Tom: Először feladtam, egy időre.
Bill: Természetesen a producerek akarták... meg mi is... Nos, ők nem aggódtak. Totál nyugodtak voltak, mert azt mondták: "Srácok, mindenki veletek akar dolgozni. Mi csak elvisszük ezt valaki másnak."
És persze, amikor az Universal meghallgatta a kész demokat, azonnal lecsapott a srácokra.
Frank Briegmann [elnök Universal Németország]: Akkor azonnal azt mondtuk: "Oké, rendben van. Nos, ha ez megfelel most, akkor ez az a banda, amellyel szeretnénk dolgozni."
A zenekart mostantól Tokio Hotelnek hívják. Most a négyes be akarja bizonyítani, hogy nem kispályások.
Tom: Nos, egy lemezcéggel nem úgy van, hogy bemész egy szobába, és azt mondják: "Oh igen, szerintem ez szuper! Gyere, aláírom!" De ez először tényleg úgy néz ki, hogy megmondják, mi is az üzlet, és hogyan kell ennek kinéznie.
Bill: "A hajadnak így kell kinéznie, a ruhádnak ilyennek kell lennie." Abban a pillanatban kiakadtam. Nem akarom, hogy bárki is megmondja, hogy nézek ki.
Tom: Ez az a pillanat, amikor két lábbal kell a földön állnod, és akkor ott ülsz 15 évesen, és meg kell mondanod nekik, hogy: "Igen, ehm... nem akarom ezt csinálni. Nem szeretem ezt, és ezt." és "Szerintünk legyen ez meg ez."
Bill: És a stylist meg minden ki lett húzva a listáról, és mi pedig a saját ruháinkat vittük magunkkal. De ez időbe telt. Igen, sok időbe. *bólogat*
A Bravo dupla oldalas cikket adott az új szuper bandáról 2005-ben, még mielőtt az első kislemezük megjelent volna.
David Jost: Nos, egy csomóan azt mondták "Tokio Hotel?". Ey, ez nem működik. Ez egy független zenekarnak hangzik, amely távol áll a tiniktől. Nem tudják elérni. Ez túl erőltetett.
És jött a tévedés: A Durch den Monsun 2005 augusztusában jött ki, és azonnal megasláger lett. Ezzel új rock szenzáció született.
Bill: Felvettem, amikor a videót először adták le a tévében, mert azt hittem, sosem látom a képernyőn újra. *nevet*
Tom: Teljesen kiakadtam hazafelé. Ültünk Loitsche-ben a házunkban, és láttuk a videónkat a Viván, és nem tudtuk elhinni. Nos, ez hihetetlen volt.
Markus Kavka: Csak hallgattam a dalt, és azt gondoltam magamban "Hű bakker! Ez tényleg egy sláger!"
Jörg Pilawa: Nos, bizonyos mértékig el kellett ismernem magamban, hogy ez fantasztikus dal! Annak ellenére, hogy milyen fiatal srácok játsszák.
Szőke srác: Ismét itt volt az első alkalom, hogy ekkora felhajtás lett, és a lányok álltak és sikítoztak az utcákon.
Andy Sellenneit: Alapvetően azt mondanám, hogy ez egy epikus siker.
Markus Kavka: Természetesen váratlan volt, hogy mindenki úgy végzi, mint ők.
Top of the Pops: A német kislemez listák első helyén állnak, már harmadjára!
The Dome: Itt vannak a fiúk, akik Tokio Hotelnek hívják magukat!
Comet 2005: Durch den Monsun!
The Dome: Tokio Hotel!
A magdeburgi tinik a német zenei felvonás mellett pillanatok alatt sztárok lettek!
Bill: Most láttam először, hogy az emberek kiabálják a nevemet. *nevet* Az, hogy a banda nevét kiabálják meg ilyenek... ez volt... ez volt a legnagyobb álmunk. Minden kitört bennem abban a pillanatban.
Georg: Nos, a Monsun videó gyakorlatilag a nyári szünetben került ki, mi pedig szokás szerint visszamentünk az iskolába, ahogy azt szünet után szokták.
Azonban az iskolában rendkívüli állapot uralkodott. Amikor a 4 srác visszatért az óráikra, rajongók, autogramm vadászok és újságírók kezdték el őket ostromolni.
Tom: Egyszercsak több száz riporter és rajongó termett ott, és onnantól kezdve semmit sem tudtunk a suliban csinálni. Sem a tanárok nem tudtak tanítani, sem a diákok tanulni.
Bill: Aztán mi a szünetekben a tantermekben bújtunk el. A tanárok zártak minket be, és aztán felhívtak minket az irodába. Ezután azt mondtak, hogy próbáltak megoldást találni, és hogy nem mehet ez így tovább. Nem tanulhatunk ott többé...
Johannes B Kerner [Show]: Elhagytátok most a sulit?
Tom: Igen...
Bill: Igen, egy évig. Halasztottunk egy évet.
JBK: Miért? Nem működik a tanrend, vagy mi?
Bill: Hát nem igazán. Nos, a mindennapi iskolai élet szokásos volt, de már nem igazán lehetséges többé. Úgy értem, hogy mindig rajongók százai meg újságírók rohanták meg az iskolát.
Bill: Ez persze fantasztikus volt számunkra. *vigyorog* Azt gondoltam "Bakker, mostmár tényleg csak a bandára összpontosíthatok! Mostmár végre azt csinálhatom, amit akarok!"
