59. rész

-Hol a rákba’ van Bill ennyi ideig? –kérdezte Tom a hotelszobában a többieket.

-Fogalmam sincs, azt mondta, megkeresi a telefonját a turnébuszban, aztán azóta is keresi… -dünnyögte Georg, miközben szárította a haját.

-Jellemző bazmeg… az én kistesóm mindig eltűnik. –mondta Tom, mindezt egy szemforgatással megspékelve.

-Majd visszajön. –mondta Gustav az újság mögül.

-De nem… már visszajött volna. Meg kell keresnem. –mondta Tom, majd kisietett a szobából. Georg és Gustav egymásra néztek, majd egy vállvonással kommentálták az esetet.

Tom eközben leért a parkolóba. Időközben beesteledett, de a turnébuszból kiszűrődő fényeket már messziről látta. Odafutott a járműhöz, és meglepődve látta, hogy az ajtó nyitva.

-Ahj Bill, mi a francnak hagyod nyitva ezt a kurva ajtót, simán bejöhet valami paraszt, és kilophat innen valamit! –magyarázott Tom, miközben fölbaktatott a turnébuszba, és bezárta az ajtót. Csak ezután vette észre a földön kuporgó Billt. A fiú térdeit fölhúzta, feje a lábán pihent, arcán fekete csíkot húzott a könnyel keveredett szemfesték. Szomorúan meredt a semmibe. Egy pillanatra felnézet Tomra, ám azután újra üresen meredt a tekintette a messzeségbe.

-Jesszus, Bill… mi történt? –kérdezte Tom döbbenten, és azonnal leült ikertestvére mellé.

-Egy idióta vagyok… -dünnyögte Bill.

-Mit csináltál? –kérdezte Tom.

-Én… én… nem tudom… egyszerűen csak megtörtént. –mondta Bill szaggatottan.

-De mi történt meg? –Tom

-Megcsókoltam. –bökte ki Bill. Tom bólintott.

-És hogy reagált?

-Ellökött magától, és azt mondta, felejtsem el, mert ő David lánya, és sohasem lehetünk együtt. És igaza is van, de… de… -motyogta Bill, majd gyorsan letörölte a könnyeit. Eltakarta az arcát, hogy ne lássa Tom sírni.

-De te szereted, igaz? –kérdezte Tom.

-Igen. –bólogatott Bill szipogva.

-Ez bizony nehéz ügy… -kezdte Tom.

-Én… én nem akartam, hogy ez legyen! Én próbáltam nem figyelni rá! De ahogy itt ült mellettem, ahogy összekoccantunk, és amikor megcsókoltam, elvesztettem a fejem, és… és… én tudtam, hogy baj lesz, ha beleszeretek, de azt hittem, hogy majd elfelejtem, de nem… -hadarta Bill.

-Bill… szereted? –kérdezte Tom.

-Azt hiszem… -Bill

-És miután nagy nehezen találtál egy lányt, aki mellett el tudnád képzelni magadat, hagynád veszni a dolgot az apja miatt? –Tom

-Tom, az apja a menedzserünk! –erősködött Bill

-A lánya meg a szerelmed! –vágott vissza Tom.

-De ez akkorsem lehet… -Bill

-De lehet… de csak ha mindkettőtök akarja. A szerelem egy olyan cucc, amelyhez két ember kell. –Tom

-És honnan tudjam, hogy ő akarja-e? –Bill

-Ezt vele kell megbeszélni. –Tom

-Az nem lesz könnyű… -mondta Bill reményvesztetten.

-Hát ha meg se próbálod, akkor tényleg nem lesz az. –Tom

-De ha David megtudná, nekem annyi. –Bill

-Ne parázz… nekem csak egy éjszakára kellett a lánya… te viszont gondolom nem csak arra használnád, hogy körbetáncolja a farkadat. –Tom.

-És gondolod, hogy ez érdekelné? –Bill

-Bill. Miért tartasz egy olyan dologtól, amely meg sem történt, és nem is tudod, mit hozhat? –Tom.

-Tom, ez a kapcsolat halálra van ítélve. Majd elfelejtem… -Bill

-És ha nem? –Tom

-De igen… -Bill

-Bill. Nem azzal csinálsz baromságot, hogy egy olyan lányba szeretsz bele, akibe nem kéne. Hanem azzal, hogy elfojtod az érzéseidet, csak azért, hogy mentsd azt a kurva irhádat… -kezdte Tom, Bill már nyitotta volna a száját, hogy visszavágjon, de a bátyja gyorsabb volt.

-És nehogy visszapofázz, mert igazam van.

-Te mit tennél a helyemben? –kérdezte Bill.

-Beszélnék Linával. Miszerint vagy én, vagy az apja. Ha pedig mákunk van, akkor mindkettő. És ha ő rám szavaz, és tényleg fullra szeretjük egymást, ami azért ne 3 percen belül derüljön ki, hanem minimum egy hét próbaidővel, akkor odaállunk szépen apuci elé, és elregéljük neki, hogy ez van, ezt kell szeretni. Ha apucinak bejön, örülünk, ha nem, akkor leszarjuk, és élünk boldogan. Ennyi. –magyarázta Tom.

-Oh, persze, mintha ez ilyen könnyű lenne… -Bill

-Mert ilyen könnyű is. –Tom

-Tom, figyelj… szerintem jobb, ha nem törődök Linával. Majd találok mást, vagy még jobban figyelek a TH-ra, mint eddig. –Bill.

-Bill… most mondanám azt, hogy egy idióta vagy, de amilyen makacsul viselkedsz, úgyis magasról tennél rá. Én csak azt akarom mondani, hogy ne a körülményeket nézd, hanem azt, amit te akarsz. Más nem számít. Az emberekben az a jó, hogy maguk ítélkeznek az életükről. És csak rajtad áll, hogyan teszed tönkre, vagy boldoggá a sajátodat. –Tom

-Nem tudom, mit érzek, és hogyan cselekedjek, Tom… -Bill.

-Nézz magadba, és cselekedd azt, amit érzel. –mondta Tom, majd fölállt.

-De ha egyszer nem tudom… -Bill

-Gondolkozz el a dolgokon. Most pedig megyek föl tusolni. Bármire is jutsz, fönt várunk. –mondta Tom, majd kilépett az ajtón.

Bill tanácstalanul ült tovább. Átgondolta a dolgokat, és végül döntött…