36. rész

-David figyelj… én nem csináltam semmit! –Tom.

-Még mit nem! Mondták a hotelben hogy sokat legyeskedtél Anna körül! Azóta nagyon furcsán viselkedik… -David ingerülten.

-Mi csak beszélgettünk… -füllentette Tom.

-Tom Kaulitz… ne hazudj a képembe, mert esküszöm megbánod! Mit csináltál Annával? –David. Tom félt. Tudta hogy most emberére talált…

-Hol van Tom? –kérdezte Bill Gustiéktól.

-Őőő… asszem elment David-del a hangszobába vagy hova. –magyarázta Gusti. Bill elfehéredett.

-Micsoda? Jézusom… -Bill.

-Mi baj? –Georg.

-Mennem kell… -Bill elszaladt a hangszoba felé.

-Tom… utoljára kérdezem: mit csináltál a lányommal? –kérdezte David egyre mérgesebben. A menedzser szeme szikrákat szórt, és csak úgy áradt belőle a méreg.

-Én… én csak… -dadogott Tom.

-Te??? Te mit? –David. Tom úgy érezte, hogy alig kap levegőt. Nagyon rosszul érezte magát… azt hitte, mindjárt sír. Minden egyes szó belészorult…

Bill úgy rohant, ahogy a lábai bírták. A hangszoba 2 folyosónyival arrébb volt. A fiút nem érdekelte, hogy pár embert fellök, és hogy valóságos káoszt okoz maga körül. Bill csak futott… futott Tomért, mert tudta hogy a fiúnak szüksége van rá. Bill elért a hangszobához. Nem habozott. Szinte nekivágódott az ajtónak, amely hangosan kinyílt. Az énekes látta, amint David és Tom az egyik műszerfalnál állnak. Tom arcán látszott a félelem.

-Mi folyik itt? –kérdezte Bill, majd kérdőn David-re nézett.

-Én is ezt kérdezem a bátyádtól. –David

-Én mondom hogy semmi… -kezdte Tom, de David a szavába vágott.

-Biztos vagy te ebben? Ne hazudj nekem, Kaulitz! –David. Bill ezt nem hagyta annyiban.

-Ne beszélj ilyen hangnemben a testvéremmel!!! –mondta Bill mérgesen.

-Lehet hogy nem szép látvány Bill, de megvan hozzá a jogom! –érvelt David.

-Nem… nem! Senkinek sincs ahhoz joga, hogy Tomot meggyanúsítsa! –erősködött Bill. David és Bill szúrós tekintettel néztek egymásra. Tom lehajtotta a fejét.

-Az én hibám… én erősködtem és menőztem. Lefeküdtünk. –vallotta be Tom pókerarccal.

Bill szomorúan sóhajtott. David megkövülten nézett Tomra. El sem akarta hinni a történteket.

-De én is hibás vagyok. Nem állítottam meg Tomot, amikor még meg lehetett volna… -mondta Bill, szintén bűnbánóan. David mostmár tényleg kivolt… mukkanni sem tudott a döbbenettől. Ekkor az egyik monitor mögül felállt Anna.

-És én is hibás vagyok, mert belementem. –Anna. A többiek csodálkozva néztek a lányra.

-Anna… hogy kerülsz te ide? –David.

-Zavart a tömeg, meg most nem volt sok kedvem kint bulizni. Inkább leültem ide netezni. Hallottam hogy bejöttök… és hát itt maradtam. –Anna.

-Tartozom 1 bocsánatkéréssel…-kezdte Tom.

-Én is. –folytatta Bill.

-És én is. –mondta Anna.

-Én is hibásnak érzem magam… elhanyagoltam a családomat, így Annát is. –mondta David.

-Akkor most ki kér bocsánatot kitől? –Tom. Mind a négyen egymásra néztek.

-Na akkor háromra… egy… kettő… három… -kezdte Bill.

-Bocsánat! –hangzott mind a négyükből a szó.

-Peace! –kiáltott fel Tom.

-Hé fiam! –kiáltott rá a rasztásra Tom.

-Igen? –Tom kicsit megrémülve.

-Ugye tudod, hogy azért nem büntetlen dolgot csináltál? –David.

-Tudom… és sajnálom… -Tom bociszemekkel.

-Én megbocsátok neki apa. Ezt köztünk történt, és hiába haragszol rá, nem te voltál a másik személy a dologban… -mondta Anna. David végignézett az egybegyűlteken.

-Hát jólvan Tom… ha a lányom szerint fátylat rá, akkor fátylat rá. –mosolygott David, majd kezet fogott Tommal. Bill elégedetten mosolygott.

-És mondanék még valamit, de ez főleg téged érint apa: még ezen a héten el szeretnék költözni Rómába. –magyarázta Anna.

-Tessék? –David. Az ikrek is válaszra vártak.

-Elég sok vizet zavartam itt… és időközben sok olasszal ismerkedtem meg. Az egyikükkel 3 éve beszélek naponta, és van mellette 1 kiadó lakás. –Anna

-De Anna! –kezdte David.

-Apa! Lassan 18 leszek… eddig szinte mindent megtiltottál tőlem… -Anna

-De most végre együtt vagyunk! –David

-Örülök… de én menni akarok… -Anna. David hallgatott.

-David… engedd, hadd menjen! Minket is elengedett anyu, hogy a magunk útját járjuk… -Bill.

-Hetente legalább 2x követelem a webkamerás kommunikációt. Egyél rendesen, ne járj el éjszaka… az olaszok elvileg nagyon csajozósak… -sorolta David.

-Ezekszerint mehetek? –Anna boldogan.

-Menjél, de vigyázz magadra! –David.

-Köszi apu! –Anna boldogan ugrott David nyakába.

-Nincs mit kicsim! –mondta David mosolyogva.

-Én nektek is köszönöm! –fordult Anna az ikrek felé, és mindkettőt megölelte.

-Nincs mit! És vigyázz majd magadra ott kint! –Tom

-Jaja! –Bill

-Meglesz! Most megyek, majd a hotelben találkozunk. –mondta Davidnek Anna.

-Oké. –David

-Sziasztok! –köszönt el Anna a fiúktól.

-Hello! –ikrek.

-Na akkor menjünk vissza a többiekhez! –mondta David.

-Mindjárt megyünk. –mondta Tom. David bólintott majd kiment.

-Örülök hogy ezt lerendeztük… -nyugtázta Bill.

-Ja én is… és köszi hogy idejöttél… ki tudja mi lett volna a vége. –Tom

-Ez természetes. De te is megtetted volna a helyemben, nem? –mosolygott Bill.

-Hát… őőő… -kezdte Tom.

Bill: -_-”

-Naná hogy megtenném, mit gondoltál? xD –nevetett Tom.

-Na azért! –mosolygott Bill.

-Meg kéne keresnünk Gustit meg Tarzant (Georg). –morfondírozott Tom.

-Akkor menjünk. –Bill

-Menjünk xD –Tom. Az ikrek tehát kimentek, és örültek hogy a vita végülis jól sült el.