A Tokio Hotel karrierje mostmár csak egy irány felé mehetett: egyenesen felfelé. Egy gyerekkori álom vált valóra.
Bill: Nos, azt kell mondanom, hogy a lelkesedés sokáig tartott. Mármint úgy, hogy eleinte csak egy futam volt...
*Comet 2005 for Best Newcomer*
Bill *átvételi beszéde*: Wow! Az életünk nagyon gyorsan megváltozott. Minden nagyon gyorsan változott, egy dal miatt. A Monszun miatt. Nagyon hálásak vagyunk mindezért. Oh, Istenem, én nem is tudom, mit mondjak.
A Tokio Hotel arany és platinalemezeket kap. Elvitték a legfontosabb díjakat. A rajongók hisztériájának nincs vége, Bill olyan témákról énekel, amely milliókat mozgat meg.
Frauke Ludowig: Úgy értem, ez a banda a szádból veszi ki a szót, igen, mindannyian ismerjük ezt az érzést. Egy hullámhosszon vagy az akkorddal.
Jürgen Vogel: Ez tényleg mindig ilyen érzés "Nos, én úgy élek, ahogy ezek leírták" és ő (Bill) ezt nagyon jól csinálja. Nagyon jól keresztezi mindezt.
David Jost: Bill olyan... ő magával hordoz valamiféle melankóliát és ez az érzelmi reménykedést is. Azt hiszem, ez azért van, mert az emberek nem hiszik, hogy ő képes erre.
A banda első turnéhelyszíneit meg kellett változtatni a túl nagy érdeklődés miatt, mert sok helyen elérte a tízezret az emberek száma. Mindenki feltétlenül akarta élőben látni a Tokio Hotelt.
Frank Briegmann: Németországban az első nagy fellépésük 12.000 ember előtt volt. Ez tényleg nagyon különleges volt.
Jutta Landkotsch [turné szakács]: Lányok tömege állt és kiabált ott, szóval valami olyasmi volt, mint a Beatles-szel.
Jürgen Vogel: Nos, tényleg szükség lesz füldugókra. Ez hihetetlen. *vigyorog*
A többi országokban csak néhány hónappal a bemutatkozó albumuk, a Schrei után figyelnek fel a bandára.
Alex Gernandt [Bravo főszerkesztő-helyettes]: Németországban még sohasem volt egy zenekar a kezdetektől fogva ennyire sikeres. Emlékszem, hogy a kollegáim Oroszországban, Lengyelországban és Magyarországon egyből felhívtak minket, miszerint: "Szükségünk van képekre a zenekarról. Szerintünk nagyszerűek."
Bill: Azt kell, hogy mondjam, minden az internetről indult. A világhálón masszív rajongótáborunk van, akik számos weboldalt készítettek. És akkor külföldi lemezkiadók is elkezdték, hogy: "Hé, mostmár itt is sok ember akar látni titeket, el kéne ide jönnötök valahogy!"
Frank Briegmann: Ahogy láttuk a reakciókat Franciaországban, az volt a kritikus pont, amikor azt mondtuk: "Ez tényleg egyre nagyobb lett!"
A Tokio Hotel rövid idő alatt majdnem annyi rajongót szerzett Franciaországban, mint Németországban.
Bill: Emlékszem, senki sem akart játszani német dalokat Franciaországban, a kezdetekkor. Mert mindenki azt mondta *rázza a fejét* Naha, német zene? Naha, ez nem működik!
2006 végén a a Goethe-Institut [német kulturális intézmény] jelentései szerint a német lett a legnépszerűbb idegennyelv Franciaországban - köszönhetően a 4 magdeburgi srácnak.
Jörg Pilawa: Ha belegondolok, hogy a Goethe-Institut *nevetni kezd* 60 éve próbálja a világon népszerüsíteni a német nyelvet, erre francia lányok kezdenek tanulni, mert annyira szeretik a srácokat... ebben az esetben ők többet értek el, mint ez az egész intézet.
Markus Kavka: Egész Franciaországban németül akarnak tanulni a tinik. Talán ez volt az utolsó hely, amiről feltételezted volna, hogy a fiatalokat érdekelni fogja a nyelv és a kultúra.
Frauke Ludowig: Általában a zene az, amit külföldiektől hallgatunk, és próbáljuk őket lefordítani. Ez esetben a Tokio Hotel nagyon jól összehozta a zenét a nagyszerű teljesítménnyel és persze a kinézetükkel. Ez tényleg ér valamit.
2007 július 14-én a Tokio Hotel 500.000 tomboló rajongó előtt játszott, a francia elnök meghívására.
Georg: Az Eiffel toronynál, a francia nemzeti ünnepem való fellépésünk hatalmas dolog volt. Egy német együttes számára ez nagyon nagy megtiszteltetés.
Jörg Pilawa: A német-izraeli barátságban szintés sikereket értek el. Sokat számít a kommunikáció Németország és Izrael között, amit egy német zenekar ért el, mint amit a politikusok megcsinálhattak volna 60 év alatt.
A Monsun Nr. 1. lett az izraeli chartokon, a Kaulitz ikrek 18. születésnapja után 2007 szeptemberében. A rajongók egy petíciót készítettek, mellyel a Tokio Hotel beléphetett az országba. A Tokio Hotel volt az első német banda, amely a “Rosh Echad” nevű izraeli lap hasábjain megjelent.
Bill: Ez hihetetlen volt. Ez azt jelenti, hogy igazán messzire mentünk. Fel sem tudtam fogni...
