46. rész

Az elmúlt másfél hét a karácsonyról, a szilveszterről, na meg a családdal együtt töltött időről szólt Bill Kaulitz életében. A fiú végre ismét dobhatott 1 hátast kedvenc kanapéjára, guberálhatott a saját hűtőjükben, ehetett anyja főztjéből, sétáltathatta a kutyáját az apjával, és az év utolsó napján a négytagú család együtt koccinthatott az újévre. Bill számára ezek a napok nagyon értékesek voltak. Hiába veszi körbe több tucat testőr, ő a családja körében érzi igazán biztonságban magát. Rövidke szabadságának ma van az utolsó előtti napja, ezután folytatódik az új turné.

Bill úgy gondolta, befogja Andreast, és Tommal együtt a trió elmegy egyet paintballozni. A kisebbik Kaulitz ugyanis anno megígérte Andreasnak, hogy megmutatják neki is ezt a „sportot”.

A 2 Kaulitz már korán reggel talpon volt. A reggelinél küldtek 1 sms-t barátjuknak, hogy hol lesz a találkozó. Az ikrek leültek a konyhában az asztalhoz. Közben ment 1 tv, Simone fél szemmel nézte, miközben mosogatott. Bill és Tom lekváros kiflit ettek, közben egy főzőműsor ment az RTL-en.

-Fú, bokoji! –kiáltotta Tom, de mivel tele volt a szája, nem igazán lehetett érteni, amit mondd.

-Tom, fiam, hányszor mondjam, hogy ne teli szájjal beszélj! Nem vagy már kisgyerek! –dorgálta Simone. Tom egy szemforgatással reagált, lenyelte a falatot, majd megismételte előbbi kommentárját.

-Fúj, brokkoli! –nézett fintorogva a TV képernyőjére.

-Még jó, hogy csak a TV-ben van! –Bill

-Hát ott se legyen! –nevetett Tom.

-Basszus… leettem magam! O_O –szörnyülködött Bill, miközben farkasszemet nézett a szürke pólóján figyelő lekvárfolttal. Tomból kitört a nevetés.

-Bill… szerinted minek a tányér, fiam? –Simone

-De hát nem tehetek róla, lecsöpögött a lekvár! –mentegetőzött Bill.

-Hajj Istenem –sóhajtotta Simone – ha nem lenne anyátok, aki mos rátok…

-Szeretünk, anyu! ^^ -ikrek

-Én is titeket! –mosolygott Simone

-Azért Bill megérdemel a szülinapjára egy előkét! –nevetett Tom.

-Kabbe! –Bill

-Hát de nincs igazam? –Tom

-Hát nincs! –Bill

-Jólvan fiúk, elég legyen! –fegyelmezett Simone. Az ikrek befejezték a reggelit, majd fölmentek a szobájukba átöltözni. Bill most nem sminkelte ki magát, így a csapat már 10-15 perc alatt kész volt. Adtak 1 búcsúpuszit Simone-nak, majd go Tom kocsijába, és már indultak is. Bill gyorsan fölhívta Andreas-t, hogy ők már úton vannak. Georg-ban és Andreas-ban egy volt a közös: imádtak késni. De Andreas most előre készült, 5 perccel előbb ért oda a helyszínre, mint az ikrek. Amikor Billék is befutottak (pontsabban begurultak), a barát már várta őket.

-Csá Andy, mi a pálya? –kiáltott fel Tom.

-Szia Andy! –Bill

-Szevasztok! –Andy. A fiúk régen látták egymást személyesen, szóval nem volt semmi újra együtt látni a nagy brigádot.

-Hogy vagy? –Bill

-Leszámítva anyu otthoni hülyeségeit, meg a jogsi körüli hercehurcákat, egész jól. –Andreas.

-Jaj, hogy neki még nincs jogsija… -nevetett Tom.

-Jólvan nevessetek… Hamilton is kezdte valahol. –Andreas

-Pontosan, ő már ovis korában tudott vezetni… -Bill

-Jólvan, elmehettek a pont oda! Amúgy fáj ez a paintball? –Andreas

-Hát láttad a DVD-n milyen sebeink maradtak utána! –Tom

-Nyolc napon túl gyógyuló. –Bill

-Neeem, csak 3-4 napig marad ott. –Tom

-Hát lehet, de mindenkinél változó. –Bill

-Aha. Ja, és alá kell írnod előtte 1 lapot, melyen vállalod a következményeket. –Tom

-Igen, igen. –Bill. Andreas nagyot nyelt.

