-Persze, megyünk! –válaszolt Bill, majd Tommal együtt lesietett a lépcsőn. Lent a nappaliban a szüleiket, és David-et látták meg, utóbbit jól átfázva.

-David, te szent ég! Ezért képes voltál idejönni? Igyál legalább 1 fél bögre meleg teát, vagy sütit, vagy valamit! Van ám itt kaja-pia bőven! –kínálgatta a vendéget Simone.

-Szia David! Hát te? –ikrek.

-Vedd le a kabátod David, még a végén bemelegszel! –Gordon

-Áh nem, köszi, csak 1 csomagot szeretnék a fiúknak kézbesíteni! –mondta David, majd rámosolygott az ikrekre.

-De mégis mit? –Tom

-Karácsonyi ajándékozás már volt a stábban… -Bill.

-Igen… de ennek az ajándéknak szerintem sokkal jobban fogtok örülni, mint az eddigieknek… -mondta titokzatosan David, majd lehúzta a kabátján a cipzárt. Ahogy a kabát szétnyílt, úgy látni lehetett a 2 karamellszínű nyuszifület, majd annak gazdáját is.

-Meggi! –kiáltott föl Bill és Tom. Keveredett bennük a meglepettség, és az öröm. A szülők boldogan mosolyogtak

-Hol volt? –kérdezte Bill, miközben átvette Tomtól a nyulat.

-Az egyik pláza parkolójában találta meg 1 család. Hazavitték, de látták a hírekben, hogy eltűnt a Tokio Hotel kabala-nyula, és felhívták a telefonszámot, és odaadták. Én meg gondoltam elhozom nektek, úgyis itt vagyunk a családdal a közelben. Csak be kellett raknom a kabátom alá, mert ebben a kutya hidegben majd’ megfagyott szegény… -magyarázta David.

-De az a lényeg, hogy megvan! –mondta Tom, aki most nyúl-ügyben tényleg azt is gondolta, amit mondott. Hiába okozott neki annyi bosszúságot az állat, azért mégiscsak szerette ő is.

-Pontosan! Na, én most megyek, várnak otthon. Aztán holnap a stúdiónál találkozunk, legyetek egyben, és felfrissülve, mert olyan turnéra megyünk, hogy ihaj! –David.

-Oké, meglesz! –mondta Bill és Tom, miközben Meggivel játszottak.

-Nos, én mentem is! Vigyázzatok magatokra, viszlát! –mondta David, majd elindult az ajtó felé.

-Szia! –köszöntek neki a Kaulitz-ok. David tehát elment, Billék visszakapták Meggit.

-Várjál, fölhívom Georgot! –Tom

-Én pedig Gustit! –Bill. Az ikrek elújságolták a hírt a 2G-nek, akik szintén felvillanyozódtak a hallottaktól. Tehát a szünet utolsó napja jobban telt, mint azt a fiúk gondolták volna.

-Aztán nehogy kutyakaját adjatok annak a nyúlnak! –Simone.

-Dehogy fogunk! Majd keresünk neki valamit! –Bill

-És kinek a szobájába lesz? –Gordon. Bill és Tom egymásra nézett.

-A tiédbe! –mutattak egymásra egyszerre.

-Nanananana! TE szereted ezt a dögöt! –Tom

-De TE is! –Bill

-Nem fog mindent összeszarni a szobámban! –Tom

-Enyémbe se! –Bill.

-Khm… ha a fürdőszobába bezárjuk éjszakára, az jó? –Gordon.

-Őőő… ja, igen. –Bill. Tom is helyeselt.

-Akkor a vita lezárva! –Gordon. Simone adott 1 puszit Gordonnak.

-Megint jól döntöttél! =) –Simone.

-Nem hiába vagyok itt! xD –Gordon. Bill és Tom eközben fogta a nyulat, és pár utolsó simogatás után bezárták a fürdőszobába.

-Fiúk, mostmár nagyon késő van, fél 12. Nem fogtok tudni reggel fölkelni! –Simone.

-Oké, megyünk már. Jó éjt! –mondta Bill és Tom. A 2 fiú a lépcsőn 1 darabig együtt ment, majd a szobájuknál különváltak útjaik.

-Jó éjt, tesó! –Tom

-Neked is! –Bill. Az ajtó becsukódott Bill mögött. A fiú átöltözött, majd bebújt az ágyába. A mai nap annyi minden történt, hogy alig bírt rendet rakni a fejében. Gondolatok százai cikáztak benne, és az óramutató folyamatos járása sem bírta őt alvásra késztetni. Forgolódott ide-oda, feküdt úgy, ahogy kényelmesnek találta, de csak nem sikerült elaludnia.

Bill fölült az ágyában. Kiskorában, amikor félt a sötétben, akkor mindig bekapcsolta a rádiót, és fülhallgatóval azt hallgatta addig, amíg el nem aludt. Igaz hogy Bill már nagy volt, de gondolta, ez hátha segít. Reggel úgyis fel kell majd töltenie az mp4-ét. Fogta hát a lejátszót, beállította Coldplay számok lejátszására. Visszafeküdt az ágyába, és negyed óra múlva már úgy szuszogott, mintha már órák óta az igazak álmát aludná…