Georg: Ez nagyon furcsa volt, mert ezelőtt még nem voltunk ebben az országban. Az emberek az internetről meg a rádióból ismertek minket. Nem hittük volna, hogy ott is ennyire elterjednek majd a dolgok. (ford.: GTH)
Farok összehasonlítás a Tokio Hotelnél: Kié a legnagyobb?
Hogyan kérem? Ezt a tényleg "lehetetlen" kérdést komolyan feltetted Pottschalk?! De miután a Cinema Bizarre interjút olyan jó tapasztalatokkal csináltuk meg a "Farok összehasonlítás" témával, ezt a kereket egyszerűen kicsit tovább akartam szőni. A Pottschalk most valahogy "farok fixirozást" tart.
Szóval, miután a Tokio Hotel mesélte, hogy gyakorlatilag nincsenek olyan kérdések, amit még nem tettek fel nekik, nálam csattan ez a kis biztosíték:
"Szóval, 4 fiú vagytok! Talán unalomból csináltatok már egy farok összehasonlítást?! És ha igen, kié a legnagyobb?"
Billnek, Tomnak, Gustavnak és Georgnak először ezen nevetnie kellett és a tagnap adott Tokio Hotel interjú részletéből már ismert a válasz: "Egy ilyen kérdés egy fiútól?! Ezt még tényleg nem hallottuk..." Frissítés 04.00 óra - Igy mondja Tom! Ilyet mint egy farok összehasonlítás még nem csináltunk. Ezenkívül mindenki tudja, hogy nekem van a leghosszabb farkam...
Természetesen a Tokio Hotel itt valamennyire részletesen válaszolt és egyértelmű választ is adtak a kérdésemre. De a Pottschalk ma ismét különösen utálatos és először néhány óra múlva árulja el a választ. De addig szívesen tudná a becsléseiteket a Tokio Hotel méretarányait illetően...
A cenzúrázott interjú 19.00-kor itt "élőben" és a cenzurázatlan interjú 20.00-kor a www.nochmehrdavon.de alatt! Forrás / ITT TUDSZ SZAVAZNI (Piros Poll szavazó, szavazz kié a legnagyobb) (ford.: ReseTH)
Nyert a TH az Audi Generation Award-on
23:30-kor az Audi Generation Award díjátadóján a Bayerischer Hof hotelben Oliver Pocher vezetésével egy csomó meglepetésvendég rohamozta meg a színpadot. Bill és Tom Kaulitz a Tokio Hotelből megkapták az "International" kategória díját.
A dolog többi része Oliver Pocher új barátnőjéről szólt, de a Tokio Hotel hagyott egy videóüzenetet is, melyet talán ma vagy holnap leadnak a német telebízióban.(forrás)
Szerintetek idén ki fog nyerni az EMA-n a Best German Act-on? Jan Delay, Peter Fox, Silbermond, Söhne Mannheims vagy Sportfreunde Stiller?
Tom: Sportfreunde Silber (Igen Tom, az STILLER xD). Ők már voltak ott, nem?
Bill: Peter Fox, Jan Dela.
Tom: Szerintem Peter Fox érdemli meg a legjobban, de nem tudom, nehéz erről nyilatkozni.
Bill első látásra beleszeret az alábbi csízmába...
Melyet 1395$-ért kapni, és 250.000 forint körül van magyarban. (Web)
Hallgasd meg: Tokio Hotel - Automatic (R&B Cover Version) (Video)
A Köln Radio interjúja a TH-val
Ma este 19:00-kor a Köln Radio egy interjút készít a TH-val a “Noch mehr davon” műsorban. Online meg lehet ezt majd hallgatni itt: (HIER).
iTunes helyezések
Automatisch: #34
Automatic: #65
Humanoid: #46
Georg és Gustav - Régen és most
100% Tokio Hotel fordítás - Második rész
Ezt a fordítást most LD készítette, a többit viszont már igyekszem én, ha az időm megengedi
Bill: Ők úgy álltak hozzá, hogy… „Hát persze, Bill zenét akar csinálni… Pontosan”
*megböki Tomot* A legelején mindenki megmosolygott minket, az emberek inkább aranyosnak tartottak minket, „ Nézd azokat a kisfiúkat!” … és így tovább.
Ennek ellenére, a Kaulitz ikrek kezdtek hírnevet szerezni maguknak Magdeburgban és a környékén. Bandaversenyeken játszottak olyan kis klubbokban, mint a „Gröninger Bad”
Bill: Olyan volt, mint egy nyílt színpad, ahol játszottunk, és hírdettük, hogy bandatagokra van szükségünk, de kizárólag olyasvalakiket kerestünk, akik hasonló korúak. És akkor ott volt Georg meg Gustav.
Gustav: Ehh, nagyon vicces volt, ehh, látni azokat a fura embereket a színpadon.
Georg: Akkor még „Black Questionmark” /( Fekete kérdőjel) volt a nevük *nevet* A mai napig sem tudom, kinek az ötlete lehetett az a név…
Akkor Bill és Tom 12 évesek voltak, a basszeros Georg 14, és a dobos Gustav 13. Hamar kiderült, hogy ők négyen kiegészítik egymást.
Georg: Bill és Tomnak akkor már volt egy vagy két igazán jó dala. Eljátszották nekünk, és megnéztük, hogy tehetünk hozzá basszust meg dobot.
Bill: Valahogy egy nagyon jó érzés volt, hogy igazi basszust és igazi dobot hallhattunk a számokban.
