45. rész

-Tessék? –kérdezte Bill hitetlenkedve.

-Eltűnt. Nyitva volt 1 ideig a busz ajtaja, lehet hogy akkor szökött ki. –magyarázta a stábtag. Billt mindez nagyon hirtelen érte.

-De… de… majd előkerül… ugye? –kérdezte reménykedve.

-Megpróbálunk mindent! –mondta a stábtag, majd elment. Bill szomorúan hajtotta le a fejét. Hirtelen ott termett mellette David.

-Bill… ne szomorkodj. Biztosan előkerül majd. Tudod a nyulak eléggé kalandvágyó lények =) –mondta David.

-Hát Meggi az biztos! –mosolygott Bill. De amint eszébe jutott, hogy a nyúl nincs meg, az a maradék kis árva mosoly is lehervadt az arcáról.

-Nah, gyertek a hotelbe, ma ott éjszakáztok, holnap mentek haza! –mondta David, miközben a hotelbe terelgette a fiúkat. Az ikrek és a 2 G csendesen bandukoltak a harmadik emeletre, a hotelszobájukba. Hiába volt a fantasztikus koncert, az őrjöngő tömeg látványa, a karácsony közeledte… a fiúk hangulata percek alatt a padlón kötött ki, amikor megtudták a rossz hírt. Lepakolták az ágyra a cuccokat, majd leültek. Eléggé cefetül érezték magukat. Amikor velük van a nyúl, akkor a hátuk közepére kívánják, de most hogy eltűnt… olyan üresnek érezték magukat. Már megszokták, hogy amikor visszatérnek a turnébuszba, Meggi már ott ugrabugrál a lábuk között, 2 fülét az égnek meresztve. És az is természetes volt, hogy mindent el kell előle zárni, mert még a jóisten göndörödő hajszálát is megrágcsálná… de a fiúknak még ez is hiányzott. Még Tom is szívesen megsimogatta volna azt a karamellszínű bundáját… eddig háromszor, ha ezt megtette. Most annyira megtette volna, de késő…

-Remélem, előkerül… mi van, ha elütötte 1 autó? –Georg.

-Csak nem… nagyon messzire szerintem nem juthatott… -Bill.

-Áh… 2 órája tűnt el, az pedig 1 nyúlnak rengeteg idő. Az gyors állat… nekünk is hányszor kellett kergetni… -Gusti.

-Mondjuk ja… csak megtalálta valaki. –Tom

-De ha meg is találja, nem tudja, hogy a miénk. Csak 1 sima piros nyakörv van rajta. –Bill. Erre már nem érkezett komment.

-Én megyek zuhanyozni. –mondta Gusti, majd fölállt, és bement a zuhanyzóba.

-Én eszek. –állt fel Tom.

-Én is. –Georg. A 2 gitáros kiment a konyhába. Bill bekapcsolta a TV-t. Semmi érdekest nem talált benne. Szomorúan sóhajtott, majd a kezébe temette az arcát. Miért kell mindig valaminek közbejönnie? Bill levette a sapkáját, letette a bőröndjére. Az ujjaival próbálta fésülni a haját, hogy rendet tegyen az össze-vissza álló tincsei között, de nem járt valami sok sikerrel.

-Ahj… -mormogta Bill. Inkább kikapcsolta a TV-t. Ekkor jött ki Gusti a zuhanyzóból.

-Jöhet valaki! –kiáltotta el magát.

-Majd én megyek! –mondta Bill, majd leváltotta Gustit. Az esti események miatt úgy érezte magát, mint 1 bábu. Gondolta, hátha 1 kis zuhanytól jobban felfrissül. De nem így lett. Amikor Bill kiment, Gusti csak 1 szimpla jó éjszakát kívánt, majd lefeküdt aludni. Bill a cuccait pakolászta, amikor Tom és Georg visszajöttek.

-Na, ha üres a fürdő, akkor én birtokba veszem! –mondta Georg.

-Jó, de ne hajnalig, mert én is szeretnék még ma lezuhanyozni! –mondta Tom.

