Nos, unatkoztam tegnap, és akkor született meg ez. Nem a legjobb novella, de azért kell olvasni valamit... ^^
Nem akartam olyan depresszív novellákat, ezért választottam most a szerelmes téma mellett. Remélem tetszeni fog, még 1 vagy 2 rész várható! =)
Berlin, kora délelőtt. A bevásárlóközpont területét megannyi vásárló zsivaja töltötte be. Üzletek díszes kirakatai sorakoztak egymás mellett, mint a kertben a rózsák. Az egyik legnagyobb elektronikai bolt polcai között egy fiatal lány tevékenykedett. Kellett neki valamilyen nyári munka, így Elisa beállt rakodónak. A pénzért pakolászás mégiscsak hasznosabb volt, mint otthon nézni a Jerry Springer Show-t a TV-ben. Elisa éppen a CD-ket válogatta. Ügyet sem vetett a mellette elhaladó emberekre.
-Basszus! –hallatszott egy fiatal fiú hangja, miután az egyik CD kicsúszott a kezéből és hangos csattanással ért földet.
-Hé te! Óvatosabban, ha baja esik az árunak, fizetheted! –figyelmeztette a lány a fiút, majd odasietett hozzá, hogy segítsen neki fölszedni a CD-t.
-Jó, jó, bocsi, véletlen volt. –mentegetőzött a fiú, majd leguggolt a lány mellé, hogy a kiesett papírt fölvegye. Elisának cak most volt ideje megnézni a srácot. Magas volt, vékony testalkatú, haja fekete-fehér fonatokból állt, melyeket összefogva hordott. Mellette egy benga állat testőr méregette csúnyán a lányt. De mit sem törődött ő ezzel, amikor a fiatal fiúban felismerte azt, akiért évek óta rajong: Bill Kaulitz-t.
-Te vagy Bill, igaz? –kérdezte Elisa, miután vett egy nagy levegőt. Nem akart izgatottnak mutatkozni, pedig szörnyen remegett ám a lába. =)
-Igen, én vagyok az. Na és téged hogy hívnak? –mosolygott a lányra Bill.
-Elisa.
-Szép neved van. –mondta Bill. Őrülten édes volt a srác!
-Oh köszi… más név jobban tetszene… de meg lehet szokni ezt is. –nevetett Elisa. Bill is elnevette magát.
-Hááát, lehet hogy a David Hasselhoff Georgnak jobban állna… -nevetett az énekes. Olyan aranyos nevetése van… egy pillanat alatt bele lehet szeretni.
-Biztosan örülne neki. –mosolygott Elisa.
-Az lehet… -Bill.
-Oh, és itt a CD! Mármint adok másikat, ez úgyis már karcos… -mondta Elisa, majd nyúlt volna egy másik CD-ért, amikor Bill elkapta a karját. Meleg érintése szinte áramütés-szerűen hatott a lányra.
-Jaj, dehogy kell másik, megveszem ezt, ha már leejtettem. –mosolygott Bill a lányra, majd megfogta a CD-t, de nem vette el. Ahogyan Elisa sem engedte el. Ketten fogták az albumot, egymással szemben állva, és egymást nézték. Elisa elpirult, de állta Bill tekintetét. A fiú szemén látszott, hogy a lány arcát fürkészi, mintha olvasni akarna róla. Az énekes tekintete szinte lebénította a lányt, a szíve mintha megállt volna. A CD-n levő ujjaik egy pillanatra összeértek. A lány érezte a fiú testének melegét, a nyakán a parfümje illatát… úgy hozzábújt volna…
-Elisa! –kiabált valaki. A lány ijedten ugrott fel, a CD-t elengedte, így az Billnél maradt. Elisa a hang irányába fordult, és dühöngő főnökével nézett farkasszemet.
-Mégis mit gondolsz, ezért fizetlek? Hogy cseveréssz a vásárlókkal? Na nyomás az irodámba, de nagyon gyorsan! –őrjöngött a főnök, majd megragadta a lány karját, és elindult vele az irodába. Elisa visszanézett Billre, aki ott állt elkeseredetten, és tekintetük ismét összetalálkozott.
-Vigyázz magadra, szia! –kiáltotta Elisa, vett még 1 utolsó pillantást Billre, aki fölemelte kissé a karját, mintha utána akarna nyúlni, de félúton leeresztette. Mielőtt a lány bármi mást is láthatott volna, az iroda ajtaja hangosan becsapódott mögötte, és többet már nem látta se Billt, se az áruházat, csak megannyi papírt, és a 4 falat.
-Még csak el sem búcsúzhattam tőle! –fakadt ki a lány, ám amikor főnökre dühösen nézett rá, rögtön befogta a száját.