Gustav: Általában nagyon nehéz olyan embereket találni, akik zenélnek, és hasonló korban vannak. És ez valóba cool volt. Hasonló korban voltunk, és felléptünk klubokban. Mindannyian olyan kicsik voltunk, és este 10kor léptünk fel.
A saját költségükre a Devilish felvett egy 7 dalt tartalmazó CD-t. Bár az út a Német országhatártól a toplistákig végtelenül hosszúnak tűnt.
Tom: Ez mind szép és jó, hogy Magdeburgban játszottunk, de itt soha nem lehetett dolgunk egy producerrel, vagy menedzserrel, egy lemezéggel, vagy bármivel, ami a zenével kapcsolatos. Ez… igen… az esélyek nagyon kicsik.
Bill: Tom és én mindig csak sétáltunk körbe, és azt mondtunk *színpadias kézmozdulatot csinál* „Kérem!” Valaki csak fel kell fedezzenv minket. Valakinek látnia kell, ahoy érzünk, vagy valami ilyensmi. Mindig azt mondtuk „Francba! Loitscheben élünk, Magdeburg mellett, és nincs a közelben semmi zenei hely, sem egy lemezcég…
Bill egy döntést hozott. 2003-ban elment a „Star Search” castingjára.
Bill: Tulajdonképpen minden lehetőséget megragadtam, hogy felhívjam a figylemet a bandára és magamra. Azt akartam hogy a… az a valaki… szóval hogy lássák a bandát. Hogy az a valaki majd észreveszi a Devilisht. Mindenhol a bandáról beszéltem, és magammal vittem őket a próbákra, ahol filmeztek, mert mindig azt reméltem, hogy lesz valaki, aki szeretni fog minket bandaként.
Ez sikerül. Egy csapat Hamburgi producer eljön, hogy megnézze a Devilisht – és le vannak nyűgözve!
David Jost: Számomra tulajdonképpen az volt a fontos, hogy lássam, hogy egy művésznek van érzelmi töltöttsége, és elég akaratereje. A Tokio Hotel pedig minkettőből 100 % - ot nyújtott. És én azelőtt Németországban még sosem találkoztam ilyennel.
Tom: Számomra egy ugyanolyan fellépés volt, mint bármelyik másik. Csak az volt a különbség, hogy ez nagyon jól sikerült. Csak annyira emlékszem, hogy arra gondoltam: „Ez az eddigi legjobb fellépésünk. Kivételesen jól sikerült…” leszálltunk a színpadról, majd az egész folytatódott egy- két héttel később.
Bill: Odautaztunk, és nagyon izgatottk voltunk.
Georg: Azt hiszem, én voltam az egyedüli, aki fényképezőgépet vitt magával. Sok fényképet csináltam, mindenről, és másnap újra megnéztem a képeket. És azt mondtam, francba, milyen hülyeségeket fényképeztem! Semmi ember, csak a mixelőasztal, meg ilyenek. Hogy megmutathassam a barátaimnak.
Bill: Emlékszem, hogy nehezen jött ki hang a torkomon, és csak arra tudtam gondolni, hogy „Jajj, remélem tetszeni fog nekik” Bárhogyan, ők visszahallgattak részleteket a dalokból, és így tovább. Igen, nagyon izgalmas volt.
Bill, Tom, Gustav és Georg innentől kezdve az iskolai szüneteket a stúdióban töltötték. Itt lépésről lépésre megtanultak mindent, amit egy popsztárnak tudnia kell.
Georg: A légkör már első perctől fogva családias volt. Kaptunk egy kis lakást (stúdiót) és ott éltünk, gyakoroltunk…
Tom: Az az idő alatt belekóstolhattunk, hogy milyen lesz, ha sikeresek leszünk, és együtt kell majd éljünk…
Interjú részlet: Épp felvettünk egy dalt. Mi is a neve? „It’s my life!” *nevet*
Tom: Az, hogy olyan fiatalok voltunk, és hogy Hamburgban voltunk a szüleink nélkül, stúdióztunk, néha néhány lánnyal voltunk… ez tulajdonképpen az életünk egyik legjobb szakasza volt. Az az időszak alatt teljesen kiéltük magunkat.
Részlet egy régi videóból:
- Énekeltél már ma?
- Felvettük a „Rette mich” –et, egy balladaszerű dalt.
- És az emberek szerették, ahogy énekeltél?
- Igen, nagyszerű volt!
Másfél évvel később a lemezszerződésről szóló álmuk úgy tűnt, hogy valóra válik.
Bill: Egy hosszú ideig azt sem tudtuk, hogy mit fogunk csinálni. Egyik nap aztán észrevetünk, hogy vannak a dalaink, és ez olyan, mint egyféle CD. Úgyértem, sok dalunk volt. És aztán egyszer azt mondták, hogy oké, mutassuk meg ezt egy lemezcégnek.
És akkor az ország minden lemezcége meghallgatta a fiúkat.
Bill: Ugyanakkor, meg akartuk gyúzni őket, hogy igazi zenét is tudunk csinálni, igaz? Úgyértem, csináltunk valami szépet, de igazi zenét is tudunk csinálni.
Tom: Profik akartunk lenni, és nyugodtak voltunk. Azt mondtuk, „Ezt fogjuk majd csinálni minden nap, igaz?” Olyaok voltunk már, mint valami régi zenészek.
