Adj nekem egy hullócsillagot!

A telihold sápadtan bámult a városra. Az ablakhoz léptem, elhúztam a függönyt, és kikémleltem az utcára. Tekintetemmel őt kerestem. Hiszen hazavártam. Ám az autója még nem parkolt a ház előtt. Felsóhajtottam. Megfordultam, és visszamentem a szobába. „Miért késik?” kérdeztem magamtól újra és újra, miközben visszaültem az újságom fölé. Csak 5 perce csúszik az érkezése, mégis a torkomban dobogott a szívem, fejemben ezernyi rémkép villant fel, miféle bajba keveredhetett. Már ha keveredett. Nyugtalan voltam, hiszen féltettem. Ekkor meghallottam egy ismerős autó hangját. Szám nyomban mosolyra húzódott, vidáman szaladtam az ablakhoz. Amint kihajoltam, az esti szél megcirógatta az arcomat, hajammal játszani kezdett. Gyorsan megigazítottam a szemembe lógó fürtjeimet, és ekkor láttam meg Billt, ahogy kiszáll az autójából. Egyből felnézett, tekintetünk összetalálkozott, és ő is boldog mosolyra húzta a száját. Majd belépett a ház bejáratán (többszintes – szerk.), és tudtam, hogy csak pillanatok kérdése, és végre újra magamhoz ölelhetem. Leültem az ágyra, és vártam, hogy belépjen az ajtón. A kilincs zajosan lenyomódott, és bejött Bill. Mosolyogva futottam felé, és ő is eldobta a táskát a kezéből, hogy karjaiba zárhasson. Megéreztem azt az ismerős parfümillatot, melytől szinte bódultan dőltem mellkasára, miközben karom összefonódott a tarkója mögött.

-Bocsi a késésért, David marasztalt minket. –magyarázta

-Oké, de legközelebb küldj sms-t! –dorgáltam.

-Meglesz! –kacsintott rám, majd a derekamnál fogva magához húzott, ajkait gyengéden az enyémhez tapasztotta, és olyan szenvedélyes csókot adott, melyet máséhoz nem lehet hasonlítani. Az a lágyság, melyet a hangjában hordoz, az ugyanúgy megvan a szemében, az érintésében, a csókjában, az egész lényében. Szóval mindenben, ami ő, és ami a részét képezi.

-Nem vagy éhes? –kérdeztem.

-Nem, köszi, nemrég ettünk. De ha te eszel, akkor szerintem én is fogok. –válaszolta.

-Nem vagyok éhes. –kommentáltam.

-Oké. –mondta. Adott egy puszit a homlokomra, majd elment az asztalhoz, hogy kirámolhasson a táskájából.

-Nem nézünk meg valamit? –kérdeztem, ugyanis lövésem se volt, mit csináljunk. Bill viszont már tudott egy programot.

-Nekem jobb ötletem van. –mondta, arcán titokzatos mosoly jelent meg.

-És mi az? –kérdeztem kíváncsian. Bill kivett a zsebéből egy papírt.

-Ülj le! –mondta, majd fejével az ágy felé biccentett. Kíváncsian méregettem a lapot.

-Mondd, mi van azon a papíron? –faggattam.

-Egy dalszöveg. Ma reggel írtam, de még nem volt alkalmam kívülről megtanulni. Viszont mindenképp meg akartam mutatni neked. –magyarázta, valami megmagyarázhatatlan csillogással a szemében. Leült mellém, majd széthajtotta a lapot.

-Ne csak olvasd… énekeld! –kértem, majd közelebb kúsztam hozzá. Karunk összeért, én pedig kíváncsian sandítottam a lapra. Bill pedig elkezdett énekelni. Libabőrös lettem a hangjától. Egy gyönyörű dalt hozott össze… és miközben rámnézett… szinte átjárta a testem a tekintete. Amikor végzett a dallal boldogan, könnyes szemmel ugrottam a nyakába.

-Annyira szép volt… szeretlek! –mondtam neki.

