Hamburg.

Lisa az asztalnál ült, és a másnapra feladott leckét írta. Az ablakon beszűrődő kora nyári napfény csalogatóan hatott rá, de tudta, ha nem fejezi be az írásbelit, a tanár is ugyanolyan jóindulattal szedi le a fejét holnap. Lisa tekintete az ablakból ismét a nyelvtanfüzet lapjára vándorolt. Leírt pár sort a fogalmazásából, de aztán ismét elkalandoztak a gondolatai. Kezébe vette a polcán található bekeretezett képet Bill Kaulirz-ról. Végigsimította a fotót. A fényképen Bill mosolygott, szemében csak úgy csillogott az a játékos vidámság, mely a fotó készítésekor lakozott a fiúban. A kép egy díjátadón készült, nem is olyan régen.

Ám ez a boldogság, amely akkor az énekes arcára volt írva, már a múlté. Pár napja bombaként robbant a hír, hogy kendős afgánok terrorizálják a tagokat, bántják a családjukat.

Lisa tudta, hogy Bill most mennyire szörnyen érzi magát. És ez a tudat szinte kikészítette a lányt.

Nincs annál rosszabb, mint szenvedni látni azt, akit szeretsz. Akit még a széltől is óvnál, akiért tűzbe tennéd a kezed, csakhogy életed végéig hallhasd a hangját, melytől biztonságban érzed magad, éshogy lásd a mosolyát, melytől erőre kapsz.

Lisa 5 percre lakik a stúdiótól. De sose ment oda, hiszen a fiúknak így is van elég dolguk, minek zavarná őket. De ezek a stalkerek… Lisa legszívesebben kitoloncolná őket az országból.

A lány szomorúan sóhajtott, majd visszatette a képet a polcra. Ekkor megcsörrent a telefon. Lisa a kagylóért nyúlt. Nem sejtette, hogy ez a hívás mindent megváltoztat majd.

-Lisa! Lisa! –hallatszott a vonal túlsó feléről a lány barátnőjének, Sandrának hangja.

-Mi az Sandra, mi történt? –Lisa ijedten. Hallotta a rémületet barátnője hangjában. A szíve a torkában dobogott.

-A stalkerek… Simone… megtámadták Simone-t! Ott ütik, Lisa! –Sandra. Lisa ereiben megfagyott a vér. Ott állt, telefonkagylóval a fülén, és hallja, amint Bill anyját összeverik az afgánok.

-Nem… -Lisa csak ennyit bírt kinyögni.

-Hívtam a rendőrséget, de azt mondták, hogy csak negyed óra múlva érnek oda! –hadarta Sandra. Lisa szomorúan hallgatta barátnőjét. Ám elindult benne valami, a bánatnál sokkal nagyobb dolog. Tekintete a Billes poszterére tévedt. A szíve hevesen dobogni kezdett.

-Sandra… sajnálom. –Lisa csak ennyit mondott, majd letette a kagylót.

-Lisa? Lisa! Mit csinálsz? Oda ne menj egyedül! Ne gyere ide, amíg nincsenek itt a rendőrök!  Lisa!!! –Sandra már hiába kiáltozott. A telefon az asztalon hevert. Az ajtó hangosan csattant, amikor Lisa becsapta maga után, és elkezdett futni a stúdió felé. A düh erőssé tette, hatalmat adott neki. A lány úgy döntött, most intézi el az afgánokat, mielőtt Billt is bántanák. Gyorsabban futott, mint valaha. Már csak egy perc, és odaér…

Sandra a kocsijában ült, beletaposott a gázba. „Ha segítséget hívok, akkor sikerülhet. Ketten kevesek vagyunk 6 ember ellen!” -gondolta Sandra. Az autó sebesen száguldott az egyik, nem messze levő klub felé.

Lisa odaért a stúdióhoz. Zihálva állt meg az egyik bokor mögött.

-Ki fogjuk készíteni a szarjankó fiaid, te mocskos ribanc! –fenyegették Simone-t a stalkerek, miközben jókat kacarásztak a nő szenvedésén. Simone sírt, miközben 2 afgán lefogta, egy harmadik pedig leköpte. A maradék 3 nevetve bíztatta társait, és ők is durva szavakkal illették az ikrek anyját. Lisának ennyi bőven elég volt.

-Azonnal engedjétek el őt, ti mocskos tetvek! –kiáltotta a lány, majd odament a stalkerekhez. Simone segélykérően nézett rá.

-Mi a franc ez, felmentő sereg? –kérdezte az egyik.

-Milyen sereg? Egy szál kurva! –kiáltotta a másik, majd mindegyik gúnyos nevetésben tört ki.

-Takarodjatok haza ahhoz a suttyó, kurva anyátokhoz! –üvöltötte Lisa. A stalkerek a földre lökték Simone-t.

-Mit csiripeltél, kicsirigó? –sziszegte az egyik, majd odalépett Lisa elé.

-Ezt! –kiáltotta a lány, majd összeszedte minden erejét, és ököllel sújtott le az afgán arcára. A stalker orra hangosan reccsent, a nő fájdalomtól sikoltva kapott oda a vérző ütés helyére. Lisa hasba rúgta az afgánt, aki fájdalmasan kiáltozva kuporodott össze a földön. A többi 5 afgánnak nem kellett több. Vadállat módjára rohanták le a törékeny Bill-fant.