Tom Bohne: Ez ugyanaz az alkalom volt, amikor az Universal, meg a BMG, meg Németország minden nagyobb lemezcége először látta a bandát. Azt gondoltuk, hogy ez nagyon jó, ugyanakkor lehet, hogy egyik számból sem lesz toplistás sláger.
Bill: Furcsa volt ezt az emberektől először hallani, és hogy hogy tűnt nekik külső szemlélőként.
A Berlini BMG volt az első, aki rájött hogy mennyi lehetőség rejlik a bandában.
Andy Selleneit: [BMG] Megérkeztek az irodámba. Kinyilt a duplaajtó, és láttam érkezni Billt és Tomot, és fohászkodtam, hogy „Istenem, add, hogy tudjanak énekelni!” Újoncokként áltak az ajtóban, és ezek az újoncok igazi sztároknak néztek ki, és emlékszem, hogy nagyon izgatott voltam, mert arra gondoltam „Remélem, erőteljes dalaik vannak!” És amikor meghallgattam, azt gondoltam „Igen, tudnak énekelni, és ezek a dalok őrületesek!”
A 14 éves Bill és Tom és a bandájuk a zsebükben tarthatták az első lemezszerzősésüket.
Bill: Nagyon örültünk. Extázisba estünk. Fel sem fogtuk igazán, és olyan sok időt vett igénybe… a szerződés meg minden alkudozós dolog. Akkor minden felügyelet alatt kellett történjen.
Tom: Az ember azt gondolná, hogy ez teljesen fölösleges, én is azon tűnődtem, hogy mit akarnak ellenőrizni? És beszélgettem egy kicsit anyámmal. Minden ok volt.
Andy Sellenneit: Akkor mindannyian boldogok voltunk, de az egész elhúzódott, mert mindenki azt mondta, hogy ők még mindig túl fiatalok és ebben a korban még nem csinálhatják ezt. És a klisék nem tartották megfelelően a Tokio Hotelt.
Bill: 13 évesen találkoztunk velük, és 15 évesek voltunk, mikor befejeztük. Majdnem ellvesztettük a szerződést időközben.
Andy Sellenneit: Ekkor történt az, hogy a Sony és a BMG egyezkedni kezdett, hogy egyesüljenek egy lemezcéggé.
Bill: És hirtelen azt mondták „Miféle banda ez? Miről szól ez a szerződés? Nem csináljuk meg!”
David Jost:Azt hiszem, egy világ omlott össze a band számára.
Tom: Akkor nagyon, nagyon fájt nekem, mikor… Úgy értem, nagyon hittem ebben az egészben, és aztán hirtelen már semmit nem értettem.
Bill: Amikor a producerek közölték ezt velünk, komolyan legalább egy hétig még csak nem is mosolyogtam. Nagyon szomorú voltam…
Tom: Tulajdonképpen végetért az álmunk… akkor, abban a pillanatban.
Katerina: Itt van mellettem a Tokio Hotel, akiknek sikerült kiállni, és nemzetközi jelenséggé válni.
Üdvözlet Görögországban!
TH: Nagyon szépen köszönjük!
Katerina: Tudtátok, hogy ennyi rajongótok és barátotok van itt, Görögországban?
Tom: Nem, most vagyunk itt először (hosszú idő óta). Örülünk, hogy élőben játszhatunk, és talán turnézni is jövünk majd ide. Először is, boldogok vagyunk, hogy az első show-nkat Görögországban adhatjuk.
Katerina: Milyen az órákig tartó munka az ikertestvéreddel?
Bill: Nekünk ez normális. Egypetéjű ikrek vagyunk, és rengeteg időt töltünk együtt.
Nem tudnánk egymás nélkül élni. Olyanok vagyunk, mint egy ember.
Katerina: Hogyan jellemeznétek a zenéteket?
Bill: Ez alapvetően rockzene, de az egész albumot meg kell hallgatni.
Katerina: Van szabadidőtök?
Bill: Nem sok szabadidőnk van. Nem emlékszem, mikor volt szabad időm az utóbbi hónapokban.
Amikor van 5 percünk, alszunk.
Tom: Sokat szexelek, amikor van szabadidőm
Gustav eközben halászik, Georg biciklizik, és ettől eltekintve, zenélünk.
Katerina: Mi a kapcsolatod a nőkkel?
Tom: Szex igen, de flörtölés kizárva... *nevet*
Katerina: Megasztároknak érzitek magatokat?
Bill: Ugyanaz a személy vagyok, aki azelőtt. Már nincs többé magánéletünk. 15 éves korunk óta nem tudunk normálisan kimenni az utcára. Ez az ára annak, hogy több ezer ember előtt játszhatsz, és gyönyörű városokba utazhatsz, mint ma ;)
Katerina: Nagyon kedvelem a stílusod, a hajad, és a sminked... mindezért te felelsz?
Bill: Igen, mindez a saját stílusom. (ford.: GTH)
100% Tokio Hotel fordítás - Part 1.
Tokio Hotel. Ez a banda megdöntött minden rekordot. Ez a csapat 4 évvel ezelőtt indult egy magdeburgi iskolából, az egész világ által ünnepelt banda felé.
Jürgen Vogel: Ők most nem különálló őrültek, de mégis azt érzi az ember, hogy nagyszerű srácok.
Jörg Pilawa: Az egyetlen előadók, akiktől valaha is autogrammot kértem.
Collien Fernandez: A Tokio Hotelt tényleg mindenki ismeri.