-Én is téged! –válaszolta, majd ajkai az enyémhez értek. Miután arcunk eltávolodott egymástól, én elmentem volna a fürdőbe fésülködni, ahogy minden este. Ám ő elkapta a karomat, és visszahúzott maga mellé.

-Mi az? –kérdeztem.

-Maradj még! –suttogta. Ujjait karomról a combomra irányította, miközben vágyakozva nézett rám.

-Bill… -csak ennyit bírtam kinyögni. Kezét a vállamra rakta, majd lassan hanyattdöntött az ágyon. Tekintetünk szinte összefonódott. Csípőnk összesimult, ahogy testével rámnehezedett. A szívem elkezdett egyre gyorsabban verni. Ajkai szétnyíltak, arcunk már csak centikre volt egymástól. Olyan csókot adott, hogy libabőrös lettem. Teljesen másmilyent, mint eddig. Éreztem a meleg érintését, ahogy keze a pólóm alatt végigsimította az oldalamat, majd elkezdte rólam levenni az atlétát. Kissé szégyellősen húztam össze magam, hiszen egyből tudatosult bennem, hogy most látna először meztelenül. Bill mindezt észrevette.

-Abbahagyhatom, ha még nem akarod... -mondta, majd elkezdte babrálni a hajamat.

-Nem kell abbahagynod. -válaszoltam, majd levettem róla a pólóját. Billben mintha valami lavina indult volna el, olyan hevesen kapott magához, és ott csókolta a felsőtestemet, ahol érte. Jobban fölém kerekedett, mint eddig. Többet akart belőlem, mint a testem melegét. És én is többet akartam belőle érezni, mint a puszta érintését. Keze egyre lejjebb kúszott, és már minden ruhadarabtól megszabadultunk. Már semmi nem állt az utunkba. És ezt jól tudta ő is, látva a vágytól égő tüzet a szemében. De mégis megállt. Látszott az arcán, hogy mondani akar valamit…

-Sara… szeretnék mondani valamit… -kezdte, majd fölült. Magamra kanyarítottam a takarót, és mellékucorodtam. Tekintetemmel az arcát fürkésztem, mintha csak olvasni próbálnék belőle.

-Gyere velem holnap turnézni. -mondta, majd szemei reményteljesen megcsillantak, és válaszra várva nézett rám. Megdöbbentem, hiszen alig egy hónapja ismerjük egymást. És most itt ülünk az ágyon, egymás mellett, és ő azt akarja, hogy maradjak vele. Szívesen mennék... iszonyat jó lenne minden reggel mellette ébredni, figyelni a backstageből, hogy a színpadon áll, támogatni, beutazni a világot vele, akit annyira szeretek. Igen, de akkor mi lesz az én életemmel? Mi lesz az egyetemmel, a barátaimmal?

-Bill, én... -motyogtam. Tanácstalan voltam. Azt akarja, hogy a társa legyek... és én ezt gondolkodás nélkül vállalnám, csak éppen azt nem tudom, eléggé kész vagyok-e erre a posztra.

-Nem lesz semmi baj! -mondta Bill, tekintetében még mindig láttam, mennyire akarja a dolgot. Elgondolkodtam. Ha már ezt felhozta, és pont akkor, amikor először kissé közelebb kerültünk egymáshoz, biztosan komolyan gondolja. És nekem azt mondták, hogy az új dolgok mindig több lehetőséget rejtenek. Döntöttem.

-Veled megyek! -mosolyogtam. Bill majd kiugrott a bőréből, azonnal magához ölelt.

 -Ez az első éjszaka, hogy ennyire közel vagyok hozzád... –mondta sejtelmesen.

-Igen... -nem bírtam többet kinyögni, a tekintetem beszélt helyettem.

-Akkor folytassuk, amit elkezdtünk… - mondta egy kaján vigyor közepette, majd az ölébe húzott. Lábaimmal körbefontam a derekát, miközben ő a nyakamra adott csókokat. Szinte beleborzongtam, amikor a combom belső részénél megéreztem az egyre keményedő férfiasságát, melyben jól érezhetően lüktetett a meleg vér.