Lisa megfordult, és elfutott a stalkerek kocsija felé. Felkapott 2 követ, az egyikkel a kocsijuk ablakát törte be, a másikkal az őt üldöző egyik afgánt dobta vállon. Az „áldozat” felsikoltva kapott a vállához, megtorpant. Már „csak” 4 afgán üldözte Lisát. A lány tovább küzdött. Folyamatosan Bill arca lebegett lelki szemei előtt. „Ha egyszer meg kell halnom, hát Bill miatt menjek el!” -gondolta. Lisa fogott egy vastagabb faágat, és teljes erőből homlokon ütötte vele az egyik afgánt, aki ájultan zuhant a földre. Ekkor az egyik stalker a hajánál fogva taszította a földre. A másik hasba rúgta Lisát. A lány, amilyen gyorsan csak tudott, fölállt. Belekapott az egyik afgán hajába, majd a földre rántotta, és rúgott egyet belé. A másik kettő viszont megragadta Lisát, és a földre lökte. A lányra csak úgy záporoztak az ütések. Az afgánok nem kímélték. Verték Lisát, amíg mozgott, és ott, ahol érték. Simone felsikoltott, odaszaladt, de az egyik megütötte, és a nő a földre került. A stalkereknek már nem volt olyan szórakoztató Simone-t kínozni. Lisa kellett nekik. Hárman ütötték és rúgták egyszerre a földön fekvő lányt, akiből úgy fogyott az ereje, mint az élete. Simone sírva és üvöltve könyörgött az afgánoknak, hogy hagyják békén a lányt, de azok ügyet sem vetettek szavaira. Ekkor a rendőrautó és Sandra kocsija körbevette őket. 2 rendőr lefogott 2 stalkerst, a harmadik menekülni próbált, de az egyik egyenruhásnak sikerült lábon lőnie.

Simone odakúszott megmentőjéhez, ahogy Sandra is odaért hozzá. Lisa orrából, szájából ömlött a vér, fejét, és egész testét véres sebek borították.

-Mentőt gyorsan! –üzente az egyik rendőr a központba.

Lisának eltörtek a bordái a rúgásoktól, ezért csak a fejét tudták oldalra fordítani, hogy a vér a földre folyjék, ne a szervezetébe.

-Lisa… Lisa… Istenem! –Sandra sírástól reszketve fogta meg barátnője kezét.

-De hát miért csináltad? –kérdezte tőle sírva Simone, majd óvatosan végigsimított az arcán.

-Mert… mert… nem akartam hogy Billnek baja essen… -pihegte Lisa. Már nagyon gyenge volt.

-Oh, Istenem! –Simone egy puszit adott a lány homlokára.

-Lisa ne aggódj, mindjárt itt vannak a mentők! –nyugtatta a lányt Sandra. Lisa csak most eszmélt fel, hogy mennyire megsérült. Föl akart kelni, de képtelen volt a lábait megmozdítani. Csontjai több helyen eltörtek. Egyre erősödött a fájdalom.

-Simone… -suttogta Lisa.

-Igen? –Simone

-Mondja meg Billnek… hogy szeretem. És érte tettem! –Lisa.

-Átadom neki, de ne aggódj, nem lesz semmi baj! –nyugtatta a lányt Simone. Lisa kezdett álmosodni.

-Lisám, el ne aludj, az Istenért! Könyörgöm, bírd ki! –kérlelte Sandra. Lisa már levegőt is alig bírt venni, a törött bordái felsértették a tüdejét. Tudatosult benne, hogy túl súlyosan megsérült ahhoz, hogy az orvosok megmentsék.

-Sandra… -fordult a barátnőjéhez.

-Mondjad, Lisám! –mosolygott rá Sandra. Ám hiába próbálta lenyelni könnyeit.

-Te voltál a legjobb barátnőm, és köszönök neked mindent! –Lisa

-Te is nekem, de ne mondj ilyet, nincs még vége! –Sandra. Lisa fogta a Billes medálját, majd letépte magáról a láncát.

-Ha meghaltam, ezt adja át annak, akit szerettem! –mondta Lisa. A véresre színeződött medált kitartóan fogta.

-Nem fogsz kicsim, nem fogsz! –mondta Simone, még jobban zokogva.

-Ne haragudj Sandra… meg kellett tennem… Billért. –pihegte Lisa.

-De majd meggyógyulsz, csak ne add fel! –Sandra. De Lisa már nem tudott válaszolni. Szemei lecsukódtak, a fogása gyengült, a Billes nyaklánca a földre zuhant.

A mentősök ekkor értek oda.

-Vigyázzanak, hátha újra tudjuk éleszteni! –kiáltották. Fél órán keresztül küzdöttek. Hiába.

Lisa sérülései túl súlyosak voltak. Már menthetetlen volt.

Lisa évek óta Tokio Hotel fan volt, bármire képes lett volna Billért, annyira szerette. És a sors oly csúnya csapása, hogy a fiúk stúdiója előtt lelte halálát, mert megvédte azt, akit szeretett. Arra a földre folyt ki vére, ahol Bill is sétált, és az énekes arca volt az utolsó dolog, melyre gondolt, mielőtt végleg itt hagyta őt a földön.  A mosolyába, melybe beleszeretett, és a fiúra, kiért az életét áldozta. És egy hangra, melyet már nem hallhat… soha többé.

S az éjszakában egy keserű dalt visz a szél a sírkövek között, mely minden éjjel újra és újra így szól:

„Látod, mi lett velem, fekete herceg?

Érted harcoltam, s hogy teltek a percek

Erőm elfogyott, lelöktek a porba

S hagyták ott testemet összetiporva

Vezetett a düh, elhagyott az élet

S most értem zendül 100 gyászoló ének

Ahol jártál, most vér folyik ugyanitt

Valaki ma meghalt érted, Bill Kaulitz!”

 KÉRDÉSEK - TE MIT TENNÉL?