-Ez… ez volt az utolsó figyelmeztetés kisasszony! Még egyszer kapjam el magácskát munkaidőben lazsálni, én úgy kivágom innét, hogy a lába nem éri a földet, érthető voltam? –üvöltötte a férfi. Nála szigorúbb főnököt még sosem látott Elisa. Nem csoda, hogy a pasast mindenki utálta az üzletben.
-Értettem. –mondta halkan, beletörődötten a lány. Csak az járt a fejében, hogyha gyorsan kikerül innen, akkor még elkaphatja Billt valahol… csak pár mondat erejéig.
-És ez volt az utolsó figyelmeztetés! –folytatta a főnök.
-Igen, értettem, de mostmár mehetek? –erősködött a lány.
-DOLGOZNI mehet vissza, igen… -mondta a főnök.
-Rendben, viszlát! –kiáltotta Elisa, majd kiszaladt az irodából. A CD polcoknál már nem volt ott Bill. Akkor talán a pénztáraknál… Elisa odaszaladt a kasszákhoz, de seholsem látta az énekest.
-Jürgen, Jürgen! Nem láttál itt egy magas, fekete-fehér fonatos, vékony pasast, és egy testőrt elmenni? –kérdezte a bejáratnál a biztonsági őrt a lány.
-Őőő… de. Azt hiszem láttam őket, az előbb mentek el, de siettek. Viszont a vékony csávó egy csomószor visszanézett, szerintem keresett valakit vagy valamit.–Jürgen
-A picsába! –kiáltott fel Elisa, majd belerúgott a lopásérzékelőbe.
-Mi az, fontosak voltak? –Jürgen
-Igen… de mostmár mindegy… minden csoda 3 percig tart. Megyek vissza dolgozni, különben megint elkap a főnök… -morogta Elisa, majd elindult vissza a CD-s polcokhoz. Oda, ahol az előbb még Billel együtt nevetett. Ahol először megpillantották egymást… ahol ujjaik véletlen összeértek. Ahol a lányban elindult valami…
De most nincs itt vele senki. Csak idegen vásárlók sétálnak el mellette, miközben ő tovább pakolja a lemezeket. Mintha nem is történt volna semmi… pedig bizony történt, de még mi!
Elisából kitörtek a könnyek. Az fájt neki, hogy nem tudott Billtől rendesen elbcsúzni. Vagy hogy legalább 1 kurva mailcímet kérjen tőle. Bármit, csakhogy újra kapcsolatba tudjon lépni vele… vele, akiről már évek óta álmodozik.
-Menjen mindenki a francba… -gondolta magában, miközben csalódottan sírdogált, kövér könnycseppjei sorra hagyták el szemeit…
Olyan csodálatos véletlen volt… és olyan hamar ért véget…
Másnap
Elisa előző este a TH DVD-it nézte otthon a barátnőivel (egyetemisták = együtt laknak hárman). Elmesélte nekik a történteket. Rosszul esett neki a dolog. Boldog volt, mert megtörtént, de ugyanakkor szomorú, mert vége is lett.
Reggel a lány kedvtelenül ment dolgozni. Ezek után nem sok kedve volt megint az áruházban melózni. De nem tehetett mást.
Az első 2 órája rendben telt, kicsit visszatért a jókedve. Éppen a hajvasalóknál magyarázott az egyik vásárlónak.
-Hát persze, hogy kivasalja, 200 fokos! =) 2 év garancia van rá, és manapság egy csomóan ezt veszik! –Elisa a vásárlónak.
-Akkor jó, csak mert nekem brutálisan göndör hajam van… -nevetett a vásárló.
-Nekem is, de ez nagyon jól kivasalja, de el ne felejtsen valami balzsamot venni hozzá, az fontos! –Elisa
-Rendben, köszönöm szépen! –mondta a vásárló, majd elment a hajvasalóval a kosarában.
-Nincs mit, viszlát! –Elisa. Az egyik hajszárító dobozát még gyorsan megigazította, amikor valaki megkocogtatta a vállát. A lány megfordult… és azt hitte, sokkot kap.
-Ugye nincs itt a főnököd? –mosolygott rá egy nagyon ismerős pasi.
-Bill? –Elisa totál ledöbbenve. Mit keres ez itt már megint? Úristen!
-Igen, igen! Kaptunk egy nap szünetet Jost-tól, mert tiszta idegbaj, és ilyenkor jobb, ha menekülünk. Mivel tegnap nem nagyon volt időnk megismerkedni, ezért reméltem, hogy itt talállak ma is. –mondta Bill. Olyan kedves volt, olyan közvetlen. És ismét itt volt Elisa mellett. A lány azt hitte álmodik…
-Igen… oh jaj nekem… -Elisa pirulva.
