38. rész

Puff. Tom kólásüvege ledőlt az asztalról, amikor a busz egy éles kanyart vett be. A függönyök el voltak húzva, így a napfény nem jutott be a busz háló részlegéhez. Az óramutató viszont nem tudott hazudni, fél 7-re járt az idő. Az üveg földet érése eléggé hangos lett, Billt fölverte álmából. Az énekes mocorogni kezdett, majd lassacskán felnyitotta szemeit. Érezte, amint megy a busz, és látta a guruló üveget a padlón.

-Ajj Tom… szarjaid… -_-” – morogta Bill, majd átfordult a másik oldalára. Gusti is mocorogni kezdett.

-Mi…? –Gusti

-Semmi csak leesett az üveg… -motyogta Bill félálomban.

-Ja… jó. –mondta Gusti majd az órájára nézett.

-Banyek, mindjárt háromnegyed 7! Fel kéne kelni! –mondta Gusti, miközben felült az ágyán. Bill hallotta ugyan, de lapult mint cigicsikk a fűben. Esze ágában sem volt felkelni. Ám erről a húzásáról Gustinak is volt vajmi sejtése.

-Mondom fel kéne kelni! Reggel van halljátok??? –figyelmeztette a többieket Gusti, pár frekvenciával hangosabban. Ám olyan néma csend volt, amitől Győzike már rég infarktust kapott volna.

-Bill, te az előbb beszéltél, tudom hogy ébren vagy, szóval kelj fel! –Gusti. Bill viszont meg sem mozdult, de hallotta a dobos minden szavát.

-HELÓ!!! Ébresztőőőőő! –kiabált Gusti, de nemcsak Bill, a többiek se méltóztattak bármiféle életjelet mutatni.

-Aha, szóval így állunk! Én itt tépem a számat minden reggel, hogy keljetek fel, ti meg úgy szartok rám, mint pincsikutya a járdára? Hát ezt érdemlem én azért, mert nekem köszönhetően senki se késik el? EZT? Akkor ezentúl én is úgy állok a reggelhez mint ti, és szarok mindenre! Ez így jó? Ti akartátok! Valami hozzáfűznivaló? –hisztizett Gusti. Még mindig néma csönd, Bill már alig tudta visszafojtani a nevetést. Tom megszólalt:

-Egy… kettő… három! –a háromra az ikrek és Georg egyszerre pattantak fel, és párnával a kezükben nevetve kezdték püfölni (na nem olyan durván xD) Gustit. A dobos persze menekülőre fogta a dolgot, de csak a szoba sarkáig jutott el.

-Ti parasztok… gondolhattam volna hogy terveztek valamit. xD –mondta nevetve Gusti.

-De legalább most az egyszer te is megtapasztalod hogy ér minket a reggeli ébresztésed! –Bill

-Ennyire ütős? xD –Gusti

-Jaja, legalább annyira mint Georg… -kezdte Tom, de a basszer a szavába vágott.

-Na jó, inkább most fejezd be! -_-” –Georg. A csapat elment reggelizni. Bill természetesen kilöttyentette a tejet az asztalra, Tom végigreppelte a reggelit, Georg a sonkát hiányolta, Gusti meg… hát az simán Gusti volt. xD A busz az új koncert helyszínére tartott. A fiúk tv nézéssel, újságolvasással, vagy playstation-nel mulasztották az időt. De 1 picit fájt a szívük valamiért: Meggi nem tarthatott velük a turnéra, a kisnyuszinak az egyik stábtagnál kell meghálnia, amíg Billék 1 ideig újra otthon nem lesznek. Talán még 1 kicsit Tomnak is hiányzott a kis szőrmók, ahhoz képest, hogy a kezdetekkor mennyire utálta…

