65. rész

Billt lefektették a kanapéra a backstageben. Még mindig eszméletlen volt. Nem úgy, mint a menedzser és Tom, akik dühösen osztották az észt egymásnak.

-De akkoris! Figyelhettetek volna rá! Komolyan, egy átkozott pillanatig azt hittem, ott hal meg! Hát elment az eszetek? Rúgtátok volna tökön, amikor színpadra akart lépni! –háborgott Jost.

-Igen? Kötözzem a radiátorhoz, vagy mégis mi a faszt képzeltél? –vágott vissza Tom.

-Talán azt, hogy rábeszélitek, hogy maradjon a farán! –Jost

-Szerinted nem próbáltuk meg?! –Tom

-De jobban kellett volna erőltetni! Akkor nem lett volna ez! –Jost

-Bocsi, hogy nem tudtam előre! Legközelebb majd a WC-n ülve jósolom meg neked a lottóötöst, rendben? –Tom

-Muszáj így viselkedned? –Jost

-Hát nem is tudom, ki kezdte. –Tom

-De nekem több jogom van… -kezdte Jost, ám amikor Bill nyöszörögni kezdett, elhallgatott, majd meredten figyelték az énekest. Billnek rettenetesen fájt a feje, úgy érezte, mintha ólomból lenne a szemhéja. Nagy nehezen kinyitotta a szemét, de a lámpafény ismét annak lehunyására késztette. Bill nyöszörögve fordult oldalra, majd megpróbált fölülni. Tom és David segítettek neki. Billnek mostmár tényleg sikerült kinyitnia a szemét, és kábultan nézett körül a helységben.

-Mi történt velem? –kérdezte Bill gyengélkedve, majd fájdalomtól eltorzult arrcal kapott a fejéhez.

-Elájultál a színpadon. De nyugi, rajtunk kívül senki sem látta. –Tom.

-De most bő 5 napra minden fellépést és médiát lemondtam, hogy pihenhess. Georg és Gustav most nyilatkozzák az újságíróknak, hogy köszönik a díjat, és hogy 5 nap szünet lesz, mert nagyon lebetegedtél. –mesélte Jost.

-Nyertünk? –kérdezte Bill boldog mosollyal az arcán.

-Úgyám! –kacsintotta Tom.

-Ezaz! –kiáltott fel Bill mosolyogva. De sok ereje nem volt az örömködéshez, mert díj ide vagy oda, enyhén kifejezve is cefetül érezte magát. Kábult volt, teste égett a láztól, mégis kirázta a hideg, a feje majd szétrobbant, a torka pedig szúró fájdalomtól szenvedett. Pihenésre volt szüksége. Jó sok pihenésre.

-Azt hiszem, itt az ideje annak, hogy visszamenjünk a hotelszobába, neked pedig annak, hogy bevágjunk egy kád forró vízbe. –mondta Jost, a mondat utolsó felét Billnek címezve.

-Jaj… fürdőkád… ezt nem kellett volna pont most, pont előttem… -nevetett Bill. Jost jól eltalálta, tényleg szüksége volt már egy lazító fürdőre. Aztán az talán még a láz csökkentésében is segít, gondolta a fiú. Tom és David tehát 2 oldalról támogatták a szédelgő énekest a kocsiba, aki ugyan szenvedett a fájdalomtól, arcán mégis gyenge mosoly ült, hiszen ma is gazdagabbak lettek egy rangos díjjal. Ez pedig minden fájdalmat kárpótolt.

A hotelszobában

Mialatt Bill fürdött, Tom a szobájában pakolászott. Kissé aggódott az öccséért, de bízott benne, hogy hamar meggyógyul. Ideje legalábbis lesz rá. Ásítva küldött el egy sms-t Andreasnak, melyben összefoglalta az este történteket, és persze fogadta a telefonon érkező gratulációkat is. Megcsinálta Bill ágyát is, hogy beteg testvérének ne kelljen még azzal is vesződnie. Már éppen átöltözött volna, amikor kopogtak.

„Ki az Isten lehet ez ilyenkor?” –gondolta Tom, homlokráncolva. Végül vállat vont, és ajtót nyitott. A vendég kiléte kisebb sokkot okozott nála.

-Atyaúristen… Dorian? –kérdezte Tom ledöbbenve. Doriant még a középiskolában ismerte meg Tom. Bill később összeveszett vele, ám a gitáros jóban maradt Doriannal. A fiú neve eléggé vastag betűkkel van az alvilág nagykönyvébe belevésve. Ha pénzszerzés, anyag, vagy lopott dolgok kellenek, Dorian ajtaján kell csengetni. A fiú egyik feltűnő tulajdonsága a jóképűsége volt: hátrazselézett sötétszőke haj, fekete bőrkabát, kellemes, méregdrága parfüm, motor. Egy két lábon járó görög Isten volt minden lány számára, akik naivan, és szó nélkül omlottak a karjaiba. Egyikük sem gondolta, hogy Dorian csak nevetve kihasználja őket. Dorian csak az autókat és a haverokat bírta értékelni. Na meg a bűnözést. Gazdag szülők sarja volt, akik próbálták a fiúkat jóra nevelni, ám ő fellázadt. Az ősök tudta nélkül szépen felépítette a maga trónját Németország éjszakájában. És egy osztályba járt Tom Kaulitz-cal annak idején. És igen… az ő nevéhez fűződik a Kaulitz ikrek első találkozása a droggal. Mondjuk ez már nagyon régen volt, és hál’ Istennek, egyikük sem kattant rá a szerre, mégis Doriannak sikerült pár fekete ecsetvonást pingálnia Tom életének palettájára.

-Az lennék. –mosolygott Dorian zsebre tett kézzel, az ajtófélfának dőlve.

-Régen láttalak. Mi szél hozott ide? –kérdezősködött Tom.

-Andreas mondta, hogy itt vagytok. –Dorian.

-Oh… vagy úgy… -Tom elmélkedve.

-Lenne egy kérésem, Kaulitz… -folytatta Dorian.

-Mi? –Tom

-Segítség kéne… -mosolygott Dorian. Tom már előre érezte, hogy már megint bele fog valamibe keveredni… Bill tudta nélkül, persze.