-Mi az? –kérdezte Bill, édesen mosolyogva.
-Hát… csak olyan hihetetlen… hogy eddig csak újságokban láttalak, most pedig itt állsz előttem, és beszélgetünk. –Elisa. Eléggé zavarban volt.
-Oh, hát nekem is furcsa így beszélni 1 rajongóval… -Bill
-Hogy? –Elisa
-Hát… ilyen lazán. –mondta Bill.
-Oh, értem. De… nekem még ki kell húznom itt 4 órát… -Elisa
-Akkor ma 4 órával hamarabb fogsz végezni. –mosolygott Bill. Nekidőlt az állványnak, úgy nézett le a lányra.
-De a főnököm… -kezdte Elisa, de az énekes a szavába vágott.
-A főnöködet majd én elintézem. Mutasd meg, hol van! –Bill.
-De ő nagyon… -folytatta Elisa, de Bill megint nem engedte, hogy a mondatát befejezze.
-Hagyd rám! –mosolygott Bill. Biztos volt a dolgában.
-Öhm… oké. Ott van az irodája. –biccentett a lány az említett helység felé. Bill bólintott, majd elindult oda. Elisa követte. A fiú, amikor odaértek, bekopogott az ajtón.
-Szabad! –hallatszott a főnök hangja bentről. Bill rákacsintott Elisára, majd benyitott. A férfi éppen papírokat írt alá, az íróasztalánál ült. Egy pillanatra felnézett a látogatóira.
-Jó napot… maga az a pasas, akivel tegnap Elisa beszélgetett? –kérdezte nyersen a főnök Billtől. Úgy látszik, nem tudta, kivel van dolga.
-Igen, én voltam. Bill Kaulitz.
A főnökben megállt az ütő. Felállt, majd közelebbről is szemügyre vette Billt. Arcán lassan kirajzolódott, hogy felismerte a Tokio Hotel énekesét. A férfi értetlenül nézett először Elisára, aztán Billre.
-Oh, Bill Kaulitz… örülök, hogy itt vásárolt! –kezdte mézesmázosan az igazgató.
-Az jó, én viszont nem örülök annak, ahogy ezzel a lánnyal bánt. –Bill
-De tisztelet igen. –Bill. A főnök erre már nem mondott semmit.
-Bill szeretne kérdezni valamit… -Elisa.
-Igen… szóval velem jöhet ma Elisa? –Bill.
-Oh, hát persze, vagyunk annyian, majd valaki más megcsinálja, tiszta ügy! –mondta a főnök, majd egy erőltetett nevetést produkált.
-Helyes. –Bill elégedetten.
-Köszönöm. –Elisa. Az igazgató Billre ugyan nevetett, ám a lányra már gyilkos tekintetet mért. Elisa tudta, hogy másnap, amikor Bill már nem lesz vele, akkor számíthat egy csúnya beszélgetésre az irodában…
-Akkor mi most mennénk is… -kezdte Bill, majd az ajtó felé hátrált.
-Rendben, menjenek csak, Isten legyen önökkel! –főnök.
-Magával is… viszlát. –mondta Bill, majd kinyitotta az ajtót.
-Viszlát! –Elisa. A lány kiment, majd Bill is utána.
-Na, ez nem volt annyira erős… -Bill.
-Áh, holnap engem meg fognak ölni. –mondta Elisa beletörődötten.
-Nem fognak. –mosolygott Bill.
-Ugyan miből gondolod? –Elisa.
-Tudom… -mondta Bill. Látszott rajta, hogy titkol valamit.
-Oh… oké. –mondta Elisa. Nem akart foglalkozni azzal, hogy mit tervez Bill.
-Na, akkor jössz? –kérdezte Bill. Elisának csak most esett le, hogy még mindig az irodaajtó előtt állnak, és még nem mentek sehova.
-Persze… de hova megyünk? És… miért? –Elisa. Még mindig nem tudta felfogni, ami vele történik.
-Elviszlek valahova… gyere, karolj belém! –mosolygott a lányra Bill. Visszavette a napszemüvegét, hogy ne ismerjék fel. Elisa belekarolt a fiúba. Olyan kis vékony karja volt, de úgy enyhén szólva is kibaszott jó volt hozzáérni. A lány legszívesebben Bill nyakába ugrott volna, és kapásból 10 puszit adott volna az arcára, de nem akart erőszakos lenni. Így hát csak rámosolygott Billre, aki kivezette az üzletből. A lány szíve majd megbolondult, úgy vert. Hova mennek? És Bill miért jött vissza érte? Mit akar?
De végülis, kit érdekel? Elisa ott volt Billel, és neki csak ez számított.
AJÁNLOM AZ OLDALT
