Az új hangtechnikus, Aaron ijedten kapott a telefonjához. Gyorsan kinyomta a bejövő hívást, ám Georg jeges tekintetét már nem tudta levakarni magáról. A basszer lassan fölállt, és elindult a riadt képet vágó férfi felé.
-Aaron… ideadnád a telefonod egy percre? –kérdezte Georg. Billék eközben csendesen lapítottak az asztalnál, és várták, mi történik. Az énekes arra tippelt, hogy Georg biztosan a híváslistát akarja megnézni.
-Nem kell elkérni. Én voltam. –vallotta be Aaron.
-Mi voltál te? –fordult oda Jost, amikor meglátta, milyen dühös tekintettel méregeti Georg a hangtechnikust. Ám a basszer oda se figyelt a producerre. Egy pillanatra sem vette le a tekintetét Aaronról.
-Hogy mit mondtál? –sziszegte Georg, csontig hatoló gyűlölettel a hangjában.
-Én küldtem neked a fenyegető üzeneteket. Sajnálom… csak vicc akart lenni… már megbántam… -motyogta Aaron, szégyentől elfehéredve. A teremben néma csönd lett, mindenki az incidenst figyelte. Georg nem szólt semmit. Az arckifejezése beszélt helyette.
-A turnébuszban leszek. –mondta a basszer. Vett még egy utolsó, méreggel teli pillantást az amerikaira, majd sarkon fordult, és dühösen becsapta az ajtót maga után. A csattanástól ijedten rezzent össze mindenki, a hangtechnikust kivéve. Ő csak nézte a földet tovább, bűnbánóan. Látszott rajta, hogy már mélységesen bánja amit tett, ám tudta, Georg égető pillantása volt a tinta felmondólevelén. És sajnos, ha a basszer egyszer megbocsát is, a férfi már nem dolgozhat ott tovább.
-Hát… indulok csomagolni. És még egyszer bocsánatot szeretnék kérni mindenkitől. Nem csak Georgtól. Tanultam a leckéből. Elnézést… -mondta, majd elszaladt. A kínos csöndet Jost törte meg:
-Nos, emberek, menjen mindenki a helyére, Bill, titeket reggel majd hívlak! Jó éjt! –rikkantotta David. Ezután mindenki szétszéledt, Bill, Tom és Gustav a turnébusz felé vették az irányt.
-Ez kemény volt… -Gustav.
-Jah. Remélem, Georg nem rajtunk fogja levezetni a feszültséget. Merthogy felgyülemlett benne valamennyi, abban én biztos vagyok… -mondta Bill, miközben felhúzta a cipzárt a dzsekijén.
-A picsába ezzel az egésszel, annyit tudok ehhez hozzáfűzni. –mondta diplomatikusan Tom. A fiúk odaértek a buszhoz, majd gyorsan besiettek a járműbe a hideg elől. Georg ott ült az asztalnál, halvány lámpafényben, egy pohár kóla társaságában. Amikor meghallotta a fiúk lépteit, felrázódott gondolataiból.
-Na? Mire jutottatok ott kint? –kérdezte.
-Aaron felmondott. –újságolta Bill halkan.
-Megérdemli. –motyogta Georg flegmán. Bill vett egy nagy levegőt, majd leölt a basszer mellé.
-Georg, lépj túl ezen az egészen. A pali hibázott, megbánta. Jó lecke volt neki ez. –magyarázta az énekes. Georg keserűen vállat vont.
-Még jó, hogy nem hívtam föl a barátnőmet, és mondtam meg neki ezt az egészet. Ott helyben kapott volna szívinfarktust emiatt a korhospöcs miatt. És amikor bevallotta… komolyan mondom, nem sok kellett ahhoz, hogy odamenjek, és jól pofán térítsem. –panaszkodott Georg.
-Figyelj, hülye vicc volt. Mindannyian csinálunk fasságokat. –magyarázta Tom. Bill és Gustav bólogattak.
-Hát nem tudom… eléggé rosszul esett. –Georg.
-De no problem, holnapután EMA, és fel fogunk lépni, és ha az Isten is megsegít minket, akkor talán nyerünk is valamit! –mosolygott Gustav.
-Úristen, tényleg! Basszus Gustav, kellett neked említeni, most kurva ideges leszek 2 napig! Kösz… -nevetett Bill.
-Van mit! –Gustav.
-Emberek, én megyek, rápihenek a díjátadóra! –mondta Georg, majd fölállt, és az ágya felé vette az irányt.
-Társulok, Tarzan! –rikkantotta Tom, ezután Georg gyilkos tekintete következett.
-Akkor… megyek én is. –Bill
-Én is. –Gustav.
A Tokio Hotel-es srácok tehát elvonultak aludni. Holnapután életük egyik legnagyobb estéjét fogják átélni. A 100%-ot kell majd nyújtaniuk. Meg kell mutatniuk az egész világnak, hogy igen, ők az a külföldi banda, akikért annyira visítanak a lányok. És ha sikerül a 2 jelölés közül legalább egyet megnyerni… az kiemelt bejegyzésként kerül majd be a Tokio Hotel nagykönyvébe.
Ám az élet egy olyan dolog, amely mindig tartogat meglepetéseket, és sajnos az is jellemző rá, hogy akkor képes odatenni az embernek a frankót, amikor az nagyon, de nagyon nem számít rá…
Másnap reggel…
Bill álmosan ült fel az ágyában, és egy jókora ásítás közepette törölte ki a fáradtságot a szeméből. Kócos hajjal, gyűrött pólóban, és az alvás közben még a reggeli friss puha arcbőrével battyogott ki a konyhába az ilyenkor életmentő kávéért. Legszívesebben visszafeküdt volna a párnái közé, de nem tehette, hiszen tudta, holnap EMA, és egy valódi gigashow-t kell leadniuk. Bill bekapcsolta a kávéfőzőt, ám utána rögtön papírzsepi után kellett knyúlnia, mert elkezdett folyni az orra. Ezután egy csúnya, szinte már ugatásszerű köhögés következett. Bill fejéből egyből kiáramlott a maradék álmosság is. Basszus, már megint folyik az orra. A torka pedig kezd fájni… hamarosan még jobban fog. Az énekes egyből rájött a dolgok okára: ez bizony nátha. A nátha KEZDETI stádiuma. Egy nappal életük egyik legfontosabb eseménye előtt…