A testvérek Bill és Tom 9 éve zenélnek. A basszista Georg Listing-gel és a dobos Gustav Schäferrel alakítják a bandát. Első kislemezük a Durch den Monsun azonnal a nulláról a listák élére került. Mega sláger. A Tokio Hotel egyből arany és platinalemezekkel lett gazdagabb, és a legfontosabb zenei díjakat is magukénak tudhatták.
Markus Kavka: Ez volt... uhh... ez a hisztéria tényleg sokkal nagyobb, mint amilyenre számítani lehetett.
Frauke Ludowig: Valami nagyon egyediségük van, olyan erejük, mely csak nekik van, és senkinek sem volt még azelőtt.
A Tokio Hotel generációkat hozott össze. És nem csupán Németországban, hanem az egész világon. Európától Amerikáig és Dél-Afrikáig. Turbó karrier.
Otta Waalkes (német komikus): Nem is olyan rég Kínában jártam, és megkérdeztem: "Mit tudtok Németországról?" - Tokio Hotel volt a válasz.
Frank-Walter Steinmeier (Német külügyminiszter 2005 - 2009): Nem számít, hová megyek - Franciaország, Izrael, USA - mindenütt bevonult a fiatalság a Goethe intézeteinkbe, hogy Tokio Hotel dalszövegeket szerezhessenek.
Oliver Pocher (német komikus és showman): Ez valami olyasmi, ami csak hitelességgel működik, és nekik ez megvan. Erm, szóval ezért olyan sikeresek.
Bill, Tom, Georg és Gustav 2009 őszén térnek vissza. Egy év szünet után ismét itt vannak. Egy új lemezzel, új hangzással, és új kinézettel.
Jürgen Vogel: Azonban az történt, hogy... ők elértek valamit, ami csak néhány zenekarnak sikerült, és főleg a tinédzser korosztálynál örvend nagy népszerűségnek: Így alakítják át a gyerekeket felnőtté.
A Tokio Hoteles srácok felnőttek. A Kaulitz ikrek a közelmúltban ünnepelték 20. születésnapjukat. Az új albumnál új külsejüket is megmutatják, és - mint mindig a Tokio Hotellel - egy izgalmat.
Michael Michalsky (divattervező): Nos, úgy gondolom, hogy a zenekar kinézete, erm, szintén jelentős tényező a nemzetközi siker érdekében, mert ők egyáltalán nem úgy néznek ki, mint a falusi gyerekek Németországból.
Markus Kavka:
Ez tényleg nyilvánvaló, hogy tinik milliói, nem számít, hogy fiúk vagy lányok, nem nézhetnek ki úgy, mint Bill Kaulitz. Ha mégis lenne rá példa... igen, az valami fantázia által kreált lény lenne.
A Tokio Hotel olyan dolgokat ért el, melyről mások csak álmodozhatnak. Igazi szupersztárokká váltak.
Tom: A múltban, én mindig... ehm... csak néztem az előadókat, és azt gondoltam "Ember, milyen jó életük van nekik! Rengeteg pénzt keresnek, csak kiállnak arra a kurva színpadra, és előadják a dalaikat..., aztán"
Bill: *megszakítja* És aztán még panaszkodnak is.
Tom: ...és még panaszkodnak és nyafognak egész nap, miközben partyznak, és luxusban élnek, és hm... a való életben ez nem igazán van így. És mi is akkor jöttünk rá erre, amikor megtapasztaltuk, milyen.
A Tokio Hotel története Lipcsében kezdődött, két hónappal a berlini fal leomlása előtt (jövő hónapban lesz ennek a 20. évfordulója!). Itt születtek az ikrek, Bill és Tom Kaulitz 1989 szeptember 1-én.
Bill: Amikor nagyon kicsik voltunk, totál ugyanúgy néztünk ki. Olyan ruháink voltak, melyeken rajta volt a nevünk, hogy az emberek meg tudjanak minket különböztetni egymástól... Tomnak van itt egy anyajegye *rámutat arra a pontra az arcán*
Tom: Akkor hasonlítunk különösen egymásra, amikor határozottságról van szó. Néha ez még ma is problémát jelent, hiszen mind a ketten vezéregyéniségek vagyunk. Ami mindig is megvolt, hogy hangosan voltunk, és mindig kimondtuk a véleményünket.
A Kaulitz ikrek mindketten temperamentumosak. Édesanyjuknak Simone-nak és az apjuknak Jörgnek mindent kézben kellett tartaniuk.
Bill: Nos, azt kell, hogy mondjam, Tom és én mindig nagyon erősek voltunk együtt. Mármint mi mindig, ha együtt vagyunk. Mi ketten tökéletesen kiegészítjük egymást.
Tom: Szerintem azért vagyunk ilyen erősek, mert nagyon liberálisan (szabadon) neveltek minket. Arra értem, hogy az anyukánk mindig azt mondta: "Mondd ki, amit gondolsz. Ez a legfontosabb!"
A nagy szájuknak köszönhetően Bill és Tom már 5 évesen a reflektorfénybe kerültek. Szerepet kaptak a "Verrückt nach dir" (Megőrülök érted) című filmben.
Bill: Az anyukám azt mondta, hogy iszonyú pimaszok voltunk, és annyit sem mondtunk annak a srácnak egész idő alatt, akivel játszottunk, hogy "Hello", aztán ő ennyit reagált, hogy "Pontosan! Pontosan ilyen ikreket kerestem!"
Film: Hey, nem hallottad mit mondott? - Rosszul hallok!