-Jó, jó! –mondta Georg, majd törülközővel és tusfürdővel a kezében bement a fürdőszobába. Tom leült az ágyra Bill mellé.

-Fel a fejjel, tesó! –mosolygott Tom, hogy 1 kicsit jobb kedvre derítse öccsét, bár azt meg kell hagyni, hogy azt a bizonyos mosolyt neki is erőltetnie kellett.

-Én próbálok… jó tudom, 1 hülye nyúl miatt nem kéne ilyen izének lenni, de akkoris… -mondta Bill.

-Értem én… végülis aranyos 1 dög… csak nem kéne néha összerágnia a cuccaimat. –Tom.

-Jó, ez 1 ilyen állatnál természetes. –Bill.

-Jó tudom, csak érted… de figyelj, biztos előkerül majd. –Tom.

-Nem tudom… nem hiszem. Csak érted az a rossz, hogy bármennyire is utáljuk, csak a szívünkhöz nőtt valamennyire. Már megszoktam hogy ott van mellettem, már úgy nézek rá mint Scotty-ra vagy Kasimir-re. Még nevet is én adtam neki… és most hirtelen nyoma vész… -mondta Bill szomorúan.

-Emlékszel amikor rátaláltunk? Épp kiléptünk a stúdió ajtaján, amikor megláttuk a dobozt. –kezdte Tom.

-Jaja… valamelyikünk majdnem hasra esett benne! –nevetett Bill.

-Aha, de hallod, én először azt hittem a dobozról, hogy bomba! xD –Tom.

-Jézus! xD De kinyitottuk!!! –Bill

-És 2 fül állt ki belőle! –Tom

-Azt a döbbenetet, ami akkor volt mindenki arcán, Istenem… -nevetett Bill.

-És akkor még olyan kicsi volt, hogy elfért a tenyeredben! –Tom

-Jaja, de emlékszel, hogy mindig megpróbáltuk átpasszolni máshoz? –Bill

-Naná, de mindig visszakerült hozzánk! Ezzel a döggel áldott meg minket a jóisten! –Tom

-Vagy átkozott! xD –Bill

-Hogy melyik a testhez vagy a nyúlhoz-állóbb arról vitatkozhatnánk! xD –Tom

-Na az biztos! Visszatérve a meghízásra: tényleg nagyobb lett az utóbbi időben… -Bill.

-Az nem kifejezés, ebből nem nagyobb nyúl lett, hanem 1 kész, kifejlett disznó! Kajakra, 1 focipálya nagyságú káposztafejet is 1 nap alatt felzabálna! –nevetett Tom.

-Igen, a cipődet is beleértve! –Bill

-Na, az meg a másik! Emlékszel, amikor a megtalálása napján hazahoztuk? –Tom.

-Igen, és reggelre tiszta káosz lett mindenhol! –Bill.

-Neked a pólód rágta szét, nekem a cipőmet, Georgnak az újságjait, Gusti meg azért vinnyogott örökké, mert minden tiszta nyúlbogyó! –nevetett Tom. Bill is felnevetett.

-Jaja… -Bill. Ekkor Georg kijött a fürdőből.

-Mehetsz, Tom!

-Repülök! –mondta Tom, majd beviharzott a fürdőszobába. Georg eközben lepakolta a tusfürdőjét az asztalra, a törülközőt pedig a radiátorra terítette.

-Na, Meggiről van valami új? –kérdezte a basszer.

-Nem tudom… várjál, küldök Davidnek sms-t. –mondta Bill, majd elvette a mobilját az éjjeliszekrényről.

-Oké. Amúgy mi volt ez a nagy röhögés az előbb? –Georg mosolyogva.

-Hát… Tommal felidéztük az elmúlt hónapokat… hogy Meggi miket csinált. –Bill.

-Jah, értem. Hát volt kaland, az biztos! –Georg

-Na igen… -mondta Bill, majd elmosolyodott. Ekkor megszólalt a mobilján az üzenetjelző.

-Ez biztos David! –mondta a basszer, majd odasietett Bill mellé.