-Gyere közelebb, Sara… -súgta a fülembe Bill. Tudtam, hogy nem a helyzetre érti, hogy jöjjek szorosabban mellé...hanem arra, hogy folytassam. Belenéztem a mélybarna szemeibe, olyan csodálattal, mint még soha. Őrülten belé voltam bolodulva, minden egyes porcikáját magamnak akartam. Végigsimítottam a felsőtestét, miközben megcsókoltam. Teste megremegett, amikor megérintettem a férfiasságát. Még nagyobb hévvel szorított magához, és szinte letepert az ágyra. Egy újabb forró csók következett, melytől a párnák közé szédültünk. Bill megragadta a derekamat, majd belém hatolt. Halkan felsikoltottam. Ő minderre ügyet sem vetett, ütemesen mozgott bennem tovább, miközben ajkait kéjes sóhajok hagyták el. Testünk már szinte égett belülről, ahogy ott eggyé váltunk. Az idő mintha megállt volna abban a pár percben. Vadul téptük egymás ajkát… 2 ember voltunk, akik úgy egészítik ki egymást, mint a nap a holdat. Még egy utolsó lökés… testünk megfeszült, és egymás karjaiba zuhantunk. Fekete rasztái a vállamra omlottak, ahogy átölelt, és csókot lehelt a homlokomra. Zihálva vettük a levegőt, szinte még magunkhoz sem tértünk. Fejemet a mellkasára tettem, úgy feküdtem mellette, miközben simogattam az oldalán levő tetoválást. Így közelről még szebb volt az egész, mint egy képen. Leírhatatlan érezni azt a puha, felhevült bőrt, amely ezt a varrott üzenetet hordozza. Bill átkarolta az oldalamat, közelebb húzott magához, majd a combomat kezdte el simogatni.

-Szeretlek… és köszönöm a ma estét… -mondta nekem, majd egy csókot nyomott a vállamra.

-Én köszönök neked mindent… -kommentáltam, majd átöleltem.

-Várj… mennyi az idő? –kérdezte. Az asztalon levő órára pillantottam.

-2 perc és éjfél. –válaszoltam. Bill elmosolyodott.

-Gyere… -mosolygott, majd megfogta a kezem, és fölsegített az ágyról. A takarót magunkra kanyarítottuk, Bill pedig elindult az ablak felé.

-Nézz föl az égre! –mondta. Követtem a példáját. Az ég gyönyörű és tiszta volt. Csillagok sokasága nézett le ránk, melyek a Hold fénylő kertjében ragyogtak.

-Mennyi csillag! –kiáltottam fel, miközben nagy szemekkel pásztáztam az eget.

-Éjfél van! –kiáltott fel Bill. Egy pillanat múlva az egyik csillag lehullot az ég palettájáról, széles fénysávot húzva maga után.

-Gyorsan, kívánj valamit! –nyaggattam. Bill lehunyta szemeit, elmosolyodott, kinyitotta, majd rám nézett.

-Most te jössz!

Lehunytam én is a szemem. Azt kívántam, hogy örökké együtt legyünk, boldogan. Amikor tekintetem ismét szabaddá vált, Bill egy puszit nyomott az ajkaimra.

-Az én kívánságom szerintem teljesülni fog. –mosolygott rám sokat sejtetően.

-Az enyém szintén! –kacsintottam rá, mire magához ölelt.

-Akkor itt az ideje, hogy elmenjünk aludni… persze csak ha te is lefáradtál! –nevetett.

-Én igen… -mondtam.

-Akkor menjünk. –kommentálta, majd visszafeküdtünk az ágyba. Egymás karjaiban ért minket az álom. Szuszogásunkat elnyelte az éjszaka, mely egy szenvedélyes estét, és egy kívánságot őrzött magában, melyet  -a csillagokon kívül- a perzselő vágyak úgyis teljesítenek.