Bill: Azt hiszem, a bizalom a legfőbb dolog, amit a nevelésünk alatt kaptunk. Sosem mondták, mit kéne csinálnunk, és a kezdetek óta függetlenül nőttünk fel, és mindig is azt tehettük, amit csak akarunk.
Az ikrek sok figyelmet kaptak, és egyben vágytak is rá. Hamar világossá vált, hogy Bill és Tom színpadra született.
Bill: Ha a szüleink elvittek valahová - egy buliba, vagy bárhová, ahol emberek vannak, hamar kiderült, mennyire tudjuk őket szórakoztatni. Ahol bármilyen lehetőség is volt arra, hogy kiálljunk mindenki elé, és csináljunk valamit.
Az első években az ikrek anyja ugyanúgy öltöztette őket. Az általános iskolában viszont kialakult a saját, egyéni stílusuk.
Bill: Úgy gondolom, ez az egész mindenre rányomta a bélyegét. Egy darabig tényleg totál ugyanúgy néztünk ki. És igen, mi már akkor rájöttünk, hogy magunk akarunk öltözködni. Azután már nem akartuk, hogy az anyukánk készítse ki reggel a ruhánkat, hanem mi magunk akartuk eldönteni, mit vennénk fel.
Tom: Nálam hamar kialakult a hip-hop stílus. Én inkább -még ha nem is bő farmer volt- mindig a fenekem alatt viseltem a nadrágom.
Főleg Bill tűnt ki a tömegből. Kilenc évesen elkezdte festeni a haját, és sminket használt.
Bill: Nos, én mindig is szerettem a vámpíros és boszorkányos filmeket, és így tovább. Hm, sokszor néztem a “The Labyrinth”-hoz hasonló filmeket David Bowie-val, ez a film a gyerekkoromból, melyet mindig is imádtam. Úgy gondolom, ez nyomot hagyott bennem, és mondhatnám, hogy David Bowie volt az, de azt hiszem, ez tényleg több ember kereszteződéséből jött létre.
Tom: Bill valójában egy totális álmodozó, hogy őszinte legyek. Ő mindig tette a dolgát, és ami igazán vicces volt, az az... az... hogy igazából sosem passzoltunk egymáshoz. Az emberek mindig csak bámultak minket. Aztán jött az az időszak, amikor Bill tényleg nem normálisan nézett ki.
Bill: Nos, tudtam, hogy rengeteg ember beszélt rólam, negatívan persze. Én azonban mindig is ezt akartam. Úgy értem, sosem akartam az a valaki lenni... szóval nekem rosszabb volt, ha az emberek nem beszélnek rólam, minthogy hülyeségekről beszéljenek velem kapcsolatban.
A helyzet viszont rosszabbá vált, amikor az ikrek a 650 lakost számláló Loitsche faluba költöztek Magdeburg mellé, miután a szüleik elváltak.
Bill: Egyből bajba kerültünk. Szerintem mindenkit irritáltunk.
Tom: "Hé, ennek piros cipőfűzője van! Köcsög kommunista!"
Bill: Gyakran a nevelőapánk vett fel minket kutyával és baseball ütővel együtt.
Tom: A buszon is hasonló ment minden reggel. Mindig voltak harcok, igen, még a buszon is. Igazából senkit sem érdekelt a másik, ezért is volt olyan fagyos a hangulat.
Bill: Azokban a pillanatokban hihetetlenül boldogok voltunk, hogy együtt vagyunk, és emiatt senki sem kaphatta el valamelyikünket egyedül.
A lázadó ikrek megjelenése a gimnáziumban se maradt nyom nélkül. Ismét csőstűl jött a baj.
Bill: Voltak olyan tanárok a suliban, akik azt mondták: "Nem tanítalak, ha így nézel ki" és "Nem vehetsz részt az órámon sminkkel és piercinggel!"
Ezután Bill és Tom megadták minderre az okot. (Itt mutat egy levelet, 2003 májusában történt incidensről, az iskolában. Óra alatt a tanárt lefröcskölték tintával, a diákok között Tom is ott volt. Kiemelten közlik, hogy ez tűrhetetlen magatartás, tiszteletlen és sértő a tanárral szemben).
Bill: Hetedikesek voltunk, amikor a tanárok szétválasztottak minket. Ez volt a legrosszabb élmény az egész iskolában. Azt hiszem, attól a naptól fogva úgy éreztem, nincsen senkim... ez volt a legrosszabb, ami történt velünk. Maga a tény, hogy elválasztottak minket egymástól.
Tom: Sosem engedtük, hogy az emberek lássák, milyen nehéz időszak is ez számunkra. Külsőleg mi mindig is nagyon erősek és meghatározóak voltunk. Sosem hagytuk el magunkat.
Szabadidejükben Bill és Tom elkezdték élni az álmukat. Zenélni akartak, és megírni az első dalaikat.
Bill: Mindig is élveztem az írást. Mármint és mindig írtam valamit a noteszomba, és így tovább, van, amikor az anyukámnak. Mindig is szerettem leírni a dolgokat, és egy gitár is lógott a szobánkban - a nevelőapánké. Levette, és azt mondta :"Igen, már nem használom, és itt hagyom nektek. Ha akartok, akkor használhatjátok." És akkor Tom megragadta, és elkezdett rajta játszani.
Tom: Meg kell mondanom, mi teljesen fájdlommentesek voltunk. Mert mi igazán... szóval Bill rögtön írt néhány dalszöveget az első akkordokhoz, melyeket lejátszottam. Ha a napokban meghallgatjuk őket, az akkori dalszövegeink totálisan naívak voltak, mai szemmel pedig viccesek.
(Háttérben a Life is worth living, so just do it daluk szól)
Bill: Egyesek azt akarták, hogy tűzoltó, vagy fogorvos legyek, én viszont azt mondtam: "Zenész akarok lenni!". És persze ez volt... (ford.. GTH)
A Radio Köln interjúja a Tokio Hotellel
A Humanoiddal tér vissza muzikálisan a Tokio Hotel, és már az első héten a német albumchartok élére kerültek. A Radio Köln a 4 lista-ostromlóval beszélgetett, és az interjú exkluzív előzetesét október 18-tól már hallani lehet a Köln rádióban.
Az utóbbi időben mikor aludtatok rendesen?
Bill: Ennek mindenesetre itt lenne az ideje. Nem igazán emlékszem az utóbbi alkalomra. Tehát pontosan most, hogy az új albumunk kijön, természetesen eléggé korlátozva alszom, és egy csomót vagyunk úton. De tulajdonképpen mindenhol képesek vagyunk aludni, ahol éppen megfordulunk: Autóban, repülőben és ahol van erre lehetőség.
Van valamilyen módon különleges kapcsolatotok Kölnhöz, vagy inkább Hamburghoz, Magdeburghoz, stb. kapcsolódtok? Vagy nincs is kedvenc városotok?
Tom: Bill és én sohasem gondoltunk igazából bele, hogy valakihez csatlakozzunk egy városban. Nálunk ez tényleg így van, hogy ahol a családunk és a kutyáink vannak, ott érezzük valójában otthon magunkat. Ez tehát jó, és akármelyik hotelszobában, akármelyik városban elvagyunk... De Köln mindenesetre jó; volt itt egy jó koncertünk, szexeltem egy jót itt, Kölnben, tehát itt szépnek találok mindent... minden esetre.
Okay... szex itt, Kölnben, minden tiszta, ez volt természetesen akkor a fő dolog - a központi kijelentés.
Úgy hallottuk, jövőre egy nagy turnét rendeznek. Van valami mondanivalótok erről? Minden fan számára van remény?
Bill: Igen, egyenes terveink vannak, összeülünk együtt, hogy megcsináljuk a turné dátumokat. 2 új partnerünk van, velük csináljuk mindezt, van új könyvelési hivatalunk és új produkciós cégünk, akikkel együtt készítjük a turnét. És ez minden esetre nagyon hosszú lesz, hiszen egy csomó dátum lett tervezve, természetesen Németországban is. Pontosan még nem árulhatjuk el, mert még nem minden világos, de ez mindenképp egy nagy turné lesz.
Egy kérdés Gustavhoz. Gustav haja most feketére lett festve, vagy...?
Gustav: Sötétbarna.
*itt van valami, amit nem értek xD*
Igen, ők még mindig feketék? Nyílvánvalóan ezt nem lehet nyomon követni minden nap.
Gustav: Neeem, tehát még mindig olyanok.
Tom: Tulajdonképpen sötétbarnának kellett volna lennie...
Gustav: Mert ez sötétbarna is.
Tom: ...hát az ember nem igazán tud különbséget tenni.
Okay, gondoskodjunk a következő alkalomról. Van még egy kérdésem, Bill frizurájához. Érdekel minket: Ez egy egyszerű ötlet, hogy hosszabb vagy rövidebb, vagy egy stylist akciója, vagy végülis hogyan jön mindez együtt össze?
Bill: Ez tulajdonképpen spontán jött, ahogy kedvem van hozzá, ahogy bárki másnak is. Ez egy olyan darab szabadság, amely az embernek van, minden nap máshogy érzem magam, és máshogy is nézek ki minden nap, és ha igazán kedvem van hozzá, akkor megváltoztatom. (ford.: GTH)
TH a "Z100"-ban, október 19-én, hétfőn
Ooktóber 19-én, hétfő este 7-kor a Z100 rádió vendége lesz a Tokio Hotel. Kérdések elküldésére is van lehetőség. (forrás)
Néztük, mint a moziban
A 14-49 év közötti lakosság 21 százaléka (2,5 millió) követte végig a sikeres rockbanda sztoriját. A 100% Tokio Hotel tehát kb. 3,30 millió nézőt ültetett a TV képernyők elé. (forrás)
Grand Journal (16.10.2009)
Kinél vannak a legcsinosabb lányok?
Tom: Nálam a hálószobámban.
Ha koppan az album, tényleg pornófilmeket forgattok majd?
Tom: Nem mindannyian, de én el tudom képzelni.
Mit szerettek a franciákban?
Bill: Igazán hangosan tudnak üvölteni.
Tudtok néhány francia káromkodást?
Mindenki: Idióta.
Tom: Oh, francba
Mondjátok franciául, hogy "Ariana egy szexy lány!
Mindenki: Ariana egy szexy lány!
(ford.: GTH)
AJÁNLOM AZ OLDALT
Hogyan kérem? Ezt a tényleg "lehetetlen" kérdést komolyan feltetted Pottschalk?! De miután a Cinema Bizarre interjút olyan jó tapasztalatokkal csináltuk meg a "Farok összehasonlítás" témával, ezt a kereket egyszerűen kicsit tovább akartam szőni. A Pottschalk most valahogy "farok fixirozást" tart.
