Ez a nap is olyan átlagosnak tűnt, de volt benne valami, valami amit a levegőben lehetett érezni. Miközben Sandra gondolkozott még a hideg is végigfutott a hátán. Még csak kora reggel volt, az idő 5-6 óra körül járhatott, de a lánynak már nem volt ahhoz kedve, hogy megnézze a pontos időt. Hirtelen eszébe jutott egy régi emlék. Ez Ryan-hez fűződik a volt barátjához. Azt hitte minden rendben van, de ez csak a varázslatos rózsaszín köd miatt volt. Egyre ritkábban találkoztak, pedig 3 hónapot töltöttek el együtt. Később derült ki hogy Ryan megcsalta Őt. A lány abban a pillanatban, úgy érezte mintha egy kést döftek volna a szívébe. Később, mikor a barátját kérdőre vonta válaszként csak ennyit kapott:,,Ne aggódj, úgyis csak egy éjszakára kellettél volna!”
Ezen gondolkozva Sandra észrevette, hogy megint sír, de nem Ryan miatt, csak azért, mert hitt egy hazug fiú szavának. Ennek már egy éve, de a lány még mindig nagyon bizalmatlan és távolságtartó az emberekkel szemben. Ryan óta senkije sem volt, sőt még egy csók sem csattant el.
Eközben egy fiú ül némán, maga elé meredve az ágyán. Most valahogy Ő sem tud aludni, máskor pedig délután 5-kor alig bír kikászálódni ágyából. Megviselte a hírnév, testőrök mindenütt, nem mintha nem szeretne híres lenni  mert, tudja hogy a dalaival nem egy emberen segített már. Akaratlanul is elmosolyodott. Felidézte a teltházas koncerteket, azt, hogy a lányok ezrei a színpad előtt sikítoznak. Igen a lányok. Ő nem úgy élte át a történteket, mint bátyja Tom, aki szinte minden este más lányt vitt fel a szobájába. Ő nem ilyen. Nincsenek egy éjszakás kalandjai, ez is azt bizonyítja, hogy az igaz szerelmet keresi és hiszi, hogy egyszer meg is találja. Neki csak egy olyan őszinte lány kell, aki őt és nem a pénzét szereti. Eközben Davidtól jött egy SMS:,,Ma be kellene jönnöd a stúdióba. Utána nem zavarlak. David J. Már 10 óra volt elment a stúdióba, csak 10 percre volt ezért gyalog ment. Egyeztetett Daviddal és elindult haza, de a hosszabb utat választotta, ami a parkon futott keresztül. Sétálás közben látott egy lányt. Sötétbarna haja volt és csinos alakja. Bill nem látta az arcát, mert az háttal ült neki a közeli padon. Tovább sétált, mikor egy papírdarabot pillantott meg a lábai előtt. Olvasni kezdte és rájött, hogy az egy dalszöveg, ami egy fájdalmas szerelemről szól. Mikor az olvasás végére ért észrevette, hogy az a lány áll mellette, akit az előbb látott a padon. Csak nézték egymást, de egyikőjük sem szólalt meg, majd Bill törte meg a csendet:
- Szia! Ezt te írtad?
- Igen az enyém!
- Nagyon szép dalszöveg-mosolygott Bill a lányra
- Köszönöm-a lány csak megszeppenve állt mikor ismét megszólalt a fiú:
- Bocs nem akartam bunkó lenni csak…(a lány bájos arca és szemei megbabonázták) Aaa nevem Bill
- Sandra vagyok, de tudtam.
- Ismersz minket?- Bill értetlen fejjel
- Fan vagyok-mosolygott Sandra
Bill és Sandra a parkban sétálgattak és beszélgettek. Szóba került a Tokio Hotel, a dalszövegek és a szerelem. Nyíltan és őszintén beszélgettek egymással és ezen, mindketten meglepődtek. Hiszen csak egy órája, hogy megismerkedtek mégis, olyan mintha ezer éve ismernék egymást. Már nem értették, hogy miért van ez, de volt valami különleges ebben az egészben, mintha nem csak barátok lennének. Az viszont lehetetlen. Mindketten ugyanezt érezték. Hirtelen Bill megállt és mélyen a lány szemébe nézett. Ismét csak egymást nézték, a fiú közelebb hajolt és az ajkukat már csak pár cm választotta el. Tisztán érezték a másik minden egyes lélegzetvételét. Bill ekkor rátapasztotta puha, forró ajkait Sandráéra és csak élvezték a csókot, a másik közelségét és mind azt, ami velük történik. Mikor ajkaik elváltak, csak ennyit kérdeztek a másiktól:
- Örökre?