-„Nincs még semmi hír Meggiről. De keressük, meglesz! David” –olvasta Bill az üzenetet.

-Hát… legalább próbálkoznak. –Georg.

-Aha… remélem előkerül reggelre. –Bill.

-Ja… -Georg. Bill visszarakta a mobilját az éjjeliszekrényre.

-Hát már nem hívom föl anyut. Túl késő van már. Majd holnap reggel. –Bill

-Dettó. Na hallod, én elmegyek alvadni. –mondta Georg, majd az ágya felé vette az irányt.

-Én is. –mondta Bill.

-A villanyt leoltom, azt ha Tom visszafelé tanyál egyet, akkor max. megemlegeti a jóanyámat! xD – elmélkedett Georg nevetve.

-Akkor sok szerencsét! –nevetett Bill.

-Köszi. xD Na jó éjt!  –Georg.

-Neked is! –Bill. Georg lekapcsolta a villanyt, és bekászálódott az ágyába (mivel a sötétben nem tudott volna tollpihe módjára belibbenni xD). Bill ásított egyet, majd befordult a fal felé. Lehunyta szemeit, és megpróbált aludni. Ekkor jött ki a mosdóból Tom, akinek jó szokása szerint most is úgy járt a gumicukorlesője, mint Ferrari motor a futamon.

-Emberek, komolyan mondom ebből a zuhanyrózsából annyi víz jön, mint a menzán a csapból! Hát komolyan a madárpottyantás ehhez képest Amazonas! –mérgelődött Tom, miközben lepakolta a cuccait.

-Tom az Isten áldjon meg, nem veszed észre, hogy le van oltva a villany, és ALSZUNK??? –kérdezte Georg ingerülten. Tom meg persze hozta a formáját:

-Te nem alszol, mert beszélsz! –mutatott Georgra a rasztás.

-Azért nem alszok, mert TE beszélsz! –förmedt rá Georg.

-Ajj… -Bill a szemét forgatta, és lelkileg felkészült egy vita végighallgatására.

-De mivel beszélsz, ezért alap, hogy nem alszol! –folytatta Tom. Georg spártaiakat megszégyenítően válaszolt.

-De azért nem alszok, mert te beszélsz, és ezért LEHETETLEN aludni!!! –Georg

-De te is beszélsz, így magadtól sem bírsz aludni! –Tom

-De te kezdtél el beszélni! –Georg

-Te meg folytattad! –vágott vissza Tom. Georg már nyitotta volna a száját, ám a csapat eddig alvó „vulkánja”, a tomboló hangú Gustav megszólalt:

-A kurva életbe már, ha nem fogjátok be 2 percen belül, én esküszöm olyan Metallicát benyomok nektek hajnalba, hogy még a szar is kibukfencezik belőletek! Nem igaz hogy nem lehet a másikra tekintettel lenni! Komolyan mondom, ha még 1x ez megy, én megyek aludni kocsmába!!! Az ehhez képest Istentisztelet! –mérgelődött Gustav.

-Ámen! –kommentálta Bill.

-Na jó éjt! –mondta Gustav, majd átfordult a másik oldalára. Georg és Tom lapultak Gusti szavai után.

-Jó éjt! –mondta Georg, majd úgy bemasírozott az ágyba, mintha kergetnék.

-Jó éjt! –mondta Tom is, és gyorsan lefeküdt. Bill elmosolyodott. Gusti általában csöndes szokott lenni, de ha kibújik belőle a vadállat, akkor mindenki menekül. Ez ritkán van, de bizony akkor hatásos. Bill elgondolkozott Meggin… és azokon a dolgokon, amelyekről beszélgetett Tommal. Szomorúan sóhajtott. Az a nyúl nagyon hozzá nőtt… és Bill bizony sokkal többször nézett rá barátságosan, mint szigorúan. A fiú nagyon bízott benne, hogy előkerül az állat.

„Jó éjt Meggi… bárhol is vagy!” –gondolta Bill, majd elnyomta az álom…