga elé, és válaszra várva tekintett a megszeppent gitárosra.

-Engem becsaptak, uram… -mondta Tom halkan.

-Valóban? És ki?

-Aki följelentett. Egy régi barátom volt. Dorian Fletcher a neve, és eléggé jól mozog az alvilágban.

-Ezt hogy érti? –vágott a szavába a rendőr.

-Hát tudja maga… drogok, lopás, csempészés…

-Rendben. Folytassa!

-Megkeresett tegnap este. És ott mondta, hogy segítség kéne neki. Hogy drogot akar csempészni Hamburgba. Ma este jöttek volna érte a Ritz Hotelbe.

-Hány órára?

-Azt nem tudom, sajnos. Nem akartam mindezt elvállalni, de ő erősködött, hogy a turnébuszokat nem szokták megállítani. Azzal jött, hogy mennyi mindent megtett értem, és hogy mekkora szemét leszek, ha én ezt nem csinálom meg neki. És hát belementem…

-Értem. –a rendőr folyamatosan körmölt a lapra.

-Uram… -kezdte Tom nagyot nyelve.

-Igen, Herr Kaulitz?

-Mikor mehetek el?

-Őrizetbe kell vennünk magát, amíg nem találunk több bizonyítékot. Már elkezdtük a nyomozást.

-De… de nekünk holnap koncertünk lesz! –fakadt ki Tom.

-Uram, akkor imádkozzon, hogy találjunk valamit reggelig. Maximum, óvadék ellenében szabadlábra helyezhetjük, de ez is csak reggel derül ki. –magyarázta a rendőr.

-Rendben… akkor éjszakára itt kell maradnom, igaz? –kérdezte Tom reményvesztetten.

-Igen. Jöjjön, elkísérem a cellájába. –mondta a rendőr, miközben fölállt az asztaltól. Ekkor Tomnak eszébe jutott Bill, aki a folyosón várakozott.

-Elnézést! Várjon! Beszélhetnék a testvéremmel? –kérdezte. A rendőr várt a válasszal egy pillanatig, majd kibökte:

-Felőlem… de ne sokáig. –mondta, majd kiment a helységből. Rögtön Bill lépett be az ajtón.

-Jaj, Tom, végre már! –kiáltotta, majd a gitáros nyakába ugrott.

-Bill, gáz van, hallod! –mondta Tom keserűen.

-Mégis mi? –kérdezte az énekes aggodalmasan, könnyekkel telt szemekkel.

-Ha egyáltalán kiengednek innen, az is csak holnap lesz. Már elkezdték a nyomozást, ha találnak valamit Dorian ellen, akkor valszeg szabadulhatok. Meg talán óvadék ellenében, de azt mondták, hogy ne bízzam el magam, mert ez még egyáltalán nem biztos. Félek, hogy sose kerülök ki innen… -mondta Tom elkeseredve.

-Figyelj, Tom… sok akadályt leküzdöttünk már együtt… kihozlak majd innen, jó? Megígérem!

-Szép álom… Dorian profi! Itt fogok megrohadni ártatlanul! Hallgatnom kellett volna rád… -motyogta Tom szomorúan.

Bill most egyből rávágta volna, hogy „mindig azt kéne” de most enyhén fogalmazva nem volt megfelelő erre a pillanat. Borzalmas érzés volt így látnia Tomot. Úgy érezte, mintha csak egy bábú lenne, akit nem hajt az a szív nevezetű motor.

-Figyelj, amit mondok, azt komolyan is gondolom. Ki fogsz innen jutni, és holnap este egy nagy bulit csapunk majd. Dorian pedig ott rohad meg, ahol van, oké?

-Bill… attól, hogy még sztárok vagyunk, nem mindenhová ér el a kezünk. És én erre most jöttem rá. Azt hittem, Dorian a barátom… de úgy látszik, csalódnom kellett. A pénz sokmindentől meg tud menteni… de maguktól az emberektől nem. Azok ellen nincs semmi… és aztán ott vagy a pácban, és nem tudod, merre-tovább…

-De Dorian nem Isten, hogy mindenhol hatalma legyen…

-Te nem ismered eléggé…

-Te meg nem hiszel bennem eléggé…

-Jó, most emiatt a pöcslötty miatt ne vesszünk már össze… elég kárt csinált, ahogy itt elnézem magam. –mondta Tom. A rendőr ekkor bejött a helységbe.

-Herr Kaulitz, most már ideje jönnie!

-Hát akkor… majd valamikor találkozunk… -mondta Tom elcsukló hangon.

-Kihozunk innen, esküszöm! Addig nem mozdulok a városból! –mondta Bill, majd megölelte Tomot. Tom bólintott egyet, de látszott az arcán a fájdalom. A rendőr megbilincselte, majd kivezette a helységből a cellák felé. Bill pedig csak ott állt a kicsi terem közepén, miközben gondolatok tucatjai kavarogtak a fejében.

„Tudtam, hogy Dorian rosszat akar neki… tudtam! Bárcsak megakadályoztam volna valahogy! De ezt úgysem hagyom annyiban… Tom holnap ki fog innen jönni, addig éljek! Dorian pedig megfizet, az egyszer biztos! Senki sem taposhat el egy Kaulitz-t!” –gondolta Bill, majd kiment az ajtón. Valahogy meg kell ezt oldania… csak tudná, hogyan…