Bill letelepedett az ágyra 1 pohár kólával, és 1 DVD-vel a kezében. A lejátszó először nem akart beindulni, így Billnek ádáz küzdelmet kellett vele folytatnia xD Aztán csak sikerült működésre bírnia. Az énekes végre elfészkelte magát az ágyban, és mostmár végképp a TV-re összpontosított, amikor hirtelen 1 hatalmasat fékezett a busz. Az apróbb tárgyak eldőltek/elgurultak többségük a földön landolt. Billnek is bele kellett kapaszkodnia az ágy támlájába, hogy ne essen le. A busz kerekei füstölve és hangosan álltak meg. Tom azonnal fölugrott ültéből, és feltette a kérdést amelyet már mindenki ki akart mondani:

-Mi történt??? –Tom az buszvezetőhöz szaladt. A többiek követték a rasztást, majd amikor a jármű elejéhez értek földbe gyökerezett a lábuk. Egy hatalmas tömegkarambol volt előttük.

-Te Jürgen… ez most egy túlméretezett autósmozi vetítővászna, jól mondom? –Gusti.

-Hát… nem igazán… -válaszolt Jürgen.

-Jajaj… -Bill.

-Kimegyek, megnézem jobban mi történt. –mondta a sofőr, majd kisietett a buszból. A fiúk addig a vezetőfülkéből figyelték az eseményeket. A rendőr és mentőautók egyre jobban sokasodtak, ám velük együtt a kocsisor is.

-Basszus hogy érünk így oda az esti koncertre? –Gustav.

-Fogalmam sincs… most van fél 9… talán befutunk, de nem lesz idő próbálni! Az meg nem jó! –Bill. Tom idegesen nézett az autótömegre.

-Emberek… késni fogunk… -mondta a rasztás rosszallóan. A sofőr ezekben a percekben jött vissza a buszhoz.

-Megkérdeztem a rendőröket hogy lesz a forgalom irányítás. Azt mondták elterelik a kocsikat, de a dugó már most hatalmas. Mondtam neki, hogy határidőre utazunk, azt válaszolta, hogy akkor jobb ha hívjuk az ottaniakat, hogy nem fogunk odaérni. –magyarázta Jürgen.

-A picsába… -mérgelődött Bill. az énekesnek az volt a legrosszabb, hogy tehetetlenül kell várniuk a dugóban, miközben a fanok már nagyban a koncertre készülnek. A fiúk biztosan nem fognak odaérni a próbára, ez pedig azzal járhat, hogy a koncerten elcsúsznak  hangok, vagy nem működik azonnal valami.

-Basszameg, ez kurvanagy. Pont a turné elején… -Georg mérgesen. Gusti leült az ágyára.

-Ennyi, gyerekek. –közölte reményvesztetten. Georg is leült. Tom továbbra is idegesen méregette az előttük álló kilométeres kocsisort, Bill pedig úgy járkált föl-alá mint akit ketrecbe zártak.

-Kell valami megoldásnak lennie! –idegeskedett Bill.

-Bill, nincs megoldás! Végig kell várnunk, amíg kijutunk a dugóból… -Gusti

-De alig megy ez a geci kocsisor! –kiabált Tom.

-Tom, szerinted akkor mit csináljunk? Növesszünk szárnyakat az összes hangszerrel meg pakkal együtt, és repüljünk el a koncerthelyszínre? Vagy mi? –Gusti. Tom hallgatott.

-De ez akkoris fasság… -nyögte ki végül a rasztás. Bill közben belátta, hogy tényleg nem tehet semmit. El sem tudta képzelni, hogy ilyen valaha is megfordulhat vele. 1 hülye „kis” közúti baleset miatt lebénul a város, és ők is várakozásra kényszerülnek, miközben este koncertet kell hogy adjanak. Az idő vészesen telik, a kocsisor alig halad, Billék eközben majd’ idegrohamot kapnak, és folyamatosan él a kérdés:

Lesz koncert este? Odaérünk-e egyáltalán valamikor?

Senki sem tudott választ adni a kérdésükre…