-Jaj, nem olyan tragédia az, mint amilyennek látszik. –Tom.

-Sőt, szerintem tök jó volt! –Bill

-Szerintem is! És kit találtak el legkevesebbszer? –vigyorgott büszkén Tom.

-Na vajon kit? –nevetett Andreas.

-Hát engem! –villogott Tom.

-De nehéz volt kitalálni -_-” –Bill. A trió bement az épületbe. Aláírták a papírt, átöltöztek, csináltak magukról 1-2 közös képet =). Azután „fegyvert” a kézbe, és indulás a terembe.

-Úgy érzem magam, mint 1 kommandós! –súgta oda Andreas Billnek a bejáratnál.

-Én is először így voltam vele. Ráadásul kétszer is beleférek ebbe a hacukába… -Bill.

-Sziasztok fiúk! A szabályokkal tisztában vagytok, ugye? –kérdezte az egyik dolgozó.

-Igen! –válaszolta a 3 fiú.

-Akkor nyomás! –mondta a férfi.

-Hajrá Andreas, lenyomlak mint a bélyeget! 8) –mondta Tom, majd elszaladt az egyik „fal” mögé.

-De csak utánam! –szaladt Bill.

-Na várjatok csak! –kiáltott Andreas. Ő is elbújt 1 bója (nem tudom mi az a nagy, ami mögé elbújnak x’D) mögé, és mint 1 oroszlán, úgy várta a megfelelő pillanatot. Bill meg Tom persze lövöldöztek mint állat, de Andy az várt, és várt. Amikor megpillantotta Tomot a bója rejtekéből, azonnal támadásba lendült, és rögtön eltalálta a rasztást. Bill erre rátett még egy lapáttal, és ő is eltalálta Tomot, aki nem győzött káromkodni csúfos lebőgése miatt.

-Tudjátok mit? Menjetek a picsába! –mérgelődött Tom.

-Miaz Tom, csak nem eltaláltak? –nevetett Andy.

-Na csak lassan a testtel, mindjárt olyan visszavágót kaptok, a fejetek kettéáll! –fenyegetőzött Tom nevetve.

-Na majd meglátjuk! –mondta Andreas és Bill egyszerre, majd nevetve szétszéledtek. Tom se ült nyugton a hátsó felén, beleadott rasztányit-gitárnyit, és kajakra olyan visszavágót adott Billéknek, hogy azok tényleg néma csöndben maradtak bő 3 percig.

-Az Isten… -kezdte Bill.

-Ez nem ér!!! –Andreas

-Ennyi gyerekek! Ennyi! –nevetett Tom. A csapat végül döntetlenben egyezett meg. Andreas jó időtöltésnek könyvelte el a napot, Billék pedig örültek, hogy megmutathatták a barátjuknak, mi fán terem a paintball. Az ikrek és a fiú elbúcsúztak egymástól, majd Billék visszaindultak Simone-hoz.

-Öcsém! Már délután van! És reggel indultunk el! –csodálkozott Tom, amikor az órájára nézett.

-Jaja. Ez időigényes sport xD –Bill

-De inkább ez, mint a foci! –Tom. Az ikrek beszálltak a kocsiba, majd hazamentek. 

Otthon már újra pakolták a cuccokat a bőröndjeikbe. Vegyes érzelmekkel tették mindezt, hiszen minden szünetnek örülnek, de a munkájukat is szeretik. Örömmel mennek bárhova, de otthon lenni a többiekkel mégiscsak jobb. És most ugye új év, új kihívások… ki tudja, mikor keveredik újra haza a 2 fiú. Bill és Tom tehát fent rámolt a szobájukban, amikor felszólt Gordon.

-Fiúk! Gyertek le, vendégeitek vannak! –hallatszott a nevelőapa hangja. Az ikreknek ugyebár külön szobájuk volt, és a váratlan hírre, a szobából kilépve kérdőn néztek egymásra.

-Ki az Isten lehet ez ilyenkor? Ráadásul ITT? –Bill

-Fogalmam sincs… -Tom

-Jöttök már? –sürgette őket